12. fejezet

HyeRim szemszöge

Magamhoz öleltem KeK-ket, és vártam, hogy elaludjak, de nem igazán jött össze. Kintről egy hatalmas mennydörgés KeKe összerezzent a karjaim között, és egyre jobban bújt hozzám. De édes!

*Fé-félek!*

- Nyugi KeKe, nem kell tőle félni… Nem tud bejönni! – simogattam meg a fejét. – Vigyázok rád!

A matoki csak még közelebb bújt hozzám, és mintha kezdene megnyugodni. Tovább simogattam, majd egyszer csak a szuszogására lettem figyelmes.

Miután KeKe-t sikeresen elaltattam, én is hamar bevágtam a szunyát.

’01:37’

Hangos csörömpölésre lettem figyelmes. A szemeim kipattantak és villámgyorsan felültem, majd megdobtam KyongHa-t a pandámmal.

- KyongHa kellj fel! – kiáltottam

- Köszönöm, jég nélkül lesz… - ült fel hirtelen az ágyában, majd riadtan körülnézett, és a tekintete megállapodott rajtam- Mi van?

- Te nem hallod? – kérdeztem miközben még jobban magamhoz szorítottam a takarót. Megint csörömpölés hallatszódott.

- Anyád! – suttogott hangosan KyongHa - Ez mi ez?

- Talán egy egér… - motyogtam

- Dehogy is! Ez egy vadállat… ez egy TEHÉN! – Kiáltotta el magát mire, a hangok hirtelen megszűntek, és mintha menekülőre fogta volna – Elmegy ..

- Hé! –néztem ijedten körbe. –Hol van KeKe?

- Basszus megeszi a Tehén! – kiáltotta el magát KyongHa majd az ajtó felé lökött.

- Most mit csináljunk? – kérdeztem kétségbeesetten

- Megmentjük a nyulat! – nézett rám komolyan KyongHa, miközben egy hólapátot szorongatott.

- Azt… azt… AZT MEG HONNAN SZEDTED?! – Kérdeztem nem kicsit hangosan, közben az említett tárgyra mutogattam.

- Menjünk! – hagyta figyelmen a kérdésemet, mint általában, majd lenyomta a kilincset.

Kibattyogtunk halkan és óvatosan, majd a konyha felé vettük az irányt. KyongHa ment elől én meg mögötte. Egy pillanatra intett nekem hogy várjak itt, míg ő óvatosan beles. Megálltam majd vártam. Lakópartnerem, óvatosan kikukucskált, majd hirtelen felegyenesedett, és elkiáltotta magát.

- Ezt nem hiszem el! – lépkedett sietősen a konyha belsejébe.

- Mi van? – álltam fel én is de rögtön megtaláltam a felháborodásának az okát.

Az egész konyhánk fel volt dúlva. A jó pár tányér összetörve hevert a padlón, az evőeszközök és a lábosok pedig szétdobálva terültek szét mindenhol. A hűtőnk tárva nyitva volt, és természetesen full üres volt.

- A fene vigye el ezt a tehenet! – mérgelődött Barátosném

- Te, szerintem ez nem egy tehén volt. – motyogtam miközben kikerültem egy nagy kupac szilánkot.

- Akkor meg ki? – kérdezte

- Lehet, hogy JungSoo. – mondtam –Végül is ma elég fura volt…

- …Szerintem inkább a tehén, de egye fenyő legyen igazad. – bólintott- Egyébként a nyulak merre?

- Biztos a szobájukban. –feleltem, majd benyitottam hozzájuk.

Egy darab nyúl se volt a helyén. Ijedten vizsgáltuk át az egész szobát, viszont sehol nem voltak. Pár perc elteltével az is tudatosult bennem, hogy KeKe sincs meg.

- KeK sincs meg…- motyogtam halkan. 

- Nyugi, meglesznek! – ölelt át

- De… de… - motyogtam, bár már a sírás kerülgetett.

- Nyugi! – motyogta, bár neki sem volt a legmagabiztosabb a hangja

- Hogy hagyhattuk el őket?! Hogy hagyhattam el KeKe-t? Hisz ott aludt mellettem. Egy nagy béna vagyok… - nyöszörögtem.

- Jaj, higgadj le! –rázott meg a vállaimnál. –Ma már késő van. Majd holnap reggel még suli előtt megkeressük őket. Így jó?

- Igen. –szipogtam
- Nya, akkor alvás. –tolt a szobánk felé.

Elmormoltunk egy-egy jóéjszakát, majd KyongHa hamar elaludt, én viszont, még jó ideig forgolódtam és őrlődtem magamban. Hogy lehetek ennyire béna?! Még jó pár ilyen gondolat után elnyomott az álom…

Reggel arra keltem fel, hogy valami birizgálja az arcomat.

- KyongHa, please hagyd abba. –nyöszörögtem

- Ez nem én vagyok, kérem, szépen én itt fekszek!- mondta hangosan

A szemeim rögtön kipattantak és szinte azonnal felébredtem. A rózsaszín matokim simogatta az arcomat és nézett velem farkasszemet. Hiper- mega- giga- über sebességgel felültem és szorítottam magamhoz a kis matokit.        

*Megfojtasz… *

- Jaj, KeKe hol a pokolban voltál? – kérdeztem- Halálra aggódtam miattatok magamat… Egyébként a többiek is megvannak?

* Haj, ha tudnád…* - hevesen bólogatott

- Remek. – majd KyongHa felé fordultam. – Ébredj, elkésünk!!

- Nem köszönöm, szerintem a Bacon kapcsán nem egyre gondolunk…- ült fel az ágyában az említett

Összekapartuk magunkat, majd miután leellenőriztük, hogy tényleg megvan e az összes matoki, elindultunk a suliba.

Az óráink lassan és unalmasan teltek. Végül is utolsó két nap ilyenkor nem csinálunk, semmit se csak bambulunk. Ebédnél KyongHa megette a kajánk. Igen a kajánkat, ugyanis éhes volt én meg elvagyok egész nap egy zacsi banános csokival.

Miután a suliban végeztünk hazafele vettük az irányt. Szerencsére közel laktunk a sulinkhoz, ezért nem kellett sokat mennünk.

Kyonggie kinyitotta az ajtót, majd mikor beléptünk az állunk a padlót verte.

Minden szét volt dobálva és mindenhol kupi volt.

- Azt az albínó jegesmedvéjét!- tátotta el a száját barátosném- Mi ez a nagy kupi?

- Olyan mintha bomba robbant volna… - vettem fel a törött cserepes virágot a földről. –Nézd! Stephano lesett!

- Ez bűntény!- csapott bele a tenyerébe. – Hol vannak a nyulak?

ShiShi éppen ToTo-t bütykölte (?) a szobájukban. Oké… nem nagyon értem, hogy mit csinál vele, de szerintem nem is akarom tudni…

Tats a fürdőben találtuk meg, aki éppenséggel magát bámulta a tükörben… Érdekes egy nyúl az fix…

KeKe a szobánkban ücsörgött és éppen egy barackot evett. Jaj, éhes a kis drágám! De hogy talált itthon kaját…? Remélem, nem a szomszéd fáját eszi…

DaDa a nappali közepén állt és nézte a Duck TV-t. Szerintem neki ez tökéletes műsor…

JoKo a kiskönyvtárban a könyveket bújta. Ah, nem csinál semmi rosszat csak olvas… OLVAS?

- KyongHa… ez olvas… - mutattam az említett bunny-ra.  

- Hmm… - hümmögött, majd kivette Joko kezéből a könyvet, a nyuszi meg elkezdett érte ugrálni.

* Hé, ez nem vicces éppen izgalmas résznél jártam…*

- Nya, lássuk csak milyen könyvet olvasol…- fújta le a port a boritóról. –HyeRim! Nagy baj van…

- Mi az? – mentem közelebb hozzá

- Ez… ez… - motyogta majd hirtelen az egekbe emelte a könyvet mintha valami szent dolog lenne. – Megtalálta a rég elveszett egyéni dedikált kedvenc Yaoi mangámat!

- Te jó ég… - csináltam egy facepalm-ot – Most komolyan? Várj akkor ez a nyúl yaoi-t olvasott?

*Ha már más könyvet nem tartotok…* - és egy olyan vállrántás szerűség         

- … Legalább nem mozdul rá KeKe-re. – Legyintett mire JoKo idegesen elkezdett pattogni.

*Nem vagyok buzi!! *

- Ennek meg mi baja? – kérdezetem

- Nem tom. –mondta Kyonggie, majd kimentünk a konyhába. –Na jó… szal ezt a kupit nem a matokik tették… akkor már csak egy ember van…

- JUNGSOO!- ordítottunk.

- He…? – vánszorgott ki a konyhába

- Most nézd meg mit csináltál!- mutogatott KyongHa

- Takarítsd fel!- adtam a kezébe egy seprűt

- Hm… még hiányzik vmi… - szaladt el KyongHa majd pár perc múlva megjelent egy Maid ruhával a kezében. – Ezt vedd fel.

- N.. Nem…- dadogott félénken JungSoo, majd elkezdett menekülni

- Nem érdekelsz, akkor is felveszed!- mondta barátosném majd leütött az idiótánkat, egy pizza sütő lapáttal.

- AZT MEG HONNAN SZEDTED? Ismét… - Kérdeztem fennhangon

* HONNAN? * - mutogatott JoKo és az immár kijött KeKe is.

- Na, én elviszem és átöltöztetem ezttet itt. –húzta végig a padlón JungSoo fejét.

- Haj… - sóhajtottam, majd ránéztem KeK-re. Eszembe jutott egy briliáns ötlet - Hé, KyongHa!

- Mondjad! – hallatszódott a fürdőből- A fene vigye el ezt a hülye cipzárt!

- Megvannak még a cuki babaruháid? – kérdeztem, miközben egyre jobban bámultam a nyulamat

- Jaja, ott vannak a szekrény tetején. – kiabálta. – Reméltem is hogy van rajtad alsógatya, mert ha nem lett volna, esküszöm, hogy kilógattalak volna a Barackfa Suttogó bácsi barackfájára!

 - Köszi. – majd KeK felé fordultam, aki ijedten hátrálni kezdett. – KeKe…

* Mi…Mit akarsz?! *

- Hopp!- kaptam fel a matokit majd a szobánk felé vettem az irányt

* JoKo, segíts! *     

* Bocsi, de folytatom ezt a felettébb érdekes könyvet…HeHe*

* Ó, hogy szakadna rád a tető!*

Becsuktam magunk után az ajtót, majd nekikezdtem KeK átalakításának…