15. Fejezet

 KyongHa szemszög

Reggel arra ébredtem, hogy a fény szűrődik be az ablakon pont a szemembe. Megint nem lett behúzva a függöny, szuper. Nem volt még kedvem fölkelni ezért nagy lendülettel át fordultam a másik oldalamra, és… ráfeküdtem valakire… Először azt gondoltam HyeRim de ő nem hagyná ott KeKe-t… Mi a fene?... Fölpattantak a szemeim és fölültem az ágyban. Egy srác feküdt mellettem póló nélkül és nagy szemekkel bámult rám.
- Hogy kerülsz te az ágyamba!? – akadtam ki és fölkaptam az első kezembe eső tárgyat, ami egy asztali lámpa volt és elkezdtem vele ütni.
- Ne légyszi! Au! Jaj! Hagyj..! Légysz

i! - próbált védekezni.
- Mit keresel az ágyamban?! – kérdeztem megint és tovább ütöttem.
- Ne! Au! Valaki! Au!
- Hagyd abba. - hallottam egy hangot a hátam mögül. Hátra fordultam és láttam, hogy egy szőke hajú srác közelít felém. Csak ekkor néztem körül a szobában és állapítottam, meg hogy konkrétan 6 félmeztelen pasi van a szobánkban!
- Előrehozott karácsonyi ajándék vagy mi? – néztem körbe meglepetem. Éreztem, hogy a szőke hajú srác ki akarja venni a kezemből a lámpát.
- Na, azt nem! – mondtam és visszaszereztem a lámpát – Még ütöm egy kicsit.
- Ne… - nyögött a még mindig az ágyamban lévő srác.
- Te még itt vagy? Na, megállj csak.
- KyongHa! – hallottam váratlanul HyeRim hangját, aki éppen egy barnahajú srácot fojtogatott a párnájával. Váratlanul benyitott JungSoo majd azzal a lendülettel be is csukta az ajtót.
- JUNGSOO! – kiabáltuk egyszerre HyeRim –mel és utána futottunk.
- Mi a fene folyik itt?! – ragadtam meg JungSoo vállát és magunk felé fordítottam.
- Hova lett a nyuszim?! – nézett rá gyilkos tekintettel HyeRim.
- Nem tök mindegy?! – néztem HyeRim-re – Hat, ismétlem, hat félmeztelen pasi van a szobánkba ráadásul nekem is volt egy az ágyamban, akit még meg kell ölnöm szóval, fogd rövidre JungSoo. – fordultam az említett felé. – Mi a fene folyik itt?
- Hát öhmm… tudjátok meséltem, hogy földön kívüliek…
- A nyulak azt tudjuk… - morogta HyeRim.
- Jaj de jó… Hozzuk ki őket, mert sokat kell magyaráznotok! – mondtam és elindultam a szobánk felé. Amikor benyitottam három srác esett ki az ajtón és néztek föl rám.
- Nyomás a kanapéra és nem illik hallgatózni! – szóltam rájuk, kikerültem őket és bementem a szobánkba.
- Ti is menjetek ki. – mondtam a még bennmaradt három srácnak, akik közül az egyik még mindig a szekrény tetején volt.
- Szedjétek már le, hol egy szék? – néztem körbe, és odatoltam szekrényhez HyeRim székét. Eleve nehezen lehetne a szekrény és a plafon közé beférni hát, még hogy a srác valami abnormálisan magas volt!
- Segítek. – morogta az egyik srác, aki eddig az ablaknál állt. Odajött és segített egyben leszedni fönnragadt barátját. Miután leszedtük őket is kiküldtem a kanapéra. Majd utánuk mentem egy asztali lámpával fölfegyverkezve, biztos, ami biztos alapon.
- Na, jó mi a fene folyik itt? – néztem végig a kiállított srácokon.
- És hol a nyuszim? – mondta HyeRim idegesen.
-  Csönd. – szóltam rá.
- De… - kezdte HyeRim.
- Ha nem mondják, el kiverem belőlük, csak egy kicsit hanyagold még a témát oké? – néztem rá HyeRim pedig bólintott.
- Na, mi a fene folyik itt? – szegeztem a kérdést a fiúknak, újra.
- Én nem tudok semmit. – emelte fel védekezőleg a kezét JungSoo.
- Még hogy nem! – fordult felé a szőke srác, aki ki akarta szedni a kezemből a lámpát – Te tálaltál ki nekik!
- Én nem mondtam nekik semmit!  - védekezett JungSoo.
- Dehogynem, hallottuk! – kelt barátja védelmére az a srác, aki az én ágyamban feküdt.
- Jaja, még jó hogy enni akartam. – szólt hozzá a HyeRim ágyában talált pasi is.
- Mondom, hogy nem mondtam semmit! – erősködött tovább JungSoo.
- Abbahagynátok végre! – szóltam rájuk – Legalább azt mondjátok már, meg hogy hogy kerültetek a szobánkba.

- Bementünk. – válaszolta az ágyamban találta srác.
- Azt gondoltam, de még ez sem ok arra, hogy befeküdj az ágyamba. – néztem rá gyilkos tekintettel mire behúzta a nyakát.
- Kemény volt a padló. – motyogta.
- Itt halok meg! Feküdtél volna be te is HyeRim-hez ő úgy is kisebb jobban elfértettek volna.
- 2 centivel. – nézett rám szúrósan HyeRim.
- Nem ez a lényeg. - legyintettem le – Minek jöttetek be egyáltalán a szobánkba? Itt is lehetetek volna.
- Nem tudtuk mikor keltek. –válaszolt megint az a barna hajú srác.
- Ez nem indok.
- Komolyan, neked semmi se jó?!
- Ne kritizálj!
- Abba hagynátok? – szólt ránk HyeRim.
- Ne szólj bele! – mondtuk egyszerre a sráccal.
- Oké… Szerintem gyorsan magyarázatok meg mindent mielőtt vér folyna. – fordult JungSoo a fiúkhoz.
- Rendben. – mondta egy barna melirozott hajú srác. Fölállt a kanapáról és tett néhány lépést felénk.
- Szóval. – kezdte – Mi egy másik bolygóról jöttünk amit Mato Planet-nek hívnak, és tulajdonképpen nyulak vagyunk, csak képesek vagyunk emberi alakot is fölvenni, mint látjátok. Azért vagyunk még itt, mert felderítést kell végeznünk.
- Na jó, JungSoo hülyesége fertőző szerintem dobjuk ki az összeset. – néztem HyeRim-re pár másodpercnyi csönd után.
- Most komolyan, nem hülyéskedik! – pattant öl a szőke hajú srác.
- Nyugalom HimChan. – szólt rá az előbb is beszélő srác.
- Mi vagyunk azok a nyulak, akikkel eddig együtt életetek. – mondta tovább a magáét a szőke hajú srác – Például én vagyok Tats.

- Smink nélkül föl se ismertelek. – morogtam.
- Hé!
- No, szóval, az a lényeg hogy ti most ugyanazok a nyuszik vagytok, akik eddig csak emberi formában, vagy valami ilyesmi. – próbáltam valami épkézláb mondatott összerakni. Mit mondjak elég nehéz volt, mert egy kicsit… KICSIT meglepődtem.
- Valami ilyesmi. – bólogatott Tats.
- Na, jó, és ki kicsoda? – kérdeztem miközben rásandítottam HyeRim-re aki kezdett kicsit sápadni.

- Na, szóval, én vagyok ShiShi. – mondta a barna melirozott hajú srác – Én vagyok a többiek főnöke úgymond. Ő meg itt ToTo. – mutatott-rá a szekrény tetején talált srácra.
- Én Yoko vagyok. – emelte föl a kezét az ágyamban talált srác.
- Én meg DaDa. – mondta végül a nemrég még a szekrény előtt ténfergő srác.
- Én… - kezdte volna a HyeRim ágyában talált srác, de én közbe vágtam.
- KeKe, és nem lesznek kis nyuszik!
HyeRim nem örülhetett ennyire ugyanis alig fejeztem be elkezdett dőlni hátrafelé drága KeKe-k az utolsó pillanatban kapta el mielőtt HyeRim koppant volna a földön.
- Mondani akartam, hogy ne tapizd, de hát úgyis mindegy… - motyogtam.
- Szépen beájult. – jött oda hozzám DaDa.

- Jaja. – bólogattam – Amúgy nincs valami emberi nevetek is?
- Van, mindenkinek. – mondta Tats.
- Ezek szerint nem küldtök el minket? – nézett rám Yoko.
- Még.
- Ez nem valami bíztató…
- Nem kéne ezt vele is megbeszélned? – mutatott le DaDa a még mindig KeKe karjai között lévő HyeRim-re.

- Nem volt fönt az ő hibája. Szóval mi a nevetek?
-  Az én emberi nevem Bang YongGuk, Tats-é Kim Himchan, KeKe-é Jung Daehyun, Yoko-é Yoo YoungJae, DaDa-é Moon JongUp, és ToTo-é pedig Choi JunHong.

- Lehet, először leírom valahova. Majd, előbb keltsük föl HyeRim és elmondom neki, hogy maradtok. – mondtam és leguggoltam HyeRim mellé. Óvatosan megfogtam a vállát és elkezdtem rázni.
- HyeRim kelj föl! – mondtam miközben ráztam.
- Hé, óvatosabban! – szólt rám Daehyun.
- Jól van, na, né, már föl is kelt. – mutattam a szemit nyitogató HyeRim-re.
- Hé Hye. – hajoltam fölé – Maradnak, úgyhogy több szoba kell. Majd, ráér.
- Mi…? Nem gondoltad, hogy ezt velem is meg kellet volna beszélni? – mondta HyeRim miközben föl ült.
- Beájultál a te hibád. – vontam meg a vállam. HyeRim már éppen készült kiosztani, amikor megcsörrent a telefonja.
- Fene pont most? – morgolódott HyeRim és visszament a szobánkba fölvenni a telefonját.

- Na, amíg HyeRim telefonál, azt részletezhetnétek, hogy hogy kerültetek ide. Mármint a földre. – fordultam vissza a fiúk felé.

- Hát ugyebár elindultunk… - kezdte JongUp.
- Nem mondod? – morogtam.
- Idejöttünk tanulmányozni a Földet, de az űrhajónk meghibásodott és nem tudunk vissza menni. – fejezte be YongGuk.

 - És csak JungSoo-t találtátok, mint értelmes élőlényt, értem. Ti szegények, milyen hülye környezetben lehetettek, ha JungSoo volt a legokosabb. – méláztam.
- Hé! – szólt rám JungSoo.
Nem tudtam tovább kérdezősködni, mert HyeRim rontott kin a szobánkból holtsápadtan.
- Mi baj Hye? – néztem rá.
- Baj van! - mondta kétségbeesetten - A szüleink nem sokára itt lesznek, nekünk meg itt van 6 helyes srác és egy JungSoo!
- HOGY!? – eset le az állam.
- Meglepetésként átjönnek.
- Még jó hogy legalább most fölhívtak. – morogtam.
- Most mit csináljunk? – nézet rám idegesen HyeRim.
- Először is, fölöltözünk. – jelentettem ki – Ti meg nem leskelődtök!
Betoltam HyeRim-et a szobánkba és gyorsan magunkra kaptunk valamit és mentünk vissza a napaliba.
- Oké, akkor… - kezdtem volna, amikor megszólalt a csengő.