16. Fejezet

HyeRim szemszöge:

Rohantam a szobánkba, és szabadesést ugrottam a telefonomért. Átnyúltam a kis asztalom felett, majd elemeltem a kagylót.

- Igen? –szóltam bele, anélkül hogy leellenőriztem volna ki is hívott.

- Most keltél fel? – hallottam egy nevető hangot a vonal végéről. A szemeim kikerekedtek.

- Anya?

- Nem, én a télapó vagyok!

- Jól van, na, alig fél órája vagyok fent és eléggé érdekes dolgok történtek eddig… - sóhajtoztam, miközben beletúrtam a hajamba.

- Semmi gond, csak szerettem volna szólni, hogy édesapáddal és Kyonggie szüleivel meglátogatunk titeket.

- Ja, rendben, oké… - motyogtam majd hirtelen eszembe jutott, hogy nem vagyunk annyira látogatható állapotban. – Várj, anya! Hallod? Anya Itt vagy még?!

Letette. Idegesen eldobtam az ágyam végébe a telefont, majd kirohantam a nappaliba, hol tizennégy kíváncsi szemmel találtam szembe magamat.     

- Baj van! - mondtam kétségbeesetten - A szüleink nem sokára itt lesznek, nekünk meg itt van 6 helyes srác és egy JungSoo!
- HOGY!?
- Meglepetésként átjönnek.
- Még jó hogy legalább most fölhívtak. – morogta.
- Most mit csináljunk? – kérdeztem idegesen.
- Először is, fölöltözünk. – jelentette ki – Ti meg nem leskelődtök!

Bementünk a szobánkba, gyorsan magunkra kaptunk valamit majd visszamentünk a napaliba.

- Oké, akkor… - kezdett bele, de a csengő közbeszólt.

- Jézus! – túrtam bele a hajamba

- Ne pánikolj, itt vagyok! – nyugtázta KyongHa – Én ajtót nyitok, te eltünteted ezeket! JungSoo neked úgyis dolgozni kell menni, szóval a hátsó kijáraton távozol.

- Értettem. –mondta és már futott is, majd kivetette magát a hátsó ablakon. – Áááááh!

- Mondjuk én az ajtóra gondoltam, de így is jó. –rántotta meg a vállát, és elindult ajtót nyitni.

- Oké, akkor ShiShi és Tats ti mentek a gardróbba! JoKo, DaDa, ToTo, KeKe ti a könyvtárba! – adtam ki az utasítást, majd nem foglalkozva velük elindultam a konyha felé. Viszont észrevettem, hogy valaki követ. – Te miért jössz utánam?!

- Egy héten keresztül ezt verted belém, hogy mindenhova kövesselek, és így automatikusan jövök utánad! – mutogatott a karjaival  

- De most ne gyere!

- Hamarabb is mondhattad volna!

- Mondtam, hogy merre menj!

- Te hibád hogy kétértelmű vagy!

- Miért jössz utánam még mindig?!

- Mégis mit vársz, mit csináljak?! – mentünk vissza a nappaliba

- Kicsim itt vagy? –hallottam meg anyu hangját

- Basszus bukj le! – mondtam és belöktem a kanapé mögé, majd megfordultam. -Szia anyu!

- Jaj, kincsem mit bujkálsz te itt? –nevetett majd kézen ragadva bevezetett a konyhába, ahol apu és KyongHa plusz a szülei voltak. –Na kit hoztam?

- Sziasztok!- integettem.

- Már azt hittük, hogy sose jössz!- nevetett apu.

- Hát igen, HyeRim-nek volt egy kis dolga. –nevetett kínosan Kyonggie - Megoldottad?

- Persze minden a legnagyobb rendben. –legyintettem, de ebben a pillanatban hatalmas csapódás hallatszódott.

- Uramisten, ez mi volt?- kérdezte ijedten KyongHa anyukája

- Áh, csak a… csak a sz-szél kakas! – kiáltottam fel – Megyünk és megnézzük!

- Igen biztos eldőlt a kakas! – bólogatott KyongHa majd futottunk, hogy leellenőrizzük mi volt ez.

A hangok a gardrób felől jöttek, ahol találtunk egy földön fekvő Tats-ot és egy ShiShi-t. A gardrób ajtaja előtt voltak, és körülöttük pedig a cuccunk egy része.

- ShiShi, Tats mi az ördögöt csináltok? – vontam kérdőre őket

- Hívhatsz az emberi nevünkön is. –motyogta Tats

- Azokat nem tudom, mert éppenséggel beájultam.

- Ah, én tudom! – kiáltott halkan Kyonggie - Valami HerChan meg JongKook....

- Nem éppen… - rázták a fejüket

- Nem érdekeltek befele a gardróbba! – kiáltott barátném és intett a kezével hogy induljanak

- De ott nincs hely… - húzta a száját ShiShi

- Már mindent kigóráltatok, szóval befele!

- Lányok itt vagytok?- hallottuk a szüleinket

- Gyorsan! –mondtam majd egyszerre betoltuk őket a gardrób leghátuljára, majd gyorsan kifutottunk. Mikor kiértünk négy elkerekedett szemmel találtuk szembe magunkat.

- Ti most… a szekrényből jöttetek ki. – mondta apa lassan, és úgy néztek, mint akik nem hisznek a szemüknek.

- Igen? – nézett rám KyongHa

- Mit csináltatok ott? – kérdezte KyongHa anyu

- Manapság már a szekrénybe se lehet nyugtuk az embereknek? –tettem fel költőien a kérdést. Ekkor hangok hallatszódtak odabentről.

- Istenem HimChan, menj, arrébb mert nincs helyem!

- Most ezt úgy mondod mintha nekem lenn… - és ekkor KyongHa belerúgott egyet a szekrény oldalába

- Minden rendben? –aggódott anyu

- Persze, csak tudod ezek a szekrények… Manapság minden bajuk van, és egyáltalán nem képes együtt működésre! –ordítottam a mondatom végét. Remélem vették a célzást.

Megdöbbent tekintetüket látva, ismét szólásra akartam nyitni a számat, de egy pillanatra elakadt a lélegzetem. A szüleink mögött KeKe alias, nem tudom ki sétált nagyban a konyha felé. Kikerekedett szemekkel figyeltem, ahogy gondtalanul lépked. Rásandítottam barátnőmre, aki éppen ugyanúgy nézett, mint én. 

- Akkor menjünk vissza a konyhába. – mondták.

- NE! –kiáltottuk.

- Miért?

- Majd, én hozok inni, ti menjetek vissza a nappaliba! –tereltem a témát.

- Rendben.

Keresztülfutottam a nappalin majd át a konyhához. Ideges voltam e miatt az egész miatt. Először kiderül, hogy a nyulaink tényleg földönkívüli nyulak, akik nem mellesleg át tudnak változni helyes pasikká. Nagyon helyes pasikká. Most meg itt vannak a szüleink, és ha lebukunk, akkor biztos, hogy nagy bajban leszünk.

Mikor beértem a hűtőnkben megpillantottam KeK-et.

- Te meg mégis mit csinálsz?!- ripakodtam rá.

- Ehsek. – felelte tele szájjal.

- Komolyan? Istenem kérlek, menj vissza! Nagy bajban leszünk, ha a szüleink meglátnak!- toltam a nappali felé, de rájöttem, hogy ott vannak a többiek. – Várj! Inkább búj el a szobánkban, és ne gyere ki többet, világos?

- Mint a nap, főnök.

Nagyot fújtatva elindultam visszafele. Egy gonddal kevesebb. A fejemet fogva sétáltam be a hatalmas helyiségbe, mikor észrevettem, hogy az egyik matokink nagyban nézelődik a kanapé mögött. Szerencsére a szüleink háttal voltak így nem vették észre. A tudatlanságából, és elveszettségéből ítélve DaDa lehetett.

Mikor észrevették, azt hogy milyen nagy szemekkel bámulok mögéjük, ők is hátra akartak nézni, de szerencsére megakadályoztam benne őket, és intettem KyongHának hogy csináljon vele valamit. Bűntársam felpattant, majd gyorsan lehúzta a lámpaállványról a burát, és DaDa fejébe húzta, majd eltolta azt hiszem a fürdő felé.

- Eléggé furák vagytok ma… - jegyezte meg KyongHa apukája

- Áh, tetszik tudni, ez a meleg front… - nevetgéltem kínosan

- És, milyen itt az élet? Milyenek a szomszédok? –faggatózott apu

- Ó hát a szomszéd bácsi igazán… kedves…

- Tényleg? Nekem kicsit furának tűnt. Mikor jöttünk úgy láttam mintha a fához beszélne…

- Jaj, dehogy is! Csak, éppen… éppen… é-éppen a felesége a fa tetején volt és hozzá beszélt!

- Minek volt a fa tetején?

- Hát, a… a sz-szél kakas miatt! Igen, éppen azt szerelte vissza!

- Szélkakas? Itt mindenkinek olyanja van?

- Persze, apu nem tudtad?! Itt a szélkakas amolyan tradíció, amit még ö… VI. Széll talált fel, itt ebben a városban…

- De akkor nálunk miért nem érvényes? – vonta fel az egyik szemöldökét anyu… Jaj, ne csináld már!

- Azért, mert csak ezen a kicsi terülten érvényes. – mondtam higgadtan, és nagy szerencsémre befutott KyongHa is egy kalapáccsal a kezében.

- KyongHa drágám, miért van egy kalapács a kezedben? – nézett rá furán anyukája

- Csak megjavította a szélkakasunk! – kiáltottam fel, majd ránéztem- Igaz?

- Persze, minden a legnagyobb rendben… a „kakassal”. –nevetett ördögien. Te jó ég… belese merek gondolni abba, hogy mit tett szegény sráccal…

- Akkor miért nem megyünk vissza konyhába? –álltak fel

- Oké, menjetek csak, mi is csatlakozunk amint megbeszéltük a szélkakasos ügyünket. –hessegettem őket.

Amint kifordultak a nappaliból rögtön, KyongHa felé fordultam.

- Mit tettél szegény DaDával? – kérdeztem halkan

- Semmit, csak ráhúztam egy lámpaburát a fejére, majd bezártam a fürdőbe. - válaszolt

- Aha… és a kalapács?

- Ja, hogy ez! Hát csak beszögeltem az ajtót, hogy ne tudjon ki jönni.

- Egész jó ötlet volt!- pacsiztunk le

- És most akkor vissza a szüleinkhez. –sóhajtott

- Azt hiszem hosszú napunk lesz…

Már majdnem beértünk a konyhába mikor észrevettük, hogy a nagyon magas kék hajú srác csak álldogál a terasz előtt.

- Te… ez mit csinál ott?! – akadtam ki

- Nem tudom, az előbb még nem volt ott! – hadonászott a kezeivel

- Vigyük innen! – majd odamentünk hozzá

- Hallod, bújj el! Hallasz? Hé, HyeRim szerintem ez meghalt…

- Ne hülyéskedj! Mit is mondott ShiShi? Ki ez?

- Hm… azt hiszem ToTo, de nem vagyok benne biztos… Bár mivel két bamba tekintetűnk van, akik semmire nem reagálnak, és mivel egy be van zárva a fürdőbe így kizárásos alapon csakis ToTo lehet.

- De miért nem reagál?!

- Mit tudjam én?!

- Így nem, megyünk semmire!

Gyorsan átfutottam a nappalin a gardróbhoz, majd kinyitottam az ajtaját. A két fiú úgy esett ki a szekrényből, mint ahogy a szomszéd bácsi barackfái kidőlnek. A két fiú nagyokat fújtatva felállt, majd a levegőt kapkodva rám néztek.

- Végre! – sóhajtott fel Tats –Kijöhetünk?    

- Bocs, nekem csak ShiShi kell! –ragadtam karon az említetett, viszont az heves ellenkezésbe kezdett

- De én Tats vagyok! – kiáltott fel a szőke, akire éppenséggel azt hittem, hogy ShiShi. Majd a barna melirozott hajú srácra mutatott- Ő ShiShi.

- Ó, akkor bocsi! – cseréltem ki őket, majd most már a valódi ShiShivel elindultam, közben Tats visszalöktem a szekrénybe

- Hé!

- Ott maradsz! Most legalább nem panaszkodhatsz, hogy nincs elég hely! Amúgy meg van bent egy villanykapcsoló és egy tükör üsd el az időt… te meg gyere már!

Átráncigáltam ShiShi-t a nappalin, majd visszatértünk a terasz elé, ahol Kyonggie a faltól elrugaszkodva próbálta ToTo-t a nappali felé tolni, de nem nagyon jött neki össze. ShiShi megindult, majd leszedte az égimeszelőnkről, KyongHát és leintette a fiút.

- Mit akartok, mit csináljak vele? – nézett ránk ShiShi

- Te minek hoztad ide Tatst? – mutogatott barátném

- Áh, nem, ez nem Tats! Én is azt hittem, de ő ShiShi! –magyaráztam

- Könnyebb lenne őket megkülönböztetni, ha lenne maszkjuk.

- Ja.       

- Erre gondoltok? –kérdezte ShiShi miközben leakasztotta a nadrágja övtartójáról a piros maszkot.

- Ó, szóval még meg van! – bólogatott KyongHa- Mire vársz, kösd már a nyakadba, aztán csinálj ezzel valamit, mert nem működik!

- Nem nem működik, csak nektek nem teljesít parancsot. –rántotta meg a vállát a nagyfőnök- Neki is rakjam a nyakába? 

- Akkor csinálj vele valamit! És igen.

- Na, ezzel meg is vagyunk. Hova menjen?

- Mondjuk… a nappali kanapéja alá!

- Oda még én sem férek be! – tártam szét a karjaimat

- Nem érdekel az ő dolga. –nyugtázta KyongHa. – Na, vidd innen, mert a végén még meglátnak titeket a szüleink!

- Oké, oké- sóhajtozott a leader- Z.3.L.0 menj a nappali kanapéja alá!

- I-gen-is! – és tényleg bement a nappali kanapéja alá

- Oké, akkor te mész vissza a gardróbba! –kezdtem el lökdösni

- Nem kell lökdösni, tudom, merre van!- morogta majd elindult visszafele.

- Oké ez kivégezve! – mondta, majd összecsapta a tenyerét.

Még válaszolni se volt időm, ugyanis egy hatalmas csörömpölés zavarta meg a fülünket. Mindketten felsóhajtottunk, és elmondtunk magunkban egy imát, hogy ne legyen semmi komolyabb dolog.

- Azt hiszem, én megnézem. – motyogta barátném, majd elindult a hall másik vége felé – Te menj vissza, mert túl feltűnő lesz, hogy mindketten itt vagyunk.

- Oké.

Visszabattyogtam a szüleinkhez, akik kíváncsian vártak minket, bár csak engem kaptak. Kitaláltam valami über nagy baromságot, miszerint KyongHa talált egy mókust, akinek eltört a lába és most éppen ellátja, de a mókus családja nem tudja ellátni magukat nélküle, ezért KyongHa most adományokat gyűjt, hogy megmentsék a mókus familit. De ekkor hirtelen a mókus új erőre kapott és kiugrott az éppen érkező autó felé, aminek a sofőrje nem tudott megállni így elütötte a szegény párát. Most Kyonggie kórházba vitte és a túléléséért küzdenek az orvosok. Kiderült, hogy nincs elég pénz az operációra ezért mindenki, aki tud adományozzon a ********-******** es számra! Telefonáljon most, és ha x összeg felett adományoz, megnyerheti az ultra képes könyvet, amit használhat ejtőernyőzésre, csónakázáshoz, vagy ha éhes meg is eheti! Higgye el meg éri telefonálni!

…Avagy csak annyit mondtam, hogy segít a szomszéd bácsinak feltenni a szélkakast…

Nagyban beszélgettünk már nem tudtam mit mondani ezért a görög-perzsa háborút kezdtem el mesélni. Na, töri, szakos vagyok, nem tehetek erről, ha kifogyok az ötletekből, csak ez jön elő.

- És akkor Leonidász spártai király, és még 300 hős férfi maradt ott akik, szembeszálltak a perzsákkal…- és meséltem volna, ha valaki nem szakít félbe…

- Tudtátok… hogy eredetileg nem háromszázan voltak, ez csak egy legenda? – szólalt fel azt hiszem JoKo… JOKO?!  

- JOKO?!- akadtam ki. Ez nem jó, nagyon nem jó!

- Kicsim ő kicsoda? –kérdezte anyu gyanúsan nézve

- H-hát ő… KyongHa pasija!- kiáltottam fel hirtelen

- Tényleg?! – nézett rám kétségbeesetten JoKo és gyanakvóan a szüleink

- Tényleg…

- Igen, valóban! –bólintott JoKo mikor oldalba böktem.

- És… miért nincs rajtad póló? – kérdezte Kyonggie anyu

- Hát mert… fürödtem! – kiáltotta el magát, majd ebben a pillanatban feltűnt az emlegetett szamarunk is

- Eltűnt a fürdőszobából az állólámpa! – kiáltotta kétségbeesetten

- Miért van a fürdőben állólámpa? –kérdezett most apu

- Mert azzal fürödtem! – válaszolt JoKo. Kezdünk ebbe belejönni…

- A lámpával?

- Miért ne? Ne mondja, hogy magának nincsenek fura szokásai…

- Hát végül is…

- Hé, álljon meg a menet! – nézett körül KyongHa majd a tekintete JoKon állapodott meg. – TE MIT KERESEL ITT?!

- Hogy, hogy mit?- néztem rá feszülten – Hisz ő a pasid!

- … HOGY MI VAN?!

15. Fejezet

 KyongHa szemszög

Reggel arra ébredtem, hogy a fény szűrődik be az ablakon pont a szemembe. Megint nem lett behúzva a függöny, szuper. Nem volt még kedvem fölkelni ezért nagy lendülettel át fordultam a másik oldalamra, és… ráfeküdtem valakire… Először azt gondoltam HyeRim de ő nem hagyná ott KeKe-t… Mi a fene?... Fölpattantak a szemeim és fölültem az ágyban. Egy srác feküdt mellettem póló nélkül és nagy szemekkel bámult rám.
- Hogy kerülsz te az ágyamba!? – akadtam ki és fölkaptam az első kezembe eső tárgyat, ami egy asztali lámpa volt és elkezdtem vele ütni.
- Ne légyszi! Au! Jaj! Hagyj..! Légysz

i! - próbált védekezni.
- Mit keresel az ágyamban?! – kérdeztem megint és tovább ütöttem.
- Ne! Au! Valaki! Au!
- Hagyd abba. - hallottam egy hangot a hátam mögül. Hátra fordultam és láttam, hogy egy szőke hajú srác közelít felém. Csak ekkor néztem körül a szobában és állapítottam, meg hogy konkrétan 6 félmeztelen pasi van a szobánkban!
- Előrehozott karácsonyi ajándék vagy mi? – néztem körbe meglepetem. Éreztem, hogy a szőke hajú srác ki akarja venni a kezemből a lámpát.
- Na, azt nem! – mondtam és visszaszereztem a lámpát – Még ütöm egy kicsit.
- Ne… - nyögött a még mindig az ágyamban lévő srác.
- Te még itt vagy? Na, megállj csak.
- KyongHa! – hallottam váratlanul HyeRim hangját, aki éppen egy barnahajú srácot fojtogatott a párnájával. Váratlanul benyitott JungSoo majd azzal a lendülettel be is csukta az ajtót.
- JUNGSOO! – kiabáltuk egyszerre HyeRim –mel és utána futottunk.
- Mi a fene folyik itt?! – ragadtam meg JungSoo vállát és magunk felé fordítottam.
- Hova lett a nyuszim?! – nézett rá gyilkos tekintettel HyeRim.
- Nem tök mindegy?! – néztem HyeRim-re – Hat, ismétlem, hat félmeztelen pasi van a szobánkba ráadásul nekem is volt egy az ágyamban, akit még meg kell ölnöm szóval, fogd rövidre JungSoo. – fordultam az említett felé. – Mi a fene folyik itt?
- Hát öhmm… tudjátok meséltem, hogy földön kívüliek…
- A nyulak azt tudjuk… - morogta HyeRim.
- Jaj de jó… Hozzuk ki őket, mert sokat kell magyaráznotok! – mondtam és elindultam a szobánk felé. Amikor benyitottam három srác esett ki az ajtón és néztek föl rám.
- Nyomás a kanapéra és nem illik hallgatózni! – szóltam rájuk, kikerültem őket és bementem a szobánkba.
- Ti is menjetek ki. – mondtam a még bennmaradt három srácnak, akik közül az egyik még mindig a szekrény tetején volt.
- Szedjétek már le, hol egy szék? – néztem körbe, és odatoltam szekrényhez HyeRim székét. Eleve nehezen lehetne a szekrény és a plafon közé beférni hát, még hogy a srác valami abnormálisan magas volt!
- Segítek. – morogta az egyik srác, aki eddig az ablaknál állt. Odajött és segített egyben leszedni fönnragadt barátját. Miután leszedtük őket is kiküldtem a kanapéra. Majd utánuk mentem egy asztali lámpával fölfegyverkezve, biztos, ami biztos alapon.
- Na, jó mi a fene folyik itt? – néztem végig a kiállított srácokon.
- És hol a nyuszim? – mondta HyeRim idegesen.
-  Csönd. – szóltam rá.
- De… - kezdte HyeRim.
- Ha nem mondják, el kiverem belőlük, csak egy kicsit hanyagold még a témát oké? – néztem rá HyeRim pedig bólintott.
- Na, mi a fene folyik itt? – szegeztem a kérdést a fiúknak, újra.
- Én nem tudok semmit. – emelte fel védekezőleg a kezét JungSoo.
- Még hogy nem! – fordult felé a szőke srác, aki ki akarta szedni a kezemből a lámpát – Te tálaltál ki nekik!
- Én nem mondtam nekik semmit!  - védekezett JungSoo.
- Dehogynem, hallottuk! – kelt barátja védelmére az a srác, aki az én ágyamban feküdt.
- Jaja, még jó hogy enni akartam. – szólt hozzá a HyeRim ágyában talált pasi is.
- Mondom, hogy nem mondtam semmit! – erősködött tovább JungSoo.
- Abbahagynátok végre! – szóltam rájuk – Legalább azt mondjátok már, meg hogy hogy kerültetek a szobánkba.

- Bementünk. – válaszolta az ágyamban találta srác.
- Azt gondoltam, de még ez sem ok arra, hogy befeküdj az ágyamba. – néztem rá gyilkos tekintettel mire behúzta a nyakát.
- Kemény volt a padló. – motyogta.
- Itt halok meg! Feküdtél volna be te is HyeRim-hez ő úgy is kisebb jobban elfértettek volna.
- 2 centivel. – nézett rám szúrósan HyeRim.
- Nem ez a lényeg. - legyintettem le – Minek jöttetek be egyáltalán a szobánkba? Itt is lehetetek volna.
- Nem tudtuk mikor keltek. –válaszolt megint az a barna hajú srác.
- Ez nem indok.
- Komolyan, neked semmi se jó?!
- Ne kritizálj!
- Abba hagynátok? – szólt ránk HyeRim.
- Ne szólj bele! – mondtuk egyszerre a sráccal.
- Oké… Szerintem gyorsan magyarázatok meg mindent mielőtt vér folyna. – fordult JungSoo a fiúkhoz.
- Rendben. – mondta egy barna melirozott hajú srác. Fölállt a kanapáról és tett néhány lépést felénk.
- Szóval. – kezdte – Mi egy másik bolygóról jöttünk amit Mato Planet-nek hívnak, és tulajdonképpen nyulak vagyunk, csak képesek vagyunk emberi alakot is fölvenni, mint látjátok. Azért vagyunk még itt, mert felderítést kell végeznünk.
- Na jó, JungSoo hülyesége fertőző szerintem dobjuk ki az összeset. – néztem HyeRim-re pár másodpercnyi csönd után.
- Most komolyan, nem hülyéskedik! – pattant öl a szőke hajú srác.
- Nyugalom HimChan. – szólt rá az előbb is beszélő srác.
- Mi vagyunk azok a nyulak, akikkel eddig együtt életetek. – mondta tovább a magáét a szőke hajú srác – Például én vagyok Tats.

- Smink nélkül föl se ismertelek. – morogtam.
- Hé!
- No, szóval, az a lényeg hogy ti most ugyanazok a nyuszik vagytok, akik eddig csak emberi formában, vagy valami ilyesmi. – próbáltam valami épkézláb mondatott összerakni. Mit mondjak elég nehéz volt, mert egy kicsit… KICSIT meglepődtem.
- Valami ilyesmi. – bólogatott Tats.
- Na, jó, és ki kicsoda? – kérdeztem miközben rásandítottam HyeRim-re aki kezdett kicsit sápadni.

- Na, szóval, én vagyok ShiShi. – mondta a barna melirozott hajú srác – Én vagyok a többiek főnöke úgymond. Ő meg itt ToTo. – mutatott-rá a szekrény tetején talált srácra.
- Én Yoko vagyok. – emelte föl a kezét az ágyamban talált srác.
- Én meg DaDa. – mondta végül a nemrég még a szekrény előtt ténfergő srác.
- Én… - kezdte volna a HyeRim ágyában talált srác, de én közbe vágtam.
- KeKe, és nem lesznek kis nyuszik!
HyeRim nem örülhetett ennyire ugyanis alig fejeztem be elkezdett dőlni hátrafelé drága KeKe-k az utolsó pillanatban kapta el mielőtt HyeRim koppant volna a földön.
- Mondani akartam, hogy ne tapizd, de hát úgyis mindegy… - motyogtam.
- Szépen beájult. – jött oda hozzám DaDa.

- Jaja. – bólogattam – Amúgy nincs valami emberi nevetek is?
- Van, mindenkinek. – mondta Tats.
- Ezek szerint nem küldtök el minket? – nézett rám Yoko.
- Még.
- Ez nem valami bíztató…
- Nem kéne ezt vele is megbeszélned? – mutatott le DaDa a még mindig KeKe karjai között lévő HyeRim-re.

- Nem volt fönt az ő hibája. Szóval mi a nevetek?
-  Az én emberi nevem Bang YongGuk, Tats-é Kim Himchan, KeKe-é Jung Daehyun, Yoko-é Yoo YoungJae, DaDa-é Moon JongUp, és ToTo-é pedig Choi JunHong.

- Lehet, először leírom valahova. Majd, előbb keltsük föl HyeRim és elmondom neki, hogy maradtok. – mondtam és leguggoltam HyeRim mellé. Óvatosan megfogtam a vállát és elkezdtem rázni.
- HyeRim kelj föl! – mondtam miközben ráztam.
- Hé, óvatosabban! – szólt rám Daehyun.
- Jól van, na, né, már föl is kelt. – mutattam a szemit nyitogató HyeRim-re.
- Hé Hye. – hajoltam fölé – Maradnak, úgyhogy több szoba kell. Majd, ráér.
- Mi…? Nem gondoltad, hogy ezt velem is meg kellet volna beszélni? – mondta HyeRim miközben föl ült.
- Beájultál a te hibád. – vontam meg a vállam. HyeRim már éppen készült kiosztani, amikor megcsörrent a telefonja.
- Fene pont most? – morgolódott HyeRim és visszament a szobánkba fölvenni a telefonját.

- Na, amíg HyeRim telefonál, azt részletezhetnétek, hogy hogy kerültetek ide. Mármint a földre. – fordultam vissza a fiúk felé.

- Hát ugyebár elindultunk… - kezdte JongUp.
- Nem mondod? – morogtam.
- Idejöttünk tanulmányozni a Földet, de az űrhajónk meghibásodott és nem tudunk vissza menni. – fejezte be YongGuk.

 - És csak JungSoo-t találtátok, mint értelmes élőlényt, értem. Ti szegények, milyen hülye környezetben lehetettek, ha JungSoo volt a legokosabb. – méláztam.
- Hé! – szólt rám JungSoo.
Nem tudtam tovább kérdezősködni, mert HyeRim rontott kin a szobánkból holtsápadtan.
- Mi baj Hye? – néztem rá.
- Baj van! - mondta kétségbeesetten - A szüleink nem sokára itt lesznek, nekünk meg itt van 6 helyes srác és egy JungSoo!
- HOGY!? – eset le az állam.
- Meglepetésként átjönnek.
- Még jó hogy legalább most fölhívtak. – morogtam.
- Most mit csináljunk? – nézet rám idegesen HyeRim.
- Először is, fölöltözünk. – jelentettem ki – Ti meg nem leskelődtök!
Betoltam HyeRim-et a szobánkba és gyorsan magunkra kaptunk valamit és mentünk vissza a napaliba.
- Oké, akkor… - kezdtem volna, amikor megszólalt a csengő.

14. Fejezet

HyeRim szemszöge:

Természetesen kaja után mindenki elment fürdeni (azaz KyongHa és én+ Keke. Igen vittem magammal. Ja és persze JungSoo is.) Ezek után befeküdtünk az ágyunkba és vártuk, hogy elaludjunk. Már majdnem elaludtam mikor kaparásokat hallottam az ajtón.

- Te KyongHa… Ez mi ez? – kérdeztem halkan miközben KeK-et magamhoz szorítottam
*Megfojtasz! Ismét…*

- Anyád, megint a tehén! – pattant ki az ágyából és elkezdett az ajtó felé futni – Na, azt már nem! Nem eszed meg a kajámat még egyszer te hülye tehén!
*Még mindig a tehén?!*

- Háhá, most meg vagy! –csapta ki az ajtót.

De a várva várt ’tehén’ helyett most csak pár ijedt szemű nyúllal találta szembe magát. Kicsit hátrébb araszoltak az ajtótól majd egyesével sorba álltak KyongHa előtt.

- Ja, csak ti vagytok? – vonta fel az egyik szemöldökét. - A fenébe azt hittem végre nyakon csíphetem azt a tehenet… Egyébként mit akartok?

* Földi nő, elfelejtettél puszit adni!*

*Bizony, bizony kérjük a puszinkat!*

* Essünk túl rajta és had aludjak…*

* Szeretem, azt mikor puszit kapok*

*….*

- Komolyan nem tudom mi kéne ezeknek!- sóhajtott Kyonggie

- Én sem tudom. – rántottam meg a vállamat, majd KeKe felé fordultam- Te tudod?

* Persze, puszit akarnak… * - bólogatott miközben az arcára mutogatott

- Nem értem mit akarsz mondani. –sóhajtottam lemondóan

- Na, most mit kezdjek ezekkel? – kérdezte barátosném felháborodva- Ezek el nem mozdulnak az ajtóból.

- Akkor nyitott ajtónál aluszunk. –rántottam meg a vállamat.

- Hülye vagy? Bejön a tehén! – akadt ki.

- Jó… akkor mit csináljunk? – tettem fel költőien a kérdést.

- Nem tudom… - rázta a fejét.

*Nem igaz… nem fogunk kapni puszit!*

* Én akarok puszit…*
* KeKe mutasd meg a földi nődnek, hogy mit szeretnénk, csak had menjek már aludni!*

* M-Mi? Ő nem a nőm! És különben is nem fogom megtenni!*

* De igen! *

* De nem! *

* De igen!*

* De nem!*

* De igen! *

* De nem! *

* De igen!*

* De nem! Nincs az, az isten!*

* Kapsz sajttortát… *

* Akkor van! * - majd óvatosan feltápászkodott, és egy puszit nyomott az arcomra

- Kyaa, de cuki vagy ezt miért kaptam? – öleltem magamhoz

* A sajttorta miatt…*

- Áh megvan!- kiáltott fel KyongHa - Puszit akarnak! Ezért nem mentek eddig aludni!

* Na végre!*

KyongHa mindenkinek adott egy puszit, majd ő is visszapattant az ágyikójába, és már rögtön be is vágtuk a szunyát.

Reggel felkeltünk, majd a matokik és JungSoo lelkére kötöttük, hogy ne verjék szét a házat, míg mi elmegyünk a suliba a bizonyítványosztásra. Az osztás hamar megvolt, viszont végig kellett hallgatni az igazgató 2 órás szentbeszédét… azt hittem ott fogok meghalni…

Mikor hazaértünk a ház belülről… szinte romokban hevert.

- Itt megint mi a szardíniás szendvics történt?!- kiáltott fel KyongHa, majd kiszúrta célpontjának JungSoo-t és felkapta az első dolgot, ami a kezében akadt (jelen esetben Stephano) és elhajította felé, csak sajna a féleszűnk gyorsabb volt és még időben kitért, így Stephano egyenesen kizuhant az erkélyen.

- Stephano!- kiáltottuk lakótársammal és már rohantunk is utána.

Viszont egy elég kellemetlen szomszédunkon végezte.

- Megint ti vagytok azok huligánok?! –kiabálta a barackfasuttogó bácsika. Ajaj.

- Bukj le!- húzott le KyongHa

- Hé, lányok mit csináltok idekint? … Óh, csókolóóóm!- integetett JungSoo a bácsinak. Ezt a marhát!

- Már megint te vagy az, szektatag? – mérgelődött, majd JungSoo fejéhez vágta Stephano-t. – Vidd innen a barátaidat! Az a virág hülyének nevezet!

- Igeeniis!- énekelt majd betáncolt a nappaliba

- Ezt megúsztuk! – sóhajtottam

- Ha megint valami hülyeséget csinál, esküszöm, hogy kinyírom! –ropogtatta az ujjait

- Nyugi! –tettem a vállára a kezemet. –Nem lesz több gond, hiszen nyári szünet van és így mi is itthon lehetünk!

- Igazad van… majd én megnevelem ezt a féleszűt! –mosolygott büszkén majd egy ásóval a kezében elindult utána hogy elkezdje a „nevelést”.

- Hé, azt honnan…? – kezdtem, de félbehagytam. –Nem érdekes…

Narrátor szemszög:

Már egy hét telt el azóta, hogy a lányoknak megkezdődött a nyári szünet. A matokik szépen lassan, de hozzászoktak a környezetükhöz.Meg a lányok is a matokikhoz. Ilyen például, hogy a saját szobájukban kell aludniuk a nyusziknak, KyongHa-nak minden este puszikat kell osztogatnia, vagy, hogy KeKe-nek HyeRim-mel kell aludnia és fürödnie. Ő már automatikusan megy a lányok szobájába, és HyeRim-et követi a fürdőbe. És az is kiderült, hogy JungSoo tényleg beteg volt, és itt nem az agyi betegségre gondoltunk, bár az egyértelmű hogy ott sem stimmel valami.

Egy hét elteltével, JungSoo szinte teljesen kikúráltan, lépkedett a házban, jobb volt, mint újszülött korában. Egyik este azonban KyongHa és HyeRim félrehívta JungSoo-t az ebédlőbe, hogy tényleg megbizonyosodjanak arról, hogy felépült.

HyeRim szemszöge:

- Mit szeretnétek? - érdeklődött

- Hát azt szeretném megtudni, hogy… - kezdte KyongHa

- Hogy?

- Hogy még mindig feleségül akarsz e venni.

- H-Hogy MI VAN?! –kiáltotta el magát az említett - F- Feleségül, ÉN?!

- Szerintem meggyógyult. –bólogattam akár egy orvos

- Szerintem is. –pacsiztunk le- Akkor ez le van tudva!

- M-Mi? Nincs letudva!- állított meg minket JungSoo- Tudni akarom, hogy mi volt ez!

- Ja, csak beteg voltál és annyira zizi lettél, hogy el akartál venni.

- Ezt nem hiszem el…  

- Pedig elhiheted! –feleltem – Én sem hittem el hogy ennél is tudsz hülyébb lenni, de felülmúltad önmagadat!

- Nem én azt nem értettem, hogy feleségül akartam venni.

- Ez a legnagyobb problémád? –vonta fel a szemöldökét KyongHa - Hisz totál bezizültél!  

- Mi? Ja, nem… - legyeskedte a kezeit. – Ha beteg vagyok, akkor jön ez az átváltozás… és tisztára más emberi én jön elő.

- Áh, így már értem az egészet. –motyogtam

- Wow, durva. Nehéz elhinni. –mondta Kyonggie

- De ez az igazság higgyetek nekem!

- Oké, oké csak nyugodj meg. –mondtuk egyszerre

„ …jön ez az átváltozás… és tisztára más emberi én jön elő…”

„Áh, így már értem az egészet.”

„Wow, durva. Nehéz elhinni.”

„De ez az igazság higgyetek nekem!”

„Oké, oké csak nyugodj meg.”

* Ti is… ti is hallottátok?*

* Nem hiszem el!*

* Az, az idióta ember kikotyogta a titkunkat!*

* Akkor most mi tévők legyünk?*

* Szerintem…*

- Jól van, fekvés, alvás, mindenki megkapta a pusziját, szal’ jó éjt!- köszöntünk el KyongHa-val, majd bevonultunk a szobánkban, ahol KeK már édesdeden aludt az ágyamban.

- Aj, de kis cuki!- mosolyogtam - Már teljesen ideszokott…

- Örülj, hogy beengedtem!- ugrott be az ágyába lakópartnerem- Ha fiú lenne, akkor tuti nem lenne itt!

- Jól vanna’! –motyogtam majd bemásztam a takaróm alá, és magamhoz szorítottam KeKe-t. Olyan puha, bolyhos, és eper illatú… – Jó éjt KyongHa, KeKe!

Amint ezeket kimondtam szinte el is nyomott az álom.

Reggel, hangos csörömpölésre és kiabálásra keltem fel. Nyöszörögtem közben beleszippantottam a levegőbe… ahol az eper helyett inkább erős mézédes illat csapta meg az orromat. Ez olyan… férfias illat. Elkezdtem tapogatózni a tapsihapsi után, de a szokásos bolyhok helyett, emberi bőrrel (és kockákkal) találtam szembe magamat. A szemeim villámcsapásként pattantak ki, és máris rátapasztottam őket a… mellettem szuszogó fiúra.

- He…? – kerekedtek ki a szemeim, majd jobban szemügyre vettem az alvó partneremet.

Hosszabb fülét eltakaró, barna színű haj, kicsi pisze orr, és dús, telt ajkak. Kicsit lentebb vándorolt a tekintetem, és ahogy már tapasztaltam pár másodperccel ezelőtt, a „barátom” póló nélkül, egy szál csöves gatyában és egy tornacipőben fekszik mellettem. Finom arcvonásai váratlanul eltorzultak, majd mellkasa is egyenlőtlen mozgásba kezdett. A pillái hirtelen rebegni kezdtek, majd kinyíltak. Kíváncsian nézett rám hatalmas barna szemeivel. Egy ideig csak szemeztünk. Úgy tűnik ő teljesen nyugodt és higgadt volt. Kicsit szétnyitotta az ajkait, mintha mondani akarna valamit, de helyette inkább beleharapott az alsó párnájába. Nem tagadom iszonyat jól nézett ki. Viszont azzal a tudattal, hogy egy idegen srác fekszik mellettem, elég nehéz tisztán gondolkodni. Vártam pár másodpercet, majd ezt a helyzetet úgy reagáltam le, mint minden átlagos nő…

- Anyádat összelapítod a nyulamat!- kiáltottam, majd átmásztam rajta és a párnámmal kezdtem ütögetni.

- Au! Hé! Na! Ez fáj! – próbálta kivédeni az ütéseimet

- Nem hatsz meg az über- sexy reggeli hangoddal, kisapám!- mondtam majd a párnámat a fejébe nyomtam, és barátosném felé fordultam - KyongHa!

  

KyongHa is eléggé elfoglalt volt ugyanis… Ő egy asztali lámpával püfölt egy barna hajú srácot, míg egy szőke próbálta leszedni róla. Az ablaknak támaszkodva volt egy szintén barna, elől fekete melirozott hajú srác, aki nagyokat sóhajtozott, és néha elmormolt egy „Idióták…”, „Idiótákkal vagyok körülvéve”, „ Hogy került oda Z.3.L.0?” Mondatott. A szekrény tetején is ült egy srác, bár inkább egy marionett figurához tudnám hasonlítani… A szekrénnyel szemben is álldogált egy srác, szerintem azt se tudta, hogy mi folyik körülötte.

Ebben a pillanatban JungSoo nyitott be, de azzal a lendülettel be is csukta az ajtót. KyongHa-val egymásra néztünk, majd ordítva üldözőbe vettük.

- JUNGSOO!  

13. Fjezet

KyongHa szemszög

HyeRim bezárkózott a szobánkba és nem enged be. Most komolyan! Ez nem csak az ő szobája! Örüljön neki, hogy KeKe-t beengedem. Éppen megint „kopogni” akartam, amikor valaki hozzá ért a vállam hoz. Megfordultam és láttam, hogy JungSoo áll mögöttem a Maid ruhában, amit az előbb adtam rá.
- Na, végre föl ébredtél. – jegyeztem meg.
- Miért csináltad ezt? – kérdezte és olyan fejet vágott, mint egy elveszet kiskutya – Nem szeretsz?
Lefelé görbítette a száját és én komolyan azt hittem, hogy sírva fakad, amikor támadt egy ötletem.
- De, én nagyon szeretlek.
- Tényleg? – csillant föl JungSoo szeme – Akkor lesz esküvő is? Tudom, hogy akarsz.
- Nem.
- Miért?
- Mert most haragszom rád. –mondtam fölhúztam az orromat és hátat fordítottam neki.
- Mi? Miért? – kérdezte kétségbe esetten miközben próbált maga felé fordítani.
- Néz körbe. – mondtam – Ilyen rendetlenségre jövök haza és még azt mondod, szeretsz? Cö…
Éreztem, hogy JungSoo elmegy mögülem. Egy kis idő múlva megfordultam és láttam, hogy elkezdett rendet rakni.
- Te meg mit csinálsz? – kérdeztem „meglepődve”.
- Kitakarítok a kedvedért, ha akkor elhiszed, hogy szeretlek. – nézett rám komolyan. Én meg éppen a nevetésemet fojtottam vissza, ebben a ruhában elégé mókás volt nézni.
- Amúgy ezt nem vehetném le? – kérdezte a Maid ruhára mutatva.
- Nem. – válaszoltam – Jól áll.
JungSoo kicsit gondolkodott majd megkérdezte.
- Neked tetszik?
- Yep.
- Akkor nem veszem le. – mondta és folytatta a rendrakást.
Hallottam, ahogy mögöttem kattant a zár és mi ellőt HyeRim kinyithatta volna az ajtót én megtettem helyette.
- Mi a fenét művelsz te eddig?! – kérdeztem barátnőmet, majd a tekinttettem lecsúszott a kezében tartott matokira.
- ... Te most komolyan beöltöztetted a babaruháimba?! – néztem le a rózsaszín csipkés-fodros báli ruhába beöltöztettet matokira. Közben megjöttek a többiek is és mind KeKe-n röhögtek.
*Hehe, jól nézel ki KeKe.*
*Kuss, legyen…*
* Úgy nézel, ki mint egy hercegnő.*
- Te is beöltözteted JungSoo-t én legalább lányt öltöztettem be lánynak. –mondta HyeRim.
- Jól van, na. – morogtam – Amúgy van egy teás készletem is a szekrény alján teázhatnánk velük.
Váratlanul az összes marokinak elszállt a nevethetnékje.
- Oké. – egyezett bele HyeRim. Én bementem és előszedtem a kis asztalt meg a teáskészletet. Közben HyeRim sorban elkapta a nyuszikat és behozta őket.
- JungSoo ha végeztél gyere majd te is. – szóltam ki pakolászó takarítónknak.
- És mind lányok legyen? – kérdezte HyeRim.
* Nem!*
*Én tuti nem leszek lány!*
*Én sem!*
*Hol van itt lány?*

- Van fiú ruhám is. – mosolyogtam – És most öltözés.
Kisebb harc után Tats és DaDa is kapott egy szép habos-babos báli ruhát.  ShiShi-re sikerült adnom egy nyakkendőt, Jokon meg egy világoskék öltönyféleség volt. Elég bénán nézett ki. ToTonak sajnos nem találtam semmit, úgyhogy neki egy karácsonyi masnit kötöttem a fülére, hogy ne maradjon ki. Hátraléptem és megszemléltem őket.
- Még valami hiányzik. –morogtam. Odamentem az asztalomhoz és előszedtem belőle egy nagy adag sminket.
- Te meg mire készülsz? – nézet rám meglepődve HyeRim.
- Minek néz ki? Kifestem őket. Nyugi téged nem. –néztem rá ShiShi-re. Egy kissebb „harc” után a három „lányunk” már fehér pofival virított. Tettem rájuk mű szempillákat és kaptak egy-egy piros foltot a pofijaikra. Tats-nak nagyon nem tetszet és nem akarta magán hagyni, KeKe szerintem kezdte megszokni, DaDat pedig nem hiszem, hogy érdekelte.
*Szedjétek ezt le rólam!*
*Nyugi Tats.*
*Ugye milyen rossz?*
*Ne szórakozz…*

- Nyugi Tats, jól áll neked. Különben nem rád adtam volna. – próbáltam nyugtatni a kedélyeket – Nézd meg a tükörben tök jól áll.
A kezébe nyomtam az egyik kézitükröt had nézegesse magát.
*Talán nem is olyan rossz…*
*Nem rossz, csak hagyd abba.*

- Na, oké mondom a fölosztást. – mondtam – ShiShi te gyere Tats mellé, ToTo te menj KeKe mellé…
- Kek az enyém. – szólt közbe HyeRim.
- Ne szólj bele Hye. Szóval ToTo megy KeKe mellé… KeKe ne most egyél, vagy ha eszel adj nekem is. Joko te menj DaDa mellé és léci érd el, hogy legalább egy kicsit legyen itt lélekben.
*Az nem lesz egyszerű…*
*Tedd le azt a tükröt…*
*De tényleg jól áll?*
*Igen, csak tedd le.*

- KeKe nem tudom honnan szedted, de adjál nekem is olyat. – mondtam KeKenek. 

*Tessék amúgy ez barack.*

- Te KyongHa… - motyogta HyeRim.
- Hmm? – néztem rá teli szájjal.
- Az nem a szomszéd barackja? – mutatott a kezemben lévő gyümölcsre.
- A Barackfa Suttogóé? Nem tudom, lehet. – mondtam és megvontam a vállam.
- Mert akkor… - kezdte volna HyeRim amikor valaki dörömbölt a bejárati ajtón.
- NYISSÁTOK KI!! TUDOM, HOGY ITT VAGYTOK!! – hallottuk kintről.
- Nem értem miért nem használja senki a csengőt. – morogtam.
- Most mit csináljunk? – kérdezte ijedten HyeRim.
- Hogy hogy mit? Ez egyértelmű. – mondtam és kimentem a szobából a többiek utánam.
- JungSoo. – hívtam takarítónkat, amikor megtorpantam az ajtóban és mindenki szépen nekem jött.
- Mi az KyongHa? – kérdezte HyeRim.
- Ezt nem hiszem el… - motyogtam.
- KyongHa…
- Kitakarított mindent! – mondtam. Széttártam a karjaimat és körbejártam a szobát.
- Nézd. - mutattam rá fikuszunkra (nem biztos, hogy az csak én így nevezem) – Még Stephano is új cserepet kapott.

Majd közelebbről is megnéztem és láttam, hogy össze van ragasztva! Hogy a francba volt ilyen gyors?
- Kerestél? – jött oda hozzám JungSoo teljesen ártatlanul.
- Még mielőtt akármit is mondanál. Van valaki az ajtó előtt és nem kéne tudnia, hogy én és HyeRim itt vagyunk. Elküldenéd? – mondtam neki.
- Miért én?
- Miért feleselsz állandóan? Mész és kész! – mondtam. Odarángattam az ajtóhoz kinyitottam, kilöktem JungSoot és becsaptam az ajtót.
- Ez mire volt jó? – kérdezte HyeRim.
- Pszt! Mi nem vagyunk itt! – mondtam és mindketten hallgatózni kezdtünk az ajtónál.
- Te is itt laksz?
- Én nem, de a feleségem igen.
- Kinyírom. – csikorgattam a fogaim.
- A felséged?
- Igen, nemsokára lesz esküvőnk és gyerekeink is.
- Gyerekek?
- Igen, sokat akar…
Itt HyeRim elkezdett kuncogni.
- Csöndesebben. – szóltam rá halkan.
- Már egyszer egy taxiban is el akarta kezdeni… - folytatta JungSoo mire HyeRim hangosan fölnevetett.
- Azt mondtam csöndesebben!! – szóltam rá hangosan és tovább hallgatóztunk. Kint egy kis ideig csönd volt.
- Megmondanád nekik, hogy tartsák féken a nyulaikat, mert megeszik a kertem. Ja és ha gyerekek lesznek, itt ők sem ehetnek a fámról. A viszont látásra.
- Pááá!
- Dögölj meg JungSoo. – mondtam miközben feltéptem az ajtót és visszarángattam JungSoo-t.
- Végül is elküldte. – mondta HyeRim.
- Végül is. – vontam meg a vállam. HyeRim rám nézett én meg nagyot sóhajtottam.
- Leveheted. - fordultam JungSoo-hoz – Már rendet raktál.
- Oké.
- De ne itt! – szóltam rá – HyeRim még nem öltöztetett át téged.
- Oh, oké. – mondta JungSoo és elindult a szobája felé. Váratlanul megállt és megfordult.
- Te öltöztettél át? – nézett rám nagy szemekkel.
- Hát…
- Akkor már együtt is aludhatnánk.
- Nem! Neked is van szobád meg nekem is hagyjál békén.
- Na, léci.
- Hajlandó lennél a kedvemért a helyeden aludni vagy nem?
- Persze. – mondta JungSoo. - De majd egyszer úgyis együtt alszunk. – morogta.
- Na, jó ez kész.

*Éhes vagyok.*
*Én is.*
*Van valami kaja?*
*Már megettünk mindent.*
*Te jó ég, nincs kaja?! HyeRim vészhelyzet van!*

- Ebbe meg mi ütött? – néztem KeKere aki elkezdett ugrálni HyeRim körül.
- Nem tudom. – emelte föl HyeRim - Lehet, nem tetszik neki a ruha.

*KAJA! Te jó ég! KAJA!*
*Nyugi KeKe…*

- Te jó ég, csak most esett le hogy nincs kajánk! – csaptam a homlokomra.
- De most mit csináljunk velük? – nézet rá HyeRim a matokikra.
- Hogy- hogy mit itthon maradnak mi meg bevásárolunk. – mondtam – Ha jönnének, csak nehezebb lenne.
- Igaz. – bólintott HyeRim.
A matokikat rábíztuk JungSoora, összeszedtük magunkat és elindultunk bevásárolni. De előtte még a lelkükre kötöttem, hogy nem csinálnak, rendetlenséget, mert megjárják. Kb. 20 perc múlva értünk vissza hatalmas szatyrokkal a kezünkben. Nagy nehezen bevittük őket a lakásba és letettük őket a konyha asztalra.
- Végre itthon. - dőltem le a kanapéra – HyeRim csinálj kaját!
- Legalább segíthetnél!  - jött a válasz a konyhából.
- Nem, mert lusta vagyok! – kiabáltam vissza. Amikor lenéztem láttam, hogy ToTo ott üldögél a kanapé lábánál.
- Szia ToTo. – mosolyogtam rá – Hogy vagy?
- ToTo. –nézett föl rám.
- Kár hogy csak ennyit tudsz mondani. – sóhajtottam – Jó neked ott lent?
- ToTo.
- Unatkozol, mi?
- ToTo.
- Na, várjál, lehet, van neked játékom. – mondtam, fölálltam a kanapéról és elindultam a szobánkba megkeresni az unokaöcsém régi játékait. Nem tudom minek voltak nálunk. Nem sokára találtam is néhány kocsit, egy vonatot és építő kockákat.
- Tessék, nézd meg őket. – mondtam és ToTo elé toltam a játékokat.
- ToTo…
- KyongHa kész van a kaja! – kiabálta HyeRim a konyhából.
- Oké! – kiabáltam vissza.
– Te nem jössz? – néztem rá ToTo-ra aki közben elkezdett játszani a kocsikkal. Éreztem, hogy valaki megrángatja a pólómat, oda néztem és láttam, hogy Tats az Dada-val.
- Na, mi az annyira tetszel magadnak, így hogy már le se veszed? – mosolyogtam Tats-ra aki még mindig a ruhában volt és ki volt festve.
*Annyira nem is vészes.*
*ToTo mivel játszik?*
*Egyébként játszik?*

- Gyertek enni ti is kész a kaja. – mondtam nekik miközben fölálltam.
- ToTo te nem jössz? – nézem le a kis matokira.
- ToTo. – mondta a kocsikat tologatva.
DaDa megrángatta a ruhámat és megrázta a fejét.
- Hát jól van… - motyogtam majd elindultam a két matokival a konyha felé…