29.Fejezet

29. Fejezet

Ezzel is szeretnék nagyon sok boldog szülinapot kívánni az én legeslegjobb barátnőmnek! (Igen, neked Nim xD) - Hee voltam :3


HyeRim szemszöge:

Reggel mikor felkeltem, Dae már nem volt mellettem. Sóhajtottam egy nagyot, majd ránéztem a szomszédomra, aki békésen szunyált.
KyongHa még mindig alszik… remélem még jó sokáig.

Kimásztam az ágyamból, és Dae keresésere indultam. Bejártam az egész házunkat, végül a tetőn találtam meg. Kint ücsörgött az ereszcsatorna szélén. Megpróbáltam halkan melléosonni, de nem nagyon jött össze.

- Tudom, hogy ott vagy, HyeRim. – szólalt meg, mire a hangjától egy kicsit összerezzentem. Olyan, más volt a hagja. Kemény és hideg.
- Bocsi, csak nem akartalak megijeszteni. – motyogtam – Féltem, hogy leesnél.
- Nem kell emiatt aggódnod. – sóhajtotta – Mit szeretnél?
- Csak érdeklődnék, hogy jól vagy e. – másztam mellé – Ami tegnap este történt…
- Felejtsd el. – jelentette ki.
- Mi? – néztem rá meghökkenve – Ugye, ezt te sem gondoltad komolyan?
- De, teljességgel komoly voltam. Csak… felejtsd el, oké?
- Istenemre, te egy olyan makacs és kibírhatatlan személyiségű vagy – csóváltam a fejemet, majd mikor megláttam, hogy mire készül utána akartam nyúlni, de ő már elrugaszkodott – Héj!

DaeHyun egy könnyed mozdulattal, leugrott az ereszről. Szép, kecses mozdulattal ért földet, mintha évezredek óta-bár kitudja-, csinálná ezt. Tátott szájjal néztem utána, ő meg egy félmosoly kíséretében fürkészte az arcomat.

- Nem jössz? – kérdezte
- Persze, majd leugrok három emelet magasról! – közöltem cinikusan
- Elkaplak. – rántotta meg a vállát.
- Ja, hogy aztán meghaljak és KyongHa eltemessen sóderral, a taxis meg leönthessen pálinkával… inkább kihagyom! – bólogattam.
- Jaj, gyere már! – forgatta meg a szemeit – Ennyire bízhatnál bennem.
- Te sem bízol annyira bennem, hogy elmond mi történt éjjel, akkor nekem miért kéne? – tettem fel költőien a kérdést.  

DaeHyun beharapta az alsó ajkát. Tudta, hogy nekem van igazam, viszont én azt tudtam, hogy ő ezt nem fogja elismerni. És láss csodát, fogta magát, végül egy kézfeltartás kíséretében elsétált.
Istenem, hogy veled is mennyi baj van.

Lementem, majd a konyha felé vettem az irányt, ahol sikeresen előszedtem a hűtőből a kedvenc matokimat, majd azt az utasítást adtam neki, hogy hívjon össze mindenkit a nappaliba. Én közben előszedtem a padlásról YunHee-t. Egyénként nem is tudtam, hogy a padlás ilyen szépen be van rendezve. Kész rejtély ez a ház! Mikor leértünk, már mindenki-kivéve KyongHát- ott volt.

- HyeRim… mégis miért kellett hajnalok-hajnalán felkelteni minket?! – kérdezte YongGuk.
- Ez nagyon egyszerű! – bólogattam – Ma július harmincadika van!
- És? – nézett mindenki rám.
- Ja, leesett! – csapott a homlokára YunHee – Ma van Ha szülinapja!
- Pontosan! – pacsiztam le vele – És az a harci feladat áll előttünk, hogy szervezzünk neki egy hatalmas bulit!
- Igen? – kérdezte HimChan egy ásítás közben.
- Még szép! – helyeseltem. Teljesen fel voltam tüzelve. – Szóval, valakinek le kell foglalnia a kakukk madarunkat, hogy mi itthon tudjunk készülődni. Én Zelora gondoltam.
- Miért pont én? – kérdezte az említet.
- Mert téged úgysem tud kinyírni, és neked van a legjobb póker arcod.
- És hova vigyem?
- Robot vagy, találd fel magadat! – tártam szét a kezeimet.
- Igenis uram, vagyis asszonyom!
- Arra gondoltam, hogy Dae és Channie vennék meg az ajándékokat. – vettem célba a következő áldozataimat.
- De én díszíteni akarok! – nyavalygott Miss HerChan
- Felejtsd el! – zártam le ennyivel a beszélgetést. – YunHee benned megbízok. Te csinálod a díszítést, és vidd magaddal Gukkie-t is.
- Ő minek? – kérdezte a hugica.
- Tényleg, én minek? – érdeklődött a beszélgetés tárgya.
- Csak, hogy ne unatkozz, egyébként YongGuk törődj ebbe bele, vagy ha nem hagymát fogsz pucolni.
- Ez nem KyongHa reszortja?
- Mindegy az.
- És én mit csinálja? – kérdezte YoungJae
- Ja, igen te is vagy. – néztem rá – Te takarítsd ki a házat Uppie kíséretében, és ha ezzel megvagytok, akkor vigyétek vissza a rózsaszín nyulat az állatkereskedésbe.
- Igenis!
- JungSoo, te menj és vásárolj be, a hűtőn van egy lista. Egyébként hol van Bumb?
- Tegnap míg DaeHyunnel sziesztáztatok, addig érte jött a nővérünk. – felelte YunHee.
- Éééértem. – nyújtottam el a szót. – Én, majd felhívom a taxist és ketten összeütünk valami tortaféleséget. Tényleg JungSoo, ha végeztél a bevásárlással, akkor menj el és szerezd be a titkos meglepetést. Az a másik lista a hűtőn.
- Rendben. – felelte az említet.
- Príma! – csaptam össze a tenyeremet. – Akkor én most összeütök valami reggelit, senki se csináljon semmi gyanúsat, majd Zelo, te vidd innen jó messzire. Olyan fél nyolc körül hozd vissza.
- Oké. – formált egy „o” betűt az ujjaival.
- Rim, én felkeltem Ha-t. – szólalt meg Yun.
- Oké. – motyogtam, és nekiálltam a nutellás, banános pirítóst készíteni.
- Zelo, nem kell megolajozni?
- Nem apu, rendbe vagyok.
- Tudtátok, hogy Hee-nek van egy N.A.P-ja? - Hápit meg kéne fürdetni.
- Háp!
- HyeeeRiiim! Mikor lesz már kész? Éhes vagyok!
- Valaki látta a kézi tükrömet?
- Idióta bagázs! –nyögött fel JungSoo.
- Itt vagyunk! – jött be YunHee mögötte az ünnepelttel, mire mindenki haptákba vágta magát.
- Mi folyik itt? – kérdezte Kyonggie, miközben a rózsaszín flamingós köntösét igazgatta. – Gyanúsak vagytok ti nekem! Ugye nem ettétek meg az összes kaját?!
- Persze, hogy nem! Az te vagy! – rázta meg a fejét Gukkie
- Milyen igaz is! – elmélkedett KyongHa, majd leült az asztalhoz. – HyeRim, mikor…
- Már kész! – tettem le az asztalra a nagy adag ételt. – Mindenki egyen sokat, mert sok energia kell a mai naphoz.
- Miért is?
- Mert… mert ma elemükben vannak a matokik! – vágta rá YunHee – Miss HerChan már hajnalban elemében volt, szóval a mai nap lehet, hogy káosz lesz!
- Ja, igy már értem. – bólintott, majd folytatta az evést.
- Zelo. – suttogtam, majd a kakukk felé kezdtem el mutogatni.
- Tényleg, elfelejtettem! – kiáltott fel hangosan. Basszus…
- Elfelejteni mit…?
- Nálunk van az univerzum egyetlen szenilis robotja. – csapta fejen magát YoungJae.
- Ilyen programot meg nem is tettem bele. – csóválta a fejét YongGuk.
- Miért az beletetted, hogy éljen? – kérdezte HimChan.
- Persze, hogy nem!
- Na, látod. Ez egy csoda gyerek. A gyerekünk…
- Nincs gyerekünk HimChan…
- Megint kezdik… - sóhajtott JungSoo.
- Na szóval! – kezdett bele Zelo, majd elővette a cuki nézését. Ilyet is tud? – KyongHa Noona! Eljössz ma velem valahova?
- Hova? – kérdezett vissza a szülinapos.
- Hát oda.
- Oké, de az hol van?
- Hát ott.
- Merre?
- Közel is, meg távolis.
- Pontosabban? – tudakolta Kyonggie. Ash, csak nem fogja annyiban hagyni!
- …egy étterem mellett.
- Hozom a táskám, és mehetünk!- ált fel, majd pár másodperc múlva vissza is tért – Induljunk!
- De KyongHa! – próbált szólni a hugica, de a nővére beléfojtotta a szót.
- Semmi, de! – tiltakozott, majd Zelot karon ragadva elindultak oda. – Pá!
- Flamingós köntösben és pizsamában ment el. – nézett utána JungSoo.
- Szerintem, hagyjuk majd rájön. – legyintettem – Nos, emberek akkor munkára! Én elmentem itthonról a taxis kifőzdéjében leszek, majd a tortával meg a kajákkal jövünk, ne csináljatok nagy kárt!


Narrátor szemszög:

- Szerinted itt találunk valamit? – kérdezte a mato Leader, amikor felértek a padlásra.
- Biztos vagyok benne, én tegnap találtam egy múmiát! – bólogatott YunHee.
- És az most merre van?
- Nem tudom, mondott valamit, de nem értettem, majd elsétált. – vont vállat.
- Várjunk csak! JongUp tegnap valami beszélő wc papirról mesélt nekem…
- Nézd, mit találtam! – mutatott fel egy cowboy kalapot.
- Ezzel én most mit kezdjek?
- Hát használhatnánk ezeket! Legyen western stílusú a buli! – bólogatott nagy bőszen, miközben irt egy SMS-t. – Írtam Channie-nak hogy hozzanak ilyen cuccokat. Így, oké?
- Felőlem. – motyogta Gukkie majd megfogta a dobozokat, amiket a lány pakolt a kezébe. – Ezek mind kellenek?
- Nem hiszem, de a western filmekben mindig van tűz, gyújtósnak jó lesz!
- De ezek HyeRim gyerekkori albumjai… - forgatta a piros matoki a kezében az említet tárgyat.
- Mondom, hogy gyújtósnak jó lesz!
- Le se tagadhatnátok, hogy rokonok vagytok…


       
- Kaptam egy SMS-t Yuntól, hogy vegyünk ilyeneket. – mutatta fel a telefonját.
- Ez minek? – hunyorított Daehyun miközben a képernyőt nézte – A mi feladatunk csak az ajándék beszerzés volt, akkor minek vegyünk ilyeneket.
- De YunHee írta, hogy kell, szóval biztos, hogy fontos! – bólogatott HimChan
- Nem hiszem, hogy HyeRimnek ez tetszene… - húzta el a száját Dae.
- Oh, a makacs, mindig a saját feje után menő Jung DaeHyunnak megálljt parancsolt egy földi nő, és ő ezt hagyja is?
- Nem parancsolt nekem semmit se! – háborgott Dae – Ide azzal a mobillal, mit kell venni?!
- Na, ez a beszéd! – lássuk csak. – Azt írta, hogy western stílusú legyen… de az unalmas!
- Akkor mi legyen?
- Legyen Szafari! – csillant fel HimChan szeme – Az izgalmak tetőfoka! Gyerünk irány a dekorációs üzlet!
- Hogy én mit fogok kapni HyeRimtől… - sóhajtott DaeHyun, majd követte barátját.



- Oké a nyulat visszavittük, de… - ráncolta a szemöldökét YoungJae – MINEK VETTÜK MEG EZEKET A PAPAGÁJOKAT?!
 - Hápi nevét mondogatták! – szólalt fel JongUp – Azt hittem, hogy a rokonai…
- Csak azért mondták a nevét, mert te mondogattad, és ezek a primitív földi állatok mindent leutánoznak! – akadt ki YoungJae – Ash, mit fogunk HyeRimnek mondani?!
- Ráfogjuk JungSoo-ra.
- Látom, te is okosodsz valamit…

A két jómadár, plusz a tizenkét papagáj és a kacsa, bementek a házba. A srácok elrejtették a nem kívánatos háziállatokat a fürdőszobába, majd nekiálltak takarítani.
JungUp elővette a porszívót bár nem igazán jött rá a használatára.

- Hyung, ez, hogy működik? – kérdezte
- Megnyomod a gombot és felszívod vele a fölösleges port. – magyarázta YoungJae, aki valamilyen fekete sűrű folyadékot öntött a vödörbe és azzal kezdte lemosni az ablakokat.

JongUp, hyungra tanácsára elkezdte felszívni az ablakokon meglévő pókhálókat, igen ám, de a függönyöket is megtépázta egy kicsit. Ez még nem is lett volna nagy akkora probléma, ha a pókhálókat is felszívta volna.
A másik gond a sárga matokinál jelentkezek, aki időközben rájött, hogy a fekete folyadék nem ablakpucoló, hanem festék, és most az összes ablak feketén „ragyogott”

- Fogjuk JungSoo-ra. – mondták egyszerre majd elhagyták a helyszint


- Mi az hogy nincs mályva cukor?! – akadt ki JungSoo
- Sajnáljuk, de az összes elfogyott. – mondta az árus.
- Akkor mit vigyek?!
- Akciós a makrélánk…
- … adja ide az összeset.

HyeRim a taxissal sokáig ügyködött a kajákon, de végül tökéletesen összehozták azt amit akartak. Elégedetten pakolták be a kocsiba-ami most kivételesen a taxis igazi kocsija volt- és indultak útnak haza. Amint a kocsi leparkolt HyeRim előre sietett, hogy kinyissa az ajtót a cipekedő Taxisnak, ám a látvány „enyhén” lesokkolta őket.

Az egész ház belseje úgy nézett ki mint egy dzsungel. Mindenhol lombos fák és indák lógtak, szinte közlekedni alig lehetett. A „buli szervező csapat” western cowboy ruhában ültek egy hatalmas tábortűzkörül, miközben makrélát sütögettek. Az ablakok full feketén díszelegtek, rajtuk megtépázott függönyök és pókhálók lógtak. Elszórtan papagájok repkedtek, és valami furcsa oknál fogva tevék és sivatagi rókák mászkáltak, a nappali közepén lévő hatalmas akváriumról ne is beszéljünk, amiben mindenféle tengeri állat úszkált.

- Ez… EZ MEG MI A FENE?! – kelt ki magából a házigazda.
- Nézzétek, megjött HyeRim és a taxis! – mutatott rájuk YoungJae – Éppen időben, öltözzetek be ti is!
- Ez mi?! – kiabált továbbra is HyeRim – Miért vagytok cowboynak öltözve?!
- Mert ez egy western stílusú buli! – kiáltotta YunHee.
- De akkor miért vagyunk egy esőerdőben?!
- Mert túl unalmasnak találtam, és gondoltam a Szafari az érdekesebb! – lelkendezett HimChan.
- De mióta élnek tevék, sivatagi rókák, és tengeri halak a szafariban?!
- Hát, igen történt egy kis keveredés…
- És miért eszünk makrélát a mályvacukor helyett?! – nézett JungSoo-ra
- Hát mert elfogyott és csak ezt találtam! – tárta szét a kezeit.
- És a papagájok?!
- Hápi rokonai! – bólogatott JongUp.
- A függönyt és az ablakot már meg sem kérdem… - temette az arcát a kezeibe.
- De legalább a kaja jó lesz! – próbált javítani a feszültségen a taxis.
- Igen... az olasz kaja tökéletesen bele illik a környezetbe… várjunk ti is hallottátok ezt?!

- ITTHON VAGYOK! – hallatszódott KyongHa hangja
- Basszus! – kiáltott fel HyeRim
- Megjöt… mi a?!
- MEGLEPETÉS! – kiáltotta mindenki.      

28. Fejezet

 

YoungJae szemszög:

- Idióták! Hagyjátok már abba! – szólt rájuk JungSoo, éppen, amikor Zelo kiszaladt a konyhából és a kezembe nyomta a kamerát.

- Látod?! – mutatott győzelem ittasan Zelo után mutatva, HimChan.

- Ez nem bizonyít semmit!

- Befognátok?! – kiabálta túl a gyerek üvöltését JungSoo, miközben fölvette, és elkezdte ringatni, hogy megnyugodjon.

- Szegény… - motyogta HimChan – Most… miattunk sír?

- Hát, nem is én ordítoztam. – morogta Daehyun, és tovább evett. YongGuk éppen készült mondani valamit, amikor hatalmas csörömpölés hallatszódott fentről.

- Öhm… lehet utána kéne menni… - motyogtam – Ki tudja mit művel.

- Menjen utána az apja, ha már miatta szaladt el.  – nézett YongGukra dühösen HimChan.

- De ez, akkor sem bizonyít semmit! – háborgott.

- De attól még meg kéne nézni, hogy mit csinál, a fiad. – mondta Daehyun a tányérjának.

- Igaza van. – bólogattam.

- Hápi is megijedt.

- Tudtátok, hogy az emberi vér olcsóbb, mint a nyomtató tinta?

- Ez egy komoly dolog, ne szórakozzatok! – tette csípőre a kezét HimChan.

- Aish… mennyi gond van már vele… - morogta YongGuk és elindult kifelé – Maradjatok itt, mindjárt jövök!

- … Most mit csináljunk? – néztem körbe.

- Együnk.

- Inkább meg kéne nyugtatni a gyereket! – fordult felé dühösen HimChan.

- JungSoo, majd megoldja. – vonta meg a vállát Daehyun – Azt kéred még? – mutatott a tányéromra.

- Hát, ami azt ill… NEM MONDTAM, HOGY MEGEHETED!

- Mi? – kérdezte tele szájjal – Szóltál?

- … Hagyjuk.

- Jaj, szegénykém. - ment oda Bumbihoz, aki még mindig JungSoo ölében volt – Már megnyugodott?

- Nagyjából. Ide adnád, a cumis üvegét kérlek?

- Hozom.

- Ne edd meg az összes sütit! – szóltam rá Daehyunra.

- Én csak megeszem, mielőtt más megenné.

- Adj nekem is! – tettem le a kamerát, majd elhúztam a tányért Daehyun elöl.

- Neeem veszed el. – kapott utána, és elkezdte visszahúzni.

- Másokra is gondolhatnál, mielőtt befalod az egészet!

- Mondjuk rád? Hmm… akkor inkább megeszem.

- Esetleg rám, de még mondjuk, HyeRimre, vagy YunHeera is! KyongHáról nem is beszélve!

- Jó, hogy szólsz, meg kell ennem mindent mire hazaér.

- Az istenért, vagy 10 másik emberrel vagy egy lakásban, hagyhatnál másnak is!

- Hagyjátok abba ettől, csak sírni fog! – szólt ránk JungSoo, miközben Bumbika szipogva még szorosabban kezdte ölelni.

- Bocsánat… - motyogtuk egyszerre, Daehyunnal.

- Jól van, semmi baj, már abba hagyták. – simogatta meg a gyerek hátát, JungSoo, hogy megnyugtassa.

- Itt van. – lépett oda JungSoohoz HimChan a cumisüveggel.

- Köszönöm. Kérsz Bumbi, kakaót?

- Igeny…

- Jó, akkor csinálunk neked.

- Én is segítek. – mondta sírós hangon Bumbi.

- A kakaóhoz tej is kell ugye? – kérdezte HimChan.

- Igen, meg kakaópor.

- Hozok tejet, a másikat meg inkább rád hagyom…

- Rendben. – bólintott JungSoo. Valahonnan sikeresen előkotorta a kakaóport, közben HimChan pedig megérkezett a tejjel. JungSoo leültette a konyhapultra és elkezdte megcsinálni Bumbinak a kakaót.

- Én teszem bele a kakaót. – nyúlt a kiskanálért Bumbi.

- Jó, te teszed bele, de segítek, hogy ne szórd ki. Rendben?

- Jó, segíts.

- Ügyes vagy, Bumbi. A tejet, majd én beleöntöm, jó?

- Jó.

Megint nem tudom, hogy hogyan, de, JungSoo megtalálta a mikrót és egy kis melegítés után, Bumbi már itta is a kakaóját.

- Föl. – nyújtotta a kezeit JungSoo felé, aki szó nélkül ölbe vette és kicsit ringatni kezdte.

- Milyen jól értesz a gyerekekhez, JungSoo. – jegyezte meg a taxis furcsán mosolyogva.

- Van ez így. – vonta meg a vállát az említett – Én legalább értek hozzájuk.

- Akkor most már hozzám, soha nem akarsz, majd jönni? – lépet oda hozzájuk, HimChan.

- Menj innen. – szipogta Bumbi és belebújt JungSoo nyakába.

- Hát, HimChan örökre elástad magad a gyereknél. – jegyezte meg YongGuk és ebédlő felől belépet a konyhába Zeloval együtt– Kész útvesztő ez a ház.

- Amúgy, az ebédlőből nyílik ajtó a konyhába? Én azt hittem, csak a nappaliból meg a folyosóról lehet bejönni. – mondta JongUp.

- Van folyosónk?

- Én tegnap találtam egy üvegházat.

- A kertben?

- Nem, itt bent valahol.

- Megnyugodott már? – kérdezte YongGuk.

- Szerintem, igen.

- Na, és a fiaddal mi van? – kérdezte vigyorogva HimChan.

- Most fejezd be…

- Tudtátok, hogy a férfiak nemi szerve gyengéden idomul a nők testéhez?

- Ez, hogy jön ide hyung? – kérdezte Zelo.

- Hihihihihi, Zelo. – mosolygott rá Bumbi.

- Jobb kedve lett. – mosolygott JongUp – Tessék, Hápi.

- Nyem kell.

- Beszélhetnénk. – húzta ki HimChan YongGukot a konyhából a nappaliba.

- Tudtátok, hogy a Cecil férfinév?

- Hova mennek? – nézett utánuk JongUp.

- Nem tudom. – vontam meg a vállam – Tudtátok, hogy Kr.e. 250-ben, már föltalálták a gőzgépet, csak nem hasznosították?

YongGuk szemszög:

- Mi az már? – kérdeztem, miután HimChan kirángatott a nappaliba.

- Na?

- Mi, na?

- Igazam volt, elismerhetnéd.

- … Azt várhatod.

- De igazam volt.

- Talán. – húztam a számat.

- Aish, rohadt makacs vagy. De nem baj, egyszer úgy is elismered mindenki előtt. – morogta.

- Arra várhatsz…

HimChan éppen mondani akart valamit, amikor megjelent a konyhaajtóban Bumbika. Ahogy meglátott elvigyorodott és elkezdett felénk szaladni.

- Halááááááááál!

- Mondom én, hogy azt akarja, hogy kiképezzem!

- Nem képezünk ki gyerekeket!

- Nem tudom, hogy ezt honnan szedte, de JungSoonál volt, ő nevelte így! – mutatott YoungJae az említettre.

- Hé, két percig vigyáztam rá!

- Építsünk házat. – indult el Bumbi a kockák felé.

- Házat? – nézett nagyot JongUp – Már építhet házat?

- Szerintem, csak játékházra gondol. – mondta a taxis.

- Értem…

- Nem kéne lefektetni? – kérdezte JungSoo – Biztos fáradt.

- Kérdezzük meg. – mondta HimChan és leguggolt Bumbi mellé – Fáradt vagy?

- Nyem.

- Probléma megoldva.

- De KyongHa is azt írta, hogy le kell fektetni, ebéd után. – szólt közbe YoungJae.

- … Álmos vagy te, higgy nekem. – fordult a gyerek felé HimChan.

- Citromot.

- Mi?

- Kéjek citromoooot.

- Az mi is?

- Sárga és savanyú. – nézte a lapot YoungJae – Szerintem megtaláljuk.

- És csak így a kezébe adjam? – kérdezte JongUp egy citrommal a kezében.

- … Honnan az istenből szedted azt?!

- Mit? Ja ezt? – nézett le a kezére – Találtam.

- … Meg kell pucolni, és mi ellőt odaadjuk neki, meg kell nézni nincs-e benne mag.

- Oké.

- Adjad, majd én megpucolom. – vette és a citromot HimChan.

- Nézzétek, egy meztelen csiga vagyok, hahahahaha.

- Normális, ha egy gerinctelen és primitív állatnak mondja magát? – kérdezte YoungJae.

- Szerintem, igen. – bólogatott Daehyun.

- Elég furán néz ki… -állapította meg JongUp.

- Nem kóstoljuk meg, mi is? – kérdezte Daehyun.

- De, miért is ne? – vontam meg a vállam. HimChan mindenkinek adott egyet, ami megmaradt, azt pedig Bumbikának adta.

- Nem olyan rossz. – motyogtam, miután meg kóstoltam.

- Hmm… pedig KyongHa azt írta, hogy nem biztos, hogy ízleni fog nekünk.

- Lehet csak azért, hogy ne együk meg a gyerek elől. – morogta Daehyun. JunHong váratlanul megköszörülte a torkát, majd köhögni kezdett, és láttam, hogy a könnyei is kezdenek folyni.

- Ennek szörnyű íze van! – nyafogta.

- … Adjatok még, be akarom tömni a száját! – mondtam – Ki ne köpd, szépen meg eszed!

- Most komolyan?! – forgatta a szemét HimChan.

- Tessék, hyung.

- YoungJae!

- Mi van, olyan vicces feje van, így. És, mikor láthatok, majd máskor citromot evő robotot?

- Egyél! – nyomtam Zelo szájához a citrom gerezdeket.

- De nem kérek! – mondta vörösödő arccal.

- Ó, dehogyis nem! – bólogattam.

- Gonosz, vagy!

- HimChan, te ne szólj bele, nevelem a gyereket.

- … Többet nem hagyom veled kettesben Bumbikát.

- Mintha nyílt volna az ajtó. – mondta Daehyun - Lehet, megjöttek.

- HOL VAGY?

- Biztos, hogy megjöttek… - morogta HimChan.

- Itt vagyok. – lépett KyongHa elé, JungSoo – Itt a kamera.

- Oh, köszönöm. – vette át a kamerát – Most megnézzük, mit műveltettek a gyerekkel.

- Szia KyongHa. – ment oda hozzá Zelo is.

- Szia… mi van szemeddel?

- Ja, csak a citrom miatt van.

- … Most ölök meg valakit! Én nem etethetem meg, de más igen?! Gyere ide, Bang YongGuk!

- Nyugi van, Ha! – fogta meg a vállát Yun – Nézd a jó oldalát, legalább már teleetetheted.

- Igazad van! Akkor készítek neked meglepetést! – ragyogott fel KyongHa szeme.

- Nekem? – lepődött meg Zelo.

- Igen, azt mondom. Már tudom is, mit csinálok neked először! – tapsolt.

- Álljunk meg. Szóval te most… főzni akarsz, neki? – most rajtam volt a sor, hogy meglepődjek. KyongHa és a főzés? Na jó, én ezt nem hiszem el…

- Apa? – lépett oda hozzám Zelo.

- Igen?

- Elmehetek vásárolni? – nézet föl rám, nagy szemekkel.

- Siess vissza… - motyogtam, mire ő elvigyorodott, bólintott, majd elindult kifelé.

- Erről beszélek. Ja, és addig senki se léphet a konyhába, amíg főzök!

- Szerintem, nem is akarnak, bemeni, ha te főzöl.

- Neked is annyi, hugi…

- Na, na, na, nincs testvér fight! – állt közéjük HyeRim.

- Jól van, na. – morogta KyongHa - Hol van az én Bumbim?

- Yonga, nézd, kislány vagyok! Nézd, hogy pörög a szoknyám. Hehehehehe. – mondta Bumbi és elkezdett pörögni.

- Mit műveltettek vele!?

- KyongHa, ezt te mondtad a gyereknek. – mondta HyeRim.

- De ezt ők nem tudják.

- Most már igen. – mondta JongUp.

- Kuss! Nem hallottatok semmit!

- Meleget nevelsz belőle… - morogta, HyeRim.

- Nem is…

- De. – mondta YunHee – Múltkor is kimondattad vele, hogy: „Hejcegnő vagyok.”

- Rosszul hallottad.

- Altatásnál, pedig a Csipkerózsikát mesélted neki… - folytatta YunHee.

- Kikérem magamnak, az a Szuzi és Tekergő volt, és ő kérte. De, ha már itt tartunk, fektessétek le a gyereket, mert aludni kell. – fordult felénk KyongHa.

- Megmondtam. – bólogatott YoungJae.

- Na, jó. – sóhajtott HimChan - …Hol a gyerek?

- Hát itt… - néztem hátra, de elakadt a szavam - …van.

- Most ugye csak szórakoztok?… - vett elő egy seprűt, KyongHa.

- Nyugalom KyongHa, nem mehetett messzire.

- Addig nem csinál senki semmit, amíg nincs meg a gyerek, értve?!

- Nyugi, meglesz! – nyugtatta HyeRim – Nos, akkor YongGuk tiéd a nappali, HimChané a nagy fürdőszoba, JungSoo tiéd a másik, ha már mindig ott vagy. KyongHa tiéd a konyha… micsoda?! Dehogy is, meg vagyok hülyülve… JongUpé a konyha. YunHee tiéd a spájz, KyongHa nézd meg a kertet és a hátsó udvart. Daehyun tiéd a mato szoba, plusz JungSooé. Taxis tied a gardrób. YoungJae…

- Tudtátok, hogy ez a lakás egy társasházhoz tartozik és csak 53m²? Egyébként megyek, megnézem a padlást.

- Amúgy, valaki nézze meg az alagsorunkat is. – mondta KyongHa.

- Van alagsorunk? – kérdezte Yun.

- Ja, tényleg, az is van. – csapott a homlokára HyeRim – Taxis az is a tiéd.

- De oda, hogy lehet lejutni?

- Mész a lépcső felé, és ott lesz oldalt valahol, vagyis ott szokott lenni. Nem tudom, hogy most ott van-e. – vonta meg a vállát KyongHa – Gyerünk emberek munkára!

KyongHa szemszög:

- Egyébként, Hye, te mit csinálsz? – néztem az említettre, miután mindenki elindult a dolgára.

- Most, hogy mondod… megnézem a könyvtárat és a szobánkat. – bólogatott és ő is elindult.

- Ha megtaláltuk Bumbit, kinyírok mindenkit. – morogtam, majd elindultam a kertbe megkeresni az unokaöcsém…

’2 órával később’

- Hogy értitek, hogy nincs sehol?! – kiabáltam, miközben egy grillsütőlapáttal csapkodtam – Egy 2 éves gyerek nem tűnik el, csak úgy!

- A rózsaszín nyulunkat megtaláltam. – emelte föl félénkén a nyulat JongUp.

- Ez még itt van? – nézett értetlenül HyeRim.

- Miért van rajta kalap meg mellény? – kérdezte Yun.

- Van rajta kalap?

- Tudtátok, hogy a hangya saját tömegének 50-szeresét tudja felemelni, 30-szorosát vonszolni és mindig a jobb oldalára esik, ha elkábítják?

- Ez kit érdekel?- morogtam.

- Tudtátok, hogy a macskák vizelete fénylik a "fekete fényben"?

- Erre sem voltam igazán kíváncsi.

- Jaj, Ha ne bánts már állandóan! – szólt rám YunHee – Olyan büszke magára, hogy tud ilyeneket, akkor had mondja.

- Hugi.

- Igen?

- Ne szólj bele!

- Hagyjátok abba, még meg kell találnunk Bumbit.

- De már mindenhol megnéztük! – tárta szét a karját HimChan – Kétszer is!

- Nem baj, megint megnézzük, csak együtt. – legyintettem.

- Kezdjük a kertel, és onnan haladjunk a ház felé. – ajánlotta Hye.

- Hallottátok, mindenki kifelé! – kezdtem terelni mindenkit a hátsó ajtó felé.

- Sziasztok. – lépett be hirtelen Zelo.

- Na végre, hogy itt vagy, segíts keresni Bumbit, mert ezek elvesztették. – mentem elé – Most terveztük harmadszorra átkutatni a házat.

- Értem… A szomszédban nem kerestétek? – kérdezte.

- Szomszéd?... HyeRim, nekünk van szomszédunk? – néztem hátra.

- A Barackfasuttogó. – kapott a fejéhez.

- Ő szomszédunk? Azt hittem, hogy egy ügyeletes elmebeteg.

- KyongHa, nem lehetsz ilyen gonosz! – szólt rám Yun.

- Mégis az vagyok.

- Induljunk a szomszédba. – vezényelt Hye és elindult, mi pedig követtük.

- Lehet, megtanította barackfákhoz beszélni, vagy virággá változtatta és most benne van egy cserépben és várja, hogy kiszabadítsuk, esetleg dolgozik a veteményesben, ahol virágok vannak ültetve, mert a Barackfasuttogó egy kannibál és virágokat eszik... Szegénykém, biztos kapál.– vettem számba a lehetőségeket menet közben.

- KyongHa, most hagyd abba. – szólt rám Hye.

- És most? – kérdezte JongUp, miután meg álltunk a kapu előtt.

- Én bemegyek. – mondtam és beléptem a kapun.

- KyongHa várj…

- Yonga! – futott velem szembe Bumbi végig a háztól vezető kikövezett úton.

- Nézd, itt van. – mondta Yun.

- Bumbi! – kaptam föl a gyereket és magamhoz szorítottam – Te kis butus, úgy aggódtam érted, ne csinálj többet ilyet, velem!

- Jó. – mondta vigyorogva.

- Tudtátok, hogy a tengeri csillagnak nincsen agya?

- Ilyen embereket is ismerek. – mondtam.

- Na végre, jöttetek érte. – jelent meg a Barackfasuttogó bácsi – Az egész délutáni alvását a kanapémon szunyálta át.

- Köszönjük, hogy fölengedte a kanapéjára, de most elvinném, mert még kell nekem. – mondtam.

- Vigyed csak. - vonta meg a vállát.

- Köszönöm.

- És csak így simán elmész? – jött utánam Hye.

- Persze, miért, mit csináljak? Ugráljak?

- Nem tudom. Köszönd, meg vagy valami!

- Már megtettem. Ennél többet nem köszönök. Kérsz egy kis sütit?

- Én igen.

- A gyereket kérdeztem, Tubi!

- Daedun, hehehe.

- De édesen mondja a nevét. – tapsolt Yun.

- De rendesen is ki tudja mondani. – mondta HimChan.

- Úgy mondja, ahogy neki tetszik. – vontam meg a vállam, közben megérkeztünk a házba, én pedig letettem Bumbit a nappaliban a kanapéra.

- Na, akkor készítek palacsintát neked, meg hozok sütit.

- KyongHa, ha most mersz főzni, akkor én… - kezdte Hye, de váratlanul elakadt a szava, láttam, ahogy hirtelen elfehéredik, a szemei lassan elkezdtek lecsukódni és összeset.

- Te jó ég, HyeRim elájult! – kiáltotta a taxis.

Narrátor:

- Te jó ég, HyeRim elájult!

- Úristen, ez nem mozog, ez nem él! – kiabálta HimChan.

- Szerintem, meghalt. – hümmögött KyongHa – Hozom az ásót!

- M-meghalt? – kerekedtek el DaeHyun szemei, majd üveges tekintettel maga elé bámult.

- Teljességgel lehetetlen, hogy ilyen hirtelen meghaljon valaki! – érvelt YoungJae

- Jaj, most nézzétek a kiabálásotok miatt, megint sír a gyerek! – szólalt fel JungSoo, miközben felvette a gyereket – Egyébként, HyeRim nem halt meg, csak…

- Majd én, foglalkozok azzal a gyerekkel! – nyúlt Bumbiért YongGuk, de JungSoo elhúzta a kezét.

- Na, azt már nem!

- Mi bajod van? – förmedt rá YongGuk,

- Nem adom neked oda, még a saját fiaddal sem tudsz bánni!

- Zelo és én tökéletesen megvagyunk!

- Ja, persze, mert egy gyereknek pontosan arra van szüksége, hogy kiképezzék!     

- Én tudom, hogy mit csinálok!

- Gyerekek! – szólalt fel a taxis – Semmi baja HyeRimnek, valószínű, hogy csak…

- Taxis! – borult HimChan a nyakába – Te pap is vagy, nem?

- Hát, most, hogy mondod, azt hiszem huszonhatod állásban egy…

- Tökéletes! Segíts HyeRimnek biztonságosan átjutni a másvilágra!

- De…

- Nincs, de! – tiltakozott a szőke matoki – Nézd meg! KyongHa, már elkezdte elásni, a nappaliban!

- A nappaliban?! – ment be a helyiségbe – Miért pont a nappaliban?!

- Mert szerette ezt a helyet. – bólogatott a barátnője.

- Én hívtam az orvosokat! – lépett be YunHee – Szent ég, már elkéstünk?!

- Bizony barátom, bizony. – sóhajtotta YoungJae, majd a lány vállára tette a kezét.

- Miért feded be sóderrel, HyeRimet?! – akadt ki a taxis.

- Ja, hát, nem találtam homokot, így gondoltam ez is megteszi. – elmélkedett KyongHa

- Gyerünk pap, csinálj valamit! – utasította HimChan.

Mindenki sürgött-forgott az állítólagos halottunk mellett, aki békésen aludta az igazak álmát. A „meghitt” pillanatot még a piros ruhás tagok érkezése sem törhette meg.

- Mégis mi folyik itt?! – akadt ki az egyik mentős.

- He? – nézett fel mindenki egy pillanat erejéig, majd tovább folytatták a dolgukat.

- Miféle sátánista szertartásba csöppentünk bele?! – kiáltott fel a másik- Szegény lányt, már teljesen eltemették sóderrel! Sóderrel! És az a másik lány, csak pakolja rá, csak pakolja, a nappali kellős közepén!

- Ez volt a kedvenc helye, homokot meg nem találtam! – háborgott KyongHa – Komolyan, miért van mindenki ennyire kiakadva ezen?!

- Nézd azt a barna hajú srácot! Miféle nyelven beszél?! Az ördög nyelvén, ha, én mondom! – folytatták a hívatlan vendégek.

- Áh, az csak Daehyun, miközben a Mato himnuszt mormolja… habár fogalmam sincs, hogy miért… - elmélkedett HimChan

- És nézd, azokat, akik körültáncolják… lefogadom, hogy a szertartás része!

- Ez a Matoplanet hagyományos népi tánca! – bólogatott Channie – Ismét ne kérdezzék, hogy miért ez, de…

- De mi van azzal a pap szerzettel? Miért locsolja le pálinkával, azt a szerencsétlent?!

- Nem találtam szenteltvizet a hűtőben, és csak ez volt! – szabadkozott a pap, majd tovább folytatta a cselekményt.

- Ez talán még elfogadható lenne, de… - köszörülte meg a torkát a rangidős orvos, majd a veszekedő YongGukra és JungSoora mutatott, akik már annyira közel voltak egymáshoz, hogy szegény Bumb közéjük szorult – DE MIT CSINÁL, AZ A VESZEKEDŐ, MELEG HÁZASPÁR?!   

- HÁZASPÁR?! – akadt ki a két említet – MI?!

- Mi…? – ébredezett HyeRim – Hol vagyok? Miért ilyen nehéz mindenem?

- Jé, szia, Tubi! – köszönt KyongHa, aki az ásóra támaszkodva nézte az eseményeket.

- Micsoda? Miért vagyok beterítve sóderrel, és miért van pálinka szagom?!

- Ja, hát ez egy hosszú és vicces sztori!

- KYONGHA!

„félórával később”

- …és így történt! – bólogatott a kakukk.

- Nem hiszem el! – mormogta HyeRim, majd a taxisra nézett – Pálinka? Komolyan?

- Rám vagy mérges, amikor KyongHa el akart ásni?!

- Mindig el akar. – legyintett a kérdezett.

Daehyun szemszöge:

Mire minden lecsendesült, a többiek elmentek a dolgukra én meg bementem HyeRim és KyongHa szobájába. Lepihentem „alvótársam” ágyában, majd az oldalamra fordulva elnyomott az álom.

Mi ez? Mi ez az érzés? Nem tetszik, idegesít. Lassan kinyitottam a szemeimet, és elém tárult Bumb, miközben a fülemet húzogatja. Felkönyököltem az ágyban, majd meglepődve vettem észre, hogy az ágy tulajdonosa is itt tartózkodik.

- Mit csináltok itt? – kérdeztem, ásitás közben.

- KyongHa rám bízta, miközben téged kerestelek. – mosolygott – De meg lettél, te kis hétalvó.

- Fáradt voltam.

- Látom. – sóhajtott – Kintebb mész egy kicsit? Én is le szeretnék dőlni.

Teljesítettem a kérését, közben a gyereket közelebb húztam magamhoz, hogy még több hely jusson neki. Mivel a gyerkőc eléggé aktív volt, ezért játszottunk vele, de ez sem sokat segítet, már mindketten nagyon fáradtak voltunk.

- Dae! – suttogott halkan HyeRim, miközben közelebb húzta magához TaeBummot.

- Igen?

- Nem akarsz neki énekelni valamit? – mosolygott rám – Olyan kellemes, és megnyugtató a hangod. Az se baj, ha matoul, vagy isten tudja milyen nyelven énekelsz.

- Ennyire tetszett? – vigyorodtam el, közben feléjük fordultam

- Ühüm… - bólintott egy aprót, majd elkapta a tekintetét. – Sz-szeretem a hangod…

Megint dadog…

Hümmögtem egyet, majd elkezdtem gondolkodni. Mit is énekeljek? Nem ismerek olyan sok földi dalt, csak amit a rádióban-vagy miben- hallottam. Elkezdtem dúdolni azt az altató dalt, amit anya énekelt nekem, annak idején. Gondolkoztam egy kicsit, végül valami csoda folytán, már nem csak dúdoltam, hanem szöveget is párosítottam hozzá. Nem tudom, hogy honnan ismertem, egyszerűen csak jött magától. Mintha, mindig is itt lett volna a fejemben ez a dal, de… nem tudom hova tenni.

Mikor a vége felé közeledtem a dalnak, megálltam. Nem tudom. Nem tudom fojtatni. Nem emlékszek. Hogy van vége…?

Üveges tekintettel bámultam magam elé. Hova tűnt? Miért nem tudom? Honnan ismerem? Ki tanította?

Üresség. Ez a szó jellemezett engem, ebben a pillanatban. Mintha hiányozna egy részem. Behunytam a szemeimet, és megpróbáltam előszedni a fejemből a dalt, de… már nem emlékszek rá. Az egészre nem emlékszek. Mit énekeltem? Hova tűnt?

- Mi folyik itt? – suttogtam magam elé. – Hye…

Alszik. Szorosan ölelte magához a gyermeket, mintha csak védelmezné. Teste össze volt gömbölyödve, de szinte tökéletes alvó póznak bizonyult egy gyerekes anyukának. Az arca már békés volt, ám még mindig látszódtak rajta a fáradtág jelei. Meggyötört volt, valljuk be. Nem aludhatott sokat, mióta itt vagyunk, hisz’ egész nap fel-alá járkál miattunk. Haja lágyán omlott végig a testén, néhol egy-egy kusza tincs a szemébe lógott.

Óvatosan kisepertem az arcából a rakoncátlan hajvégeket, de a kezemet nem vettem el.

Mindig is ilyen puha volt a bőre? 

Lassan végighúztam rajta a kezemet egészen az álla vonaláig, de mielőtt megismételhettem volna ezt a mozdulatsort, elkaptam a kezemet.

Mit csinálok?

Megráztam a fejemet, közben a takarót magunk köré terítettem. Közelebb másztam hozzájuk, végül HyeRimet nézve elnyomott az álom…

HyeRim szemszöge:

Sötétség lepte el a szobát. Valószínű, hogy az éjszaka közepén járhattunk. Óvatosan fentebb tornáztam magamat, hogy véletlenül se keltsem fel alvó partnereimet… vagyis csak partneremet. Bumbnak, már nyoma sem volt, de KyongHának annál inkább. Vagyis ő a saját ágyában volt, nekem meg maradt Dae.

Azt is meglepődve tapasztaltam, hogy DaeHyun és én helyet cseréltünk, de fogalmam sincs, hogy mikor, és egyáltalán hogy?!

Unottan visszatettem a fejemet a párnámra és megpróbáltam aludni, de nem jött össze. Felnéztem a hallgatag matoki arcára. Békésen aludt, mint a bunda. Olyan tökéletes volt ez a srác, hogy arra már nincsenek szavak. A bevilágító holdfény tökéletesen kiemelte arca minden szegletét. Hibátlan, makulátlan bőrét; vöröses ajkait; kusza barna haját és még azt az édes kis anyajegyet is a szeme alatt. A testem szinte magától mozdult, és kezdtem el simogatni az arcát. Olyan más ilyenkor. Nem az alvásra értem, hanem arra mikor csak ketten vagyunk. Teljesen más a légkör, máshogy beszélünk egymással, máshogy érintkezünk. 

Nézegettem békés arcát, de hirtelen ráncolni kezdte a homlokát. Elvettem a kezemet, mert gondoltam a kis magán akcióm zavarta meg az alvásban, ám úgy tűnik tévedtem. Dae zihálni kezdett, majd össze-vissza forgolódni és rúgkapálni. Szemeiből elkezdtek folyni a könnyek, és szüntelenül kapkodta a levegőt.

Rémálma lenne?

- Lu… - nyögte  - Mah…

- Dae! – fogtam meg a vállát és gyengéden rázogatni kezdtem – Kellj fel, Dae!

- Ne, kérlek! – nyöszörgött – Te… nem… nem lehet… igaz!

- DAEHYUN!

A kelleténél hangosabban szóltam neki, mire szinte rögvest felült az ágyban. Zihált, fújtatott és kapkodta a levegőt. A fejét kezdte el fogni, majd rázni.

- Mi a baj? – ültem fel és a hátára simítottam a kezemet, mire összerezzent.

- Hye-HyeRim… - suttogta, majd rám emelte könnyes tekintetét. – A fejem… majd széthasad a fejem.

- Hozok valami! – indultam is volna el, ha nem kapja el a csuklómat. Simán ki tudtam volna rántani, hisz olyan gyengén fogta meg. Életemben nem hittem, hogy valaha ilyen állapotban fogom látni. Megtörten. Érzem, ahogy remegnek a végtagjai. – Dae…?

- K-kérlek, ne hagyj egyedül!

- O-oké, nem megyek sehova! – mondtam, majd visszafektettem magunkat az ágyba, de a remegése továbbra sem csillapodott. – Mit csináljak? Annyira segíteni akarok, de nem tudok!

Daehyun nem válaszolt semmit, csak lassan közelebb csúszott hozzám. A karjait átvette rajtam, a fejét pedig belefúrta a nyakamba, mint aki el akar bújni a világ elől.

- Daehyun!?

- Hadd m-maradjunk így! – szipogott – Kérlek…

- Ühm.. h-ha ettől jobban érzed magadat… - motyogtam elpirultan, majd a vállára hajtottam a fejemet, és lehunytam a szememet…