19. Fejezet

KyongHa szemszög

- HERCHAN! –ordítoztam– MÁR VAGY 1 ÓRÁJA BENT VAGY! HA NEM JÖSSZ KI EGY PERCEN BELÜL, AKKOR KIREPÍTELEK EGY ATLANTI-ÓCEÁNBA! 

Azt gondoltam, hogy bajos lesz a fürdés, de, hogy ennyire?!

- Nem vagyok HerChan! – jött a válasz – HimChan-nek hívnak.

- Nem érdekel, gyere ki vagy bemegyek!

- Még nem vagyok kéééész~!

- Na, jó most megyek be! – jelentettem ki. Egy egyszerű mozdulattal föltéptem a kulcsra zárt fürdőszoba ajtót és berontottam a helyiségbe. HimChan száját egy női sikítás hagyta el miközben a törölközőjét még jobban maga köré csavarta.

- Ha lemered ejteni, kinyírlak! – szóltam rá – És MOST azonnal kimész!

- De… - kezdte HimChan, amikor megragadtam a karját és kidobtam a fürdőből.

- Ott maradsz! – szóltam rá.

- De még föl se öltöztem! – hisztizett HimChan.

- Nem érdekel! – mondtam – Maradsz és kész!

- Mi folyik itt? – jelent meg YoungJae.

- HimChan… miért vagy egy szál törölközőben? – nézett rá kérdően YongGuk.

- Kipaterolt a fürdőből! – csapkodott HimChan.

- És tönkre tette az ajtót is… - morogta Hye miközben a fürdőajtót vizsgálgatta.

- Az mindegy. – mondtam – Már mindenki lefürdött, még jó hogy te mentél utoljára! – néztem HimChanre.

- Csak mert össze kellett szednem mindent. – morogta HimChan.

- Ezt, hogy… Hogy kerül hozzád a neszesszerem?! – csattant föl Hye miután bement a fürdőbe és a magasba tartotta a rózsaszín neszesszerét.

- Nekem is kell egy ilyen, de nekem még nincs. – adta az egyszerű választ HimChan.

- Na, jó, majd beszerzünk neked egy ilyet is. – morogtam, majd odaléptem a fürdőszobaajtóhoz és becsuktam, vagyis magam felé rántottam az ajtó pedig beszorult…

- KyongHa mit művelsz?! – szólt rám Hye.

- Nézd a jó oldalát, HimChan már nem mehet be. – vigyorogtam rá.

- De mi se.

- Mindenkinek mégsem lehet jó.

- Oké. – sóhajtotta Hye. – Majd holnap megcsináljuk, most mindenki menjen aludni.

- Te meg öltözz fel. – néztem rá HimChan-re aki durcásan bevonult a szobájukba.

- Tudtátok, hogy az éjjel-nappali boltok 0-24 óráig nyitva tartanak?

- OldJoe kuss!

Miután HimChan fölöltözött bementem a szobájukba, és szépen leterítettem néhány pokrócot. Valahogy nem akartak visszaváltozni, úgyhogy most így kell aludniuk és kész!

- Mit csinálsz? – kérdezte JongUp.

-  Nektek ágyat.

- A földön kell aludnunk? – fintorgott YoungJae.

- Igen, és ha át mersz jönni hozzám, halott vagy. – jelentettem ki nyugodtan.

- Azok után ami YongGuk-al történt eszembe se jutott. – morogta YoungJae.

- De egy ágy azért van. - mondta Hye.

- Az, az enyém! – mondta rögtön HimChan.

- Nem alszok a földön. – mondta YongGuk.

- Ha összevesztek nekem most egy ágyon, akkor tényleg mindenkit kinyírok. – mondtam.

- De akkor mi legyen? – kérdezte HimChan.

- Aludjatok ketten együtt, nem dől össze a világ! Eddig is így aludtatok, csak most nem fértek el.

- Végül is… - motyogta HimChan miközben YongGukra nézett.

- Nem alszom senkivel egy ágyban. – mondta nyugodtan.

 - Már pedig muszáj lesz, mert én nem fogom hallgatni Miss HerChan hisztijét. – néztem rá, miközben egy serpenyőt forgattam a kezemben.

- Az honnan szedted?... – motyogta JongUp.

Végül sikeresen „rávettem” YongGukkot, hogy osztozzon HimChannel az ágyon. A többieket pedig „meggyőztem”, hogy ugyan olyan jó a földön aludni, mint egy pihe-puha ágyikóban.

- Hol van Zelo? Neki is kéne aludnia. – néztem körbe.

- Gondolom YongGuk után ment. – mondta JongUp. Ja, igen YongGuk közben elment jégért, nem, nem a saját fejre. Kivételesen.

- Egyébként is KyongHa, Zelo robot nem kell aludnia. – sóhajtotta HimChan.

- Nem érdekel, ebben a házban mindenki alszik. – jelentettem ki. Közben YongGuk is megérkezett, és YoungJae fejébe nyomta a jeges zacsit.

- Oké, mindenki a helyére most már tényleg alvás. – mondtam, amikor váratlanul furcsa hangok ütötték meg a fülemet.

- Háp! Háp!

- Hye hagyd abba…

- Nem én vagyok!

- Háp! Háp!

- Akkor ez, mi ez? – néztem körbe.

- Oda néz. – mutatott HyeRim az ajtóba. Egy kis sárga kacsa nézet ránk és ijedt tekintettel hápogott tovább.

- Azta, ez kiszökött a spájzból! – mondtam.

- Mióta van nekünk spájzunk? – nézet rám Hye.

- Hát, nekem te azt írtad van és találtam egyet.

- Ja, akkor oké. – bólogatott Hye.

Váratlanul a kis kacsa megindult felénk, átszalad köztünk és egyenesen JongUp-hoz futott, majd hozzá bújt a lábához.

- Né, de aranyos. – áradozott HyeRim.

- Ahogy elnézem JongUp kacsa mama lesz, mert én nem fogok rá vigyázni. – jelentettem ki.

- Aludhat velem? – kérdezte JongUp miközben a kis kacsának segített fölkapaszkodni a lábára.

 - Felőlem, csak ne lapítsd szét. – vontam meg a vállam.

- Na, jó most már mindenki megvan? – kérdezte Hye.

- Öhm… Hye… - néztem rá.

- Hmm.

- Daehyun szerintem nálunk van. – mondtam nyugodtan.

- …

- Hozom. – mondtam és elindultam egy monitorral a kezemben betessékelni Daehyunt a „mato szobába”.

- KyongHa tedd azt le! – kiabált utánam Hye.

Berontottam a szobánkba és meg is találtam Daehyun-t.

- Kifele innét.

- Jól van, na, nem tehetek róla. – morogta – Teljesen ide szoktam.

- Akkor szokjál át a másik szobába. – mondtam és följebb emeltem a kezemben lévő teniszütőt – És most kifelé.

Szépen áttereltem Daehyun-t és őt is ágyba küldtük.

- Oké most már tényleg mindenki itt van ’szal jó éjt. – mondtam és már fordultam is ki az ajtón amikor YoungJae után szólt.

- De várj!

- Mi van már!? – fordultam vissza dühösen.

- Mi lesz a puszinkkal? – nézet rám nagy szemekkel.

- Igen, igen a puszink. – bólogatott HimChan is.

- Kérek. – jött JongUp is.

- Ha ők kapnak, én is kérek. – mondta YongGuk.

- Micsoda!? – háborodtam fel.

- Nekem nem olyan fontos, nem szoktál adni. – mondta Daehyun.

- Azt akarjátok, hogy puszikat is osztogassak nektek?

- Igen! – felelték kórusban.

- Hát tudjátok meg, hogy nem kaptok.

- De eddig mindig adtál. – háborgott YoungJae.

- Mert nem tudtam, hogy űrlény nyuszik vagytok, akik pasikká voltoznak.

- Ez nem kifogás.

- De igen.

- De nem!

- Addig fogunk az ajtótok előtt állni és kopogni, amíg nem kapunk puszit. – jelentette ki HimChan.

- Majd nyitott ajtónál alszunk. – vonta meg a vállát Hye.

- De nem aludhatok nyitott ajtónál! Bejön a tehén! – csapkodtam.

- Akkor adj már nekik puszit és menjünk aludni.

- Jól van na. – morogtam.

- Kettőt kérek!- mondta HimChan amikor oda léptem hozzá.

- Nincs kívánság műsor! – mondtam.

- De kettőt kérek!

- Akkor már én is! – szólt bele YoungJae.

- Nem!

- Csak adj nekik kettőt és menjünk! – szólt rám Hye.

Mélyet sóhajtottam és mindenkinek adtam két-két puszit.

- Mindenki boldog? – néztem végig a társaságon.

- Igen! – felelték kórusban.

- Akkor most már tényleg jó éjt.

- Jó éjszakát. – köszönt el Hye is és elindultunk a szobánkba.

Amint beértem a szobánkba levetettem magam az ágyamba elmorogtam egy ’jó éjszakát’ és már aludtam is.

’5:30’

- YongGuk. YongGuuuuuk. YongGuk! – ébresztgettem az alvó mato főnököt – Kéne nekem Zelo és nem tudom mozgatniiii!

- Hmmm… - morgott YongGuk – Nem megyek veled.

- Nem is kell, csak küld el velem.

- Nem!

- De nekem be kell vásárolnom, mert mindent megesztek, és ha nem vásárolok NEM lesz KAJA! – mondtam, lehet kicsit hangosan, mert Daehyun fölriadt.

- Nincs kaja, nincs Daehyun! – mondta.

- … Rendben. - sóhajtotta YongGuk. Kimászott az ágyból és odament Zelo-hoz.

- Z.3.L.0 segíts KyongHanak bevásárolni. – mondta neki.

- Igenis. – mondta Zelo és föl állt.

- Nagyszerű. Indulás. – vezényeltem ki Zelo-t a szobából.

Lementem a nappaliba, fölvettem a táskámat majd elindultam kifelé, de az ajtó előtt megtorpantam és hátranéztem Zelora.

- Kéne neked valami így fázni fogsz. – gondolkodtam hangosan – Várj meg itt.

Fölszaladtam az emeltre egy neki jó pulcsiért, és amikor visszaértem a kezébe nyomtam.

- Tessék, vedd fel. – mondtam, de nem reagált semmit.

– Öhmm tudod, ezzel segítesz. – mondtam – Mert akkor nem kell még ezt is hozni.

Zelo egy szó nélkül fölvette a pulcsit, én kinyitottam az ajtót és elindultunk. Belekaroltam Zeloba, elég viccesen nézhetünk ki. Egy letörölhetetlen vigyorral a képemen beszéltem Zelonak, aki természetesen semmire sem reagált, de legalább nem voltam egyedül, és úgy jártathattam a szám, hogy senki sem szól bele. Egy olyan 20 perc múlva meg is érkeztünk egy éjjel-nappal nyitva levő boltba. Nem hiszem, hogy sokan vásárolnak hajnalban, mert az eladó kicsit meglepődött, amikor benyitottunk. Kapásból három kosarat vettem el, kettőt Zelo kezébe nyomtam, egyet pedig én vittem. Szépen végig mentem a sorokon Zelo, pedig jött utánam. Telepakoltam a kosarakat, majd elindultam a pénztár felé, amikor valami furcsa zúgást hallottam. Megálltam és körbenéztem. Kiszúrtam, hogy a bolt kamerái „le vannak törve” és búgnak. Visszamentem a bejárathoz, mert ott volt a bejárati kamera kivetített képe. Amikor ránéztem a monitorra, láttam, hogy nem működik. Zavaros volt a képernyő és hangosan zúgott.

- Zelo ezt te csinálod? – néztem hátra az említettre, de nem mondott semmit. Megvontam a vállam és visszafordultam a képernyő felé. Még egy darabig néztem, amikor támadt egy remek ötletem. Vigyorogva ránéztem Zelora.

- Zelo kéne a segítséged.

HyeRim szemszöge:

’7:30’

Reggel szinte rögtön kipattantak a szemeim. Nyöszörögtem egyet-kettőt, majd felültem. Kicsit furcsa volt, hisz már hozzászoktam az „alvópartneremhez”. Beledöntöttem a fejemet a párnába, és mélyet szippantottam belőle. Még mindig DaeHyun illata volt. Szóval ezért aludtam olyan jól! Biztos hozzászoktam az illatához… de hát, ha olyan megnyugtató illata van! Nem is értem, hogy egy embernek, hogy lehet ilyen illata…

Feltápászkodtam az ágyamból, és meg lepődve tapasztaltam, hogy KyongHa nincs az ágyában. Körülnéztem, de sehol nem láttam. Biztos a mosdóban van.

Kimentem a szobánkból, és a fürdő felé vettem az irányt. Meglepődve tapasztaltam, hogy az ajtó még mindig ugyanabban a pozícióban hevert, mint ahogy tegnap hagytuk.

Átmásztam a mato szobába, ahol csak egy alvó JongUppot és egy Daet találtam. Odakúsztam DaeHyun mellé, majd bökdösni kezdtem az arcát.

- Dae! - szólongattam

- Nyh… - motyogta. – Oja hámee hám…

- Jézus, ez milyen nyelv?!

- Hm? – nyitogatta a pilláit, majd nehézkesen felült – HyeRim?

- Szia. – emeltem fel a jobb kezemet

- Mit csinálsz itt?

- Nem láttad KyongHát?

- Valamiről hajnalban beszélt YongGukkal… de már nem emlékszek rá…

- Ja, értem. Azért köszi. – motyogtam, majd megvártam, míg visszatornázza magát fekvő helyzetbe. A következő áldozatom felé vettem az irányt.

- JongUp! – ráztam a vállát.

- Háp!

- … EZ MÉG MINDIG ITT VAN?!

- HyeRim? Óh, szia! Mi szél hozott erre?

- Szél az biztos nem… de nem tudod, merre van KyongHa?

- De, igen. Reggel hallottam, amikor a Leaderrel beszélt. Nincs itthon kaja ezért…

- NINCS KAJA?! – ült fel hirtelen DaeHyun, majd hozzánk sietett – Azonnali információkat követelek!

- Nyugodj meg hyung, KyongHa és Zelo már elmentek venni.

- Huh, akkor oké. – bólogatott hevesen, majd visszamászott a párnák közé.

- Szólhatott volna nekem is. – morogtam

- Ez van. – rántotta meg a vállát JongUp – Azt hiszem, én megyek és megfürdetem Hápit.

- Mi? Ja… oké. – bólogattam, majd úgy döntöttem megkeresem HimChant és YongGukkot.  

Kimentem a nappaliba ahol meg is leltem a két jómadarat. YongGuk egy hatalmas könyvet lapozgatott, HimChan pedig egy kézitükörben nézegette magát. Odamentem hozzájuk, majd szóra bírtam őket.

- Nem tudom! – felelte ShiShi ma már sokadjára. – Csak annyira emlékszek, hogy elkérte Z.3.L.0-t! Fogalmam sincs mennyi lehetett az idő!

- Aj, rendben! Na és te?

- Én meg végképp nem tudom! – rázta a fejét a szőke – Én nem hallottam semmit se. Ha most megbocsájtotok, megyek és felfrissítem magamat.

- Most komolyan KyongHa! Legalább szólhattál volna. – pufogtam, majd helyet foglaltam a kanapén, YongGuk mellett.

- Ez van, fogadd el! –rántott egyet a vállán az említett

- Egyébként mit olvasol?

- Z.3.L.0 kézikönyvét. Nem értem hol lehet a hiba.

- Miért meghibásodott?

- Néha vannak apróbb hibái, és azokat próbálom kijavítani. Ő egy nagyon veszedelmes fegyver, így ha elromlik benne valami, ki tudja, hogy mi fog történni.

- Akkor minek vetted meg?!

- Nem vettem. – rázta a fejét, majd egy büszke mosoly jelent meg az arcán – Én magam készítettem!

- Azta… ez nem semmi! – ámultam. – De ha te készítetted, akkor hogy- hogy nem tudod kezelni?

- Ezeket a tervrajzokat anno még a nagyapám készítette el. Én csak megalkottam, és kijavítottam benne pár dolgot. Lényegében csak az érdem fele az enyém.

- Nem baj, akkor is király vagy!

- Köszi. – mosolyodott el, majd összekócolta a hajamat.

- Na! – nevettem, miközben próbáltam ellökni a kezeit. – Egyébként hogy csináltad?

- Kettőt tippelhetsz!

- Hát szerintem úgy… hogy egy földalatti pincében voltál, és fehér köpenyt viseltél meg minden. Egy hatalmas asztalra fel volt fektetve Zelo, és amikor kész lett, már csak áram hiányzott, odakint viszont dörgött meg villámlott. Ekkor megragadtál egy kart, aminek a következtében kinyílt a tető, majd egy ördögi kacaj kíséretében kiemelted oda Zelo, és belé csaptak a villámok… Valahogy így..

- Hát, nem éppen! – szakadt a röhögéstől beszélgető partnerem.

- De van benne logika! – szólalt fel hirtelen YoungJae, aminek következtében én elhallattam egy női sikolyt és rácsimpaszkodtam Gukkie-ra.

- Jézusom, el is felejtettelek! – vettem nagy levegőket.

- Kösz… egyébként tudtátok, hogy az aranyhalak 2-10 évig is elélnek?
- Igen, tudtuk…

- Akkor jó! – felelte majd fütyörészve tovább állt

- Néha nem értem. – néztem rá a mato vezérre- És nagyon ijesztő tud lenni!

- Én soha. – rántott egyet a vállán, igaz nehezen, mert még mindig rajta csüngtem

Ekkor hallatszott egy ajtócsapódás, majd csörömpölések, végül KyongHa hangja, ahogy bemászott a nappaliba.

- Na, itt vagyunk! Hye csinálj kaját! – motyogta majd a tekintete megállapodott rajtunk. – Ti meg mit csináltok?

KyongHa szemszög

- Na, végre! – támadott le HyeRim amint beléptem a nappaliba– Hol a fenébe voltatok? … Várj, kitalálom meg ettél mindent ezért kétszer fordultatok…

- Héééé~! Kivételesen nem. –mondtam büszke fejjel.

- Hogy… hogy…? – nézett rám HyeRim.

- Bevásároltam magamnak. – mondtam, de azért hozzátettem - Meg vettem kaját is, magamnak, meg egy keveset nektek is.

- Ezt úgy értsem, hogy elköltötted az összes pénzünket?! – akadt ki Hye mert miközben beszéltem ő kiszúrta a hátam mögött tornyosuló zacskó kupacokat.

- Dehogy is!

- Akkor? – nézett rám dühösen HyeRim, mármint először nem felém fordult mivel még „vak” volt ezért magam felé fordítottam.

- Kösz.

- Szívesen.

- Szóval, akkor mi is történt?!

- Hát kiraboltam néhány boltot. – vigyorogtam.

- Micsoda!?
- Nincs semmi gáz Zelo mindent elintézett. – vigyorogtam tovább.

- Meséld el mi történt. – tolta félre YongGuk HyeRim-et.

- De… - kezdte Hye.

- Csönd hallani akarom mi történt. – mondta ellent mondást nem tűrően YongGuk, közben a többiek is bejötte a napaliba. Vigyorogva végignéztem rajtuk és elkezdtem mesélni.

*flashback*

- Zelo kéne a segítséged. – néztem föl égimeszelőmre vigyorogva, aki e neve hallatán rám fordította a tekintetét.

- El kéne intézned, hogy ne keljen fizetni. Ja, ez persze rohadt nagy segítség lenne. Megteszed?

- Igen.

 - Remek. Ja, amúgy ne haljon meg senki és úgy semmi nyoma ne maradjon, hogy itt voltunk. Rendicsek? – néztem föl rá vigyorogva.

- Igen.

- Szuper! Na, tedd azokat le és indulj. -  Zelo letette a kosarakat és elindult a pénztár felé. Én addig bepakoltam a cuccokat, amiket Zelo éppen most fizet ki, zacsikba. Aztán elmentem megnézni, hogy áll, közben visszavittem a kosarakat is. Amikor a pénztárhoz értem láttam, hogy a boltos a falnak dőlve ül a földön a pultja mögött.

- Mit csináltál vele? – érdeklődtem, de nem válaszolt – Na, jó mindegy. Gyere még nem végeztünk a vásárlással.

Fölpakoltam rá a zacsikat aztán belekaroltam és indultunk tovább.

*flashback end*

- Ezt még megismételtük egy, na, jó kettő ruhaboltban meg mentem mindenféle „csetreszt” venni, ahogy te szoktad mondani. – vigyorogtam - Nem tom mit csinált de sztem jól csinálta.

- De mi van, ha csak leütötte őket?! – aggódott HyeRim.

- Nyugi visszamentem és elkezdtem dumálni az eladóval nem emlékezet ránk, ja meg a többieknél is kipróbáltam vicces volt, mert én röhögtem, Zelo pokerface-t vágott végig, az eladók meg nem értetek mi bajom van.

- Hmmm… - érdekes… - motyogta az orra alatt YongGuk miközben látványosan törte a fejét valamin.

- Jaj, tényleg meg se dicsértelek. – fordultam Zelo felé – Csak pár százszor.

- Nem kell megdicsérni mivel robot. – sóhajtotta HimChan.

- Ügyi vagy Zelo, nagyoooon~ ügyi legközelebb is te jössz velem, jó? Tessék cukor, mert ügyi voltál. – nyomtam a kezébe egy epres nyalókát.

- Tudtátok, hogy a kacsák azt hiszik a mamájuknak, akit először meglátnak? – kérdezte YoungJae.

- KyongHa ez egy robot nem érted? – próbálkozott HimChan.

- Nem, baj az attól még kaphat cukrot. Ugye Zelo?

- Nem ez a megnevezése, és ha most meg bocsájtasz, ki kell kérdeznem. Z.3.L.0 most már nem kell segítened KyongHanak.

- Ki kérdezni ezt a cuki pofit?! Szegénykém.

- Csak egy robot, nem lesz semmi baja. Egyébként se kell semmit csinálni vele csak kérdezni, mert YongGuknak válaszol rá mivel egy ROBOT! – mondta már vagy ezredjére HimChan.

- Jó van, na nem kell leszedni fejem. De addig is. – fordultam Hye felé - Fejes csinálj kaját.

- Ne merj így hívni!

A fiúk segítettek HyeRimnek bepakolni a konyhába én meg a legújabb szerzeményeimet költöztettem be a szobánkba. Ebből arra lehetne következtetni, hogy a szoba háromnegyede az enyém… De nem, mert Hyenek annyi ruhája van, hogy két gardrób nem elég neki! Ezért még a fiúk szobájában is vannak zacskók, amikbe az Ő cuccai vannak. Épp ezért szereztem magamnak polcokat, és amikre pakolhatok. Jó nem éppen ruhát pakolok rájuk, mert én elférek a saját szekrényemben, de minden más vagy oda, vagy az íróasztalomra kerül. Éppen azon voltam, hogy helyet szorítsak legújabb szerzeményeimnek, amikor valaki kopogott. Leugrottam a székről, amit odatoltam és mentem ajtót nyitni.

- NYITOM! – kiáltottam el magam a nappaliban hogy mindenki tudja, hogy megyek nyitni. Nehogy már fölöslegesen másszak le a székről.

- Oh, szia JungSoo. – mondtam, amikor kinyitottam az ajtót.

- Szia, KyongHa.

- Na, álljunk meg egy tízezred másodperce! Te hol voltál?!

- Még reggel elmentem dolgozni. De most eljöttem, mert nincs nagy forgalom.

- Ja, tényleg neked van munkád, bocsesz.

- Nem érdekes. – vonta meg a vállát JungSoo és belépet a lakásba.

- Hé JungSoo. JungSoooooooo~. JungSoo.

- Mi az? Figyelek.

- Segíts nekem pakolni.

- Mi? – nézet rám meglepetten.

- Hogy „Mi?” Nem akarsz segíteni? – kérdeztem – Ha már te is itt laksz.

- De, de csak… tudod, milyen béna vagyok, biztos tönkre teszek mindent… ahogy szoktam, vagy magamat töröm össze… esetleg téged vagy én nem is tudom.

- De cuki, hogy tisztában vagy vele, hogy szerencsétlen vagy. – röhögtem.

- Kösz.

- Na de segíts már, na, léci, léci. Te vagy az egyetlen, aki nem a vakunknak segít.

- Na, jó. – egyezett bele JungSoo.

- Szupi. Na, gyere. – húztam be a szobánkba - Szóval itt van ez a sok minden és el kéne őket pakolni.

- Huh, jó sok mindent vettél. – nézet körbe JungSoo.

- Tudom.

- És ha csak betennéd őket a szekrénybe?

- Nem tudom, ott Hye van. Nekem van a polc.

- Jó próbáljuk meg.

Elkezdtük összesűríteni a polcon levő cuccaimat, de valami nem fért fel, csak ha levettünk valamit, valami állandóan eldőlt és akkor dőlt minden.

- Ez így nem lesz jó. – fintorogtam.
- Nem lehet, hogy ez túl sok ide? – kérdezte JungSoo

- Szóval túl sok cuccom van?!

- Hát öhm… izé. Igen… Lehet valami mást kéne…

- Igazad van. Most azonnal új polcokat kell vennem. – mondtam és kihúztam JungSoo-t a szobánkból – Gyere most te velem.

- … Nem éppen erre gondoltam. – motyogta JungSoo meglepetten – De hát ez is egy megoldás.

- Na, látod. Hye elmentünk vásárolni! – kiabáltam be a konyhába.

- Nem mész te sehova! Még a végén tényleg elköltöd minden pénzünket.

- Nem is. JungSoo majd meg állít ugye JungSoo? – néztem az említettre.

- Asszem ja… - motyogta JungSoo mire HimChan oda ment hozzá és meg fogta a vállát.

- JungSoo, csak egy jó tanács: ne merj beleszólni abba amit, mond! – mondta miközben megrázta JungSoo-t.

- Egyet értek. – emelte föl a kezét YoungJae.

- Én is. – mondta JongUp.

- Háp! Háp!

- És Hápi is.

- Tudtátok, hogy a hörcsögök óránként négyet büfögnek? – nézett körbe YoungJae.

- Öhm… oké. – motyogta JungSoo.

Egész hamar megjártuk, mivel hívtuk a taxink. Olyan mintha saját kocsink lenne, csak nem mi vezetnénk. Mindenkinek ajánlom, hogy barátkozzon össze egy taxissal. De tényleg!

- Hye megjöttünk! – kiabáltam be a konyhába miközben JungSoo a szobánkba vitte föl a legújabb szerzeményemet.

- Nem is akarom tudni mit vettél… - motyogta Hye, én közben elé álltam, hogy jobban lásson.

- Nyugi, tényleg csak egy polcot vettem. Meg voltunk fagyizni, meg megálltam kajálni, meg…

- Köszönöm ennyi bőven elég volt! – vágott a szavamba Hye.

- Nem hagyod, hogy befejezem. Na, szóval a lényeg, hogy nem én fizettem.

- Hogy, hogy nem te?

- Ész. Ott volt JungSoo, szinte mindenre meghívott. Né, még egy cuki karkötőt is vett nekem. Nééééé~. Ja, bocs te most vak vagy.

- Fölvittem. – jött oda hozzánk JungSoo.

- Azta. Egyedül fölvitted?

- Igen, miért?

- Csak mert rohadt nagy volt az az izé. Nem is tűnsz ilyen erősnek. – mondtam.

- K-köszi. – motyogta JungSoo.

- Nesze te is kapsz cukrot, mert elviselsz. – vigyorogtam és a kezébe nyomtam egy zacskó cukrot.

- Jaj, már nem vagy te olyan, hogy nem lehetne elviselni. Sőt nagyon kellemes veled lenni.

- Köszi. Pedig sokan mondják, hogy fárasztó vagyok.

- Azok hülyék ne foglalkozz velük. – legyintett JungSoo – Kiszedjem a dobozból a polcot?

- Igen, léci. De azt a buborékos fóliát hagyd meg nekem.

- Rendben. – mondta mosolyogva és elindult a szobánkba.

- Nem is olyan vészes egy alak nem? – néztem rá HyeRimre – Hye?

- Te KyongHa…

- Hmmm?

- JungSoo karkötőt vett neked.

- És?

- És.

-… Na, ne szórakozz velem!

- De nekem nagyon úgy tűnik. Itt bókol, neked te meg észre sem veszed!

- Tudod, hogy hülye vagyok a pasikhoz!

- Nem kicsit.

- Hé Fejeském!

- Ne hívj így!

- Szerintem nem.

- Mégis miért nem?

- Csak haverkodok vele. Egyébként is te is kaptál nyakláncot.

- Mert szülinapom volt.

- Nem baj az, elmúlik.

- KyongHa csak úgy egy srác nem vesz egy lánynak karkötőt meg ilyeneket.

- Lehet homi, akkor vehet.

- Jaj, KyongHa…

- Most miért? Kinézem belőle.

- Na, jó akkor majd én kikérdezem… Mármint ha megtalálom. – motyogta HyeRim.

- Kit kerestek? – jött oda hozzánk JongUp.

- JungSoo-t akarok vele beszélni.

- Mert vett karkötőt KyongHanak? – kérdezte YoungJae.

- Hogy az anyád úristenébe kerülsz te ide?! – nézett rá KyongHa.

- Azért. – bólintott HyeRim

- Jaj, de romantikus. – jött ki a konyhából HimChan – Lehet nem hülyéskedett amikor beteg volt, hogy el akar venni.

- Pedig hülyéskedni kellet, mert ha nem én ölöm meg! – jelentettem ki.

- Lemaradtam valamiről? – jelent meg JungSoo nappaliban.

- Nos JungSoo… - kezdte HyeRim.

- Édesek vagytok együtt. Mikor lesz az esküvő? – kérdezte HimChan.

- Tudtátok, hogy egy krokodil egész életében nő és akár 100 évig is élhet?

- Mi?– értetlenkedett JungSoo.

- Halott vagy HimChan. – mondtam ördögien miközben egy baseball ütőt forgattam a kezemben.

- Segítség… - motyogta HimChan.

- Oké mindenki lenyugszik. – vezényelte Hye – Te is KyongHa. Szóval annyi van, hogy vettél KyongHa-nak egy karkötőt… - fordult vissza JungSoohoz

- Ja, igen. Mi van vele? Nem tetszik neki?

- Nem az csak, hogy úgy miért?

- Hát te is kaptál ékszert. Oké a szülinapod volt, de azért vettem valamit KyongHanak is, hogy ő is kapjon valami ilyesmit.

- Ez tök kedves. – vigyorgott YoungJae.

- Ja… és csak baráti. – szontyolodott el HimChan.

- Na, ugye, hogy ugye? – néztem vigyorogva HyeRimre.

- Na, jó, lehet… - motyogta.

- Nem, ez biztos.

- Lemaradtam valamiről?... – kérdezte JungSoo.

- Semmi, semmi. – legyintettem – Szerintem szóljunk YongGuknak és ebédeljünk végre.

- De te most ettél.

- Nem baj az, még tudok. – vigyorogtam és betereltem mindenkit a konyhába.