35. Fejezet

Sziasztok! :3 Meghoztuk a következő fejezetet, még mi sem hisszük el, de így van xD Jó olvasást, véleményeket, mindig szívesen látunk! :3
(UI.: Ne öljetek meg minket nagyon xD) 




KyongHa szemszög:

Semmi más nem világította meg a szobát, csak a tévé képernyőjének a fénye vibrált mindenfelé. Félig lecsúszva ültem a kanapén Hápival, aki közben bemászott az ölembe és úgy váltogattam a csatornákat.
- Mi?! 72 centiméterrel világ rekordot ugrott? Azt én itt helyben meglépem nekik! ...Ja, hogy volt előtte egy 3 méter is... - morogtam és tovább nyomogattam a távirányítót. Alig kapcsoltam el az esti híradóról, már nyílt az ajtó és egy álmos, megviselt JungSoo csoszogott be rajta. Leszenvedte magáról a cipőjét, aztán elkezdte levenni a kabátját, de csak addig jutott, aztán odajött a kanapéhoz, ledobta magát és egy hatalmas sóhaj szakadt fel belőle.

- Te - böktem oldalba.
- Hmm...?
- Nem dolgozol sokat?
- De, de sokat dolgozok - válaszolta fáradtan.
- Voltál már szabin?
- ... Nem hiszem, de fáradt vagyok gondolkodni - motyogta és lejjebb csúszott.
- Aztat nem jó - csóváltam a fejem - Holnapra vedd ki az egyik szabid és aludj egész nap. Legalább értelmesen töltöd az idődet.
- De ha már szabin vagyok... akkor valamerre el kellene menni... - mondta bizonytalanul és rám nézett. Én értetlenül oldalra döntöttem a fejem és kérdően néztem rá.
- ...Nem érdekel, aludni fogok! És most telefonálok - mondta és föltápászkodott, hogy kicsoszogjon a konyhába telefonálni. Nem sokkal később, félig visszacsoszogott a nappaliba és szerintem betöltötte az adatokat az agya, mert pár másodpercig csak bámult a semmibe és csak utána szólalt meg.
- Te... tudsz főzni ugye? - kérdezte bizonytalanul.
- ...Te tényleg fáradt vagy. De megnézem mit tehetek - félre tettem Hápit és fölálltam - De ne hívj segítséget, amíg nem szólok!
- Rosszul kezdődik - motyogta az egyetlen dolgozó ember a ficiben, és bejött utánam a konyhába.
- Ha valami füstölög, az teljesen normális, oké? - oktattam, miközben egy serpenyőt szedtem elő a szekrényből - Ne lepődj meg, ha furcsa szaga van, nem szagolni kell, hanem enni. Ha valami odaégett, a majonéz mindent megold, ha nem, akkor szedjél hozzá tormát. Nem baj, ha nem teljesen étel szerűnek néz ki, majd kialakul. Ha...
- Már a füstölögnél lemaradtam, de a lényeg az, hogy akármi van, nem szólok bele. Ugye?
- Tulajdonképen ja - vontam meg a vállam - Akkor kell rizs meg egy bödön...

1 órával később

Értetlenül bámultuk JungSooval azt a fekete VALAMIT, ami bugyborékolva próbált kimászni a serpenyőből.
- Szerintem ezen nem segít a majonéz... Akkor te nem tudsz főzni, ugye? - bökött oldalba.
- Ja... de megpróbáltam. Valamit csak lehet ezzel kezdeni. Nézz már be a hűtőbe!
- Mit keressek? - kérdezte a hűtőből, a szabadnapos.
- Mondjuk, lehet valami folyékonyat jobban befogad... tejfölt.
- Te jó ég, nincs tejföl!
- MI!?
- Ja, de van. - vette ki a hideg tárolóból, JungSoo.
- Ne ijesztgess!
- Egyébként, szerintem ez egy biológiai fegyver, már nem nagyon tudsz rajta segíteni.
- Mondjuk ja... A mélyhűtőben van fagyi, hozok kanalat - mondtam és elcsoszogtam - Vegyél ki két dobozt, csak, hogy érezd a szeretetet.

Visszaültünk a kanapéra egy-egy nagy doboz fagyival az ölünkben, és valami nézhető csatornát kerestünk, JungSooval.
- Ez milyen sport?
- Nem nézünk sport csatornát, amíg nálam van a távirányító! Legfeljebb, ha műkorcsolya, hátha taknyolnak egyet.
- És ha elveszem, akkor nézünk?
- ... Meg ne próbáld, éppen letargiába vagyok!
- Nem tudom mit jelent ez a szó, de inkább szenvedek a fagyi vacsorámmal - fordult vissza a fagyijához.
- Kritizálod a főző tehetségemet?!
- Dehogy is!
- Na, akkor mondd meg milyen.
- ... Epres.
- Na látod - tártam szét a kezeimet - Egy szavad nem lehet.
- Nincs is, éppen eszem.
- Na látod. Hja, Hye vajon mikor jön már meg? - mondtam, miközben elkezdtem bepusztítani a doboz fagyimat.
- Hova ment? - kérdezte teleszájjal, a jelenleg legértelmetlenebb lény a házban.
- Ja, sétálni. Mostanában keveset mozdult ki.
- Egész jó idő van kint, olyan sétálós idő, szerintem nem kerül hamar haza, ha tényleg egy kis sétára vágyott.
- Hja, akkor nem várom meg, ezt bepusztítom és megyek aludni - kanalaztam egy nagyot a fagylaltból.
- Szerintem én is - bólogatott JungSoo és ő is tovább folytatta a fagylaltja eltüntetését.

Miután mindketten végeztünk a dobozok kikanalazásával, elköszöntünk egymástól és én Hápival és a nyúllal -amit még mindig nem tudom, hogy került ide-, bevonultam a szobánkba. Szépen befészkeltem magamat a plüsseim közé, a nyúl az ágyam végébe fészkelte be magát, Hápi pedig az egyik hatalmas óriás plüssmacim hasán helyezkedett el.
- Na mind megvagytok? Jó éjt! - mondtam, majd lekapcsoltam a villanyt.

Másnap

Megint arra keltem, hogy belesüt a nap a szemembe. Nagyokat nyögve keltem fel, mert szörnyen rosszul aludtam. Nyújtózkodás közben rápillantottam az órára és akkor láttam, hogy már 10 óra van. Megfordultam és ránéztem Hye ágyára, amit rendbenn találtam. Értetlenül pislogtam párat, majd kikászálódtam az ágyból és oda csoszogtam HyeRim ágyához.
- Nyeh, eztet meg hun van? - akkor vettem észre, hogy egy összehajtott papír fekszik az éjjeli szekrényén. Fölvettem és kihajtottam.

"Szia KyongHa! Remélem jól ébredtél. Este remélem nem ébresztettelek föl, próbáltam halk lenni. Én már korán reggel elmentem az Albatroszba bevásárolni, úgyhogy, majd csak délután érkezem haza. Ja, és arról, ami a konyhában van még beszélünk... - HyeRim"

- Ejj... A disztelsziájával, hogy tudta ezt leírni helyesen? - motyogtam, miután végig olvastam - Én kimondani se tudom, az más...

*kopp, kopp

- Foglalt! - szóltam ki automatikusan és fáradtan.
- ...Izéé, azt gondoltam, hogy bent vagy, csak nem akartam rád rontani. Majd, ha fölöltöztél segítened kéne, mert nem találok semmit a konyhában.
- Jó, megyek - sóhajtottam. Miután fölöltöztem és kimentem a szobánkból, a konyha felé vettem az irányt, ahol már ott állt JungSoo, mint egy rakás szerencsétlenség.
- Na, mit kérsz reggelire?c...Fú, nem hittem volna, hogy valaha ezzel a kérdéssel fordulok valakihez...
- Hát, igazából nekem pár szendvics is elég... - kezdte bizonytalanul JungSoo.
- Na, badarság! - mondtam és elő szedtem a tejet meg egy adag kannibál müzlit - Kóstoltad már a müzlimet?
- Kyongha, tényleg nem kell! - próbálkozott JungSoo, de addigra már lángolt a müzli.
- Na, ma nem ég annyira! - vágtam büszke fejet.
- Wow, nem kéne neked elmenni bűvésznek vagy valaminek? - hajolt közelebb érdeklődve, az idiótánk a müzli pokolhoz.
- Nem tudom, ezen még nem gondolkoztam - vontam meg a vállam - A szendvicseim nem mindig gyulladnak ki, segítsek csinálni?
- Jó, de szerintem ezt, azért oltsuk el - mondta a másik madár és elindult a csap felé.
- Hát vízzel nem tudtam még eloltani. Valahol van poroltó, de aztat csak Hye tudja...
- ...Várjuk meg, amíg elég magától.
- És ha kigyullad a konyha? Itt van a hűtő is! Várjál, azt beviszem a szobámba, akkor maradhat a tál.
- Inkább ki kéne vinni, csak hogyan?
- Kidobjuk az ablakon?
- Kigyullad a kert - rázta a fejét Jung - De  hogyan fogjuk meg?
- Szerintem, nekem menne. Kiviszem mindjárt jövök - felkaptam a bödönt, kiszaladtam, letettem a kőre, majd vissza futottam a konyhába - Itten vagyok.
- Ez gyors volt. Akkor végre csinálhatunk szendvicseket?
- Ja, persze. Keresek kenyeret vagy valami pékterméket.

Nem sokkal később

- Te. Amúgy minek neked ennyi, szendlo? - kérdeztem a sokadik "sonkás ízesítésű, későbbre is jó táplálék" kiegészítőt készítve.
- Ja, hát... nem nagyon szeretek otthon ülni, meg úgyse voltam szabadnapon még. Gondoltam el megyek valahova.
- Hova?
- Nem tudom még - vonta meg a vállát - Azért kellenek a szendvicsek.
- Ja, értem. Egyébként, az előbb egyet megettem.
- Nem baj - nevettet JungSoo - Számítottam rá, de nekem ennyi is elég, amennyi még van.
- Akkor jó. Egyébként, szerintem az állatkertbe kéne menned. Jó, messze van, meg vonattal kell menni, de olyan cuki bébi állatkáik vannak! Meg jó nagy.
- Nem tudom hol van.
- Bah, béna.
- Nem kísérnél el?
- ...wat?
- Csak, mert én nem tudom, hogy hol van és, ha te már voltál ott, akkor körbevezethetnél, meg legalább lenne társaságom.
- Nem nézel ki társasági embernek - morogtam.
- Kösz... na akkor elviszel?
- ...
- ... Kifizetem a belépődet.
- ...
- ...
- É-...
- Kapsz kaját is, na.
- Oké. Pár perc és készen vagyok - mondtam és elindultam a szobámba. "Már megint ingyen eszem. Ez az!"

Összepakoltam a hátizsákomba mindenféle apróságot. Hápit és a nyulat, pedig úgy döntöttem, hogy szabadon hagyom, csak a mi szobánk ajtaját zártam be, hogy ne tudjanak besurranni. Bár még mindig aggódtam, hogy HyeRimmel valami történt és nem is járt itthon, de nem akartam, hogy JungSoo itthon maradjon hiszen, ha az írta a cetlit, aki elvitte Hye-t -, akkor ez azt jelenti, hogy bejutott a házba, amit egyébként már sejtettünk, és nem akartam, hogy ő is eltűnjön. Ebben a helyzetben nem is igazán akartam, hogy egyedül maradjon. Ki tudja, lehet az is, hogy, aki a leveleket küldi, már kipécézte magának. Részben abból a szempontból nem aggódtam annyira Rimért, mert nagyon is jól tudtam, hogy nem ejtették gyerekkorában a fejére és megtudja védeni magát.
Miután bezártam a szobánk ajtaját, a bejárati ajtóhoz siettem, ahol már ott állt JungSoo egy hátizsákkal a vállán, amiben remélhetőleg a szendvicsek voltak.
- Akkor indulhatunk? - tárta ki az ajtót.
- Készítsd a pénztárcád, mert sokkba tudok ám kerülni.
- Észben tartom.

Fél órával később

- Nya, itten vagyunk - mondtam tele szájjal - Még jó, hogy szendvicset csináltunk, mert most éhen halnék.
- Hát ja. Amúgy, itt vannak a belépők.
- Szupi, nyomás befelé!

Miután sikeresen bejutottunk, én azonnal állatkaját vettem, majd elindultam egy szimpatikusnak tűnő irányba.

- Hova megyünk? - szaladt utánam JungSoo.
- Állatokat nézni. Szerinted? - válaszoltam.
- Nem mondod?!
- Amúgy nem tudom, csak elindultam. Hnng, nézzük meg a jeges macikat, asszem arra vannak! - mutattam a feltehetőleg megfelelő irányba.
- Szereztem térképet, ha meg akarod nézni az irányt - lobogtatta meg a tárgyat az állatkert látogatótársam.
- Tüptürüptüptüp, Dóra!
- Ezt inkább hagyjuk...
- Na passzold - vettem el tőle a térképet és lecsekkoltam - Ah, jó irányba megyünk. Juj, ott vannak a fókák meg a pinguk is. Noot! Noot!
- Te nézel Pingut?  - nézett rám meglepődve.
- Te ismered Pingut? - néztem rá még inkább meglepetten.
- Te nézel JimJamet?
- Te tudod mi az a JimJam?
- Jobb, mint a DuckTV...

Pár másodpercig csak értetlenül bámultuk egymást JungSooval, majd kitört belőlünk a nevetés.

- Jaj, anyám! Jaj, anyám! - szorítottam a kezemet az oldalamhoz, miközben még mindig rázott a röhögőgörcs - De legalább Hye nem szólhat le, hogy csak miattam van bekötve  a JimJam.
- Azt hittem, hogy csak én nézem, mondjuk az én szobámba nagyon más adó nem is jön be... - magyarázkodott.
- Nem az a lényeg, hanem az, hogy nézed - legyintettem.
- De én csak a Pingut nézem.
- Én is.
- Ja, akkor jó.
- Na, akkor menjünk a macikhoz.


JungSoo szemszög:

Elindultunk a jegesmedvék felé, ahol vagy fél órát töltöttünk, ugyanis KyongHa mindenáron fagylaltot akart nekik venni, mivel szerinte túl meleg van...

- De mondom, hogy nem kell nekik fagylalt! Tele van minden vacakkal, rosszul is lehetnek tőle!
- Nem muszáj meg enniük. Mondjuk elég, ha csak hozzá dörgölőznek, hogy jobban érezzék magukat - magyarázta.

Nagyot sóhajtottam és neki akartam kezdeni megint elmagyarázni, hogy nem kell a jegesmedvéknek fagylalt -főleg nem áfonyás-, amikor is kinyílt egy fém ajtó és két hatalmas jégkockát csúsztattak be a kövön a jegesmedvék helyén. A két medve először nem értette, de amint rájöttek, hogy hideg már jobban tetszett nekik.

- Na látod, kaptak jeget. Most már menjünk tovább - próbáltam elterelni onnan, mielőtt még kitalál megint valamit. Így tovább mentünk a fókákhoz. Különleges helyük volt, ugyanis volt egy lépcső, ahol le lehetett menni megnézi őket úszás közben, és volt egy fölöttük ívelő kis hídszerűség is, amin szintén átlehetett menni. KyongHa elindult a hídra én pedig követtem. Amikor a híd felénél járhattunk megállt. Először arra gondoltam, hogy a fókákat akarta nézni, akik alattunk úszkáltak, ezért én is megálltam szemügyre venni őket. Egy váratlan pillanatba - fogalmam sincs, hogy miért -, KyongHa félig átvette magát a korláton és ha nem kapom el a táskájánál fogva, szinte biztos, hogy beleesik a fókákhoz.

- Mi csi...? - fordult hátra.
- Én mit csinálok?! TE, mi az istent művelsz!?
- Meg akarom őket simogatni! Gyere ide, babucikám! - nyújtogatta a kezét az egyik fóka felé, aki érdeklődve oda úszott.
- KyongHa, ez egy ragadozó állat, meg fog harapni! - mondtam, miközben próbáltam visszahúzni, de a másik kezével belekapaszkodott a korlátba és tolta magát lefelé, miközben egyre előrébb dőlt - Ez nem vicces! - fújtattam.
- Mindjárt megyek, csak meg simogatom. Gyere, babuska! Babuciii, kutyulisellő! Nem te, JungSoo.
- Gondoltam - morogtam, miközben még mindig csak a táskáját tartottam.
- Juj, idejött! Gyere ide, babuuu, kutyesz-mutyesz, vá, tessék, simi! - simogatta meg a kíváncsi fóka buksiját - Fölhúzhatsz.
- Kösz - motyogtam, és segítettem neki visszamászni a hídra - Szerintem, menjünk tovább... Nézd, itt vannak a pingvinek, azok barátságosak.
- De veszélyesek. Majdnem olyan vadállatok, mint a TEHÉN!
- De miért?
- Mert nem is gondolnád róluk, hogy tele van fogakkal a csőrük!
- KyongHa, a madaraknak nincs is foga...
- Igen? Akkor ezt nézd! - kapta elő a telefonját és vadul keresgélni kezdett a képek között - Tessék!
- Én nem... MI AZ ÚRISTEN?! - hőköltem hátra.
- Na látod, hogy van. Na, de inkább menjünk tovább, valahol erre lehetnek a majmok.

A következő két óra azzal telt, hogy hol kajáért rohangásztam, hol az állatokat próbáltam menteni KyongHától, hogy ne hozza haza őket.

- Juj, olyan a farkincája, mint egy poroló. Vigyük!
- KyongHa, nem! Egyébként meg, ez egy maki.
- Nézd, karácsonyfa csirke!
- KyongHa, az egy páva. Tessék a szendvics.
- Kösz. Nézd, TV Maci! Oh, vattacukor.
- Az csak egy grizzly medve. Milyen ízűt kérsz?
- Málnásat. Azta, ott egy halas tó! Ingyen hal! Együnk sushit!
- KyongHa, ne! Tessék, a vattacukor.
- Vá. mekkora! Uh, de szép farkas! Simii!
- NEM!
- Vizipaci! Jaj, de édi babája van. Nézd, egy kövér unikornis.
- Nem visszük haza a vízilovat, és az egy rinocérosz.
- Figyeld, struccok. Mekkora adag rántottát lehetne a tojásukból csinálni. Hmmm...
- Inkább ne... Nézd csak, ott vannak olyan rózsaszín gólyák, amiket kedvelsz.
- FLAMINGÓK!
- Oké, oké. Odas, hódok!
- Oh, de babák. Hjaa, kürtöskalács!
- Hozok...  Tessék.
- Köszi. Menjünk vissza a kutyasellőkhöz megint, meg akarom simogatni őket.
- A mikhez? Egyébként, van állatsimogató azt hiszem...
- Tényleg. Gyere JungSoo! Várnak a kecskék! - ragadta meg a kezemet KyongHa és elfutottunk valamerre.
- Oh, tevék! - állt meg egy idő után - Adj kaját. Mármint olyat, amit tudok adni nekik.
Miután a tevéket megetette, sikeresen tovább haladtunk a simogató felé, ahol kecskék és lámák várták, hogy KyongHa szét szadiza őket. KyongHa természetesen a gyerek bejáraton ment be, egy nagy zacskó állattáp kíséretében. Én maradtam a felnőtt bejáratnál. Mire bementem, már körbeállták a "rajongói", aminek ő nagyon örült.
- Jaj, hát persze, hogy kapsz kaját, jaj, babucikám, tessék egyél! Juj, te hatalmas alpaka, tessék itt van a hami! - gügyögött nekik, miközben osztogatta a tápot.
- KyongHa, az egy láma - próbáltam közelebb jutni hozzá, de egy túlbuzgó kis kecske megtalálta a lábszáramat, ezért félúton elakadtam - Hogy az a...!
- JungSoo, szerintem az a kis kecske nem kedveli a lábad.
- Kösz, észrevettem - morogtam, miközben próbáltam megszabadulni a négylábú szörnyetegtől.
- Lehet megszállta a sátán! - jött oda kitalálni, hogy mi szállhatta meg a kis kecskét.
- Az nem lehet, még itt áll előttem.
- Teee! - mondta KyongHa, miközben a nyakamba borította az állateledelt, aminek várható következménye az lett, hogy hirtelen minden "rajongója" átpártolt mellém. A kecskék azonnal letámadták a földre hulló falatokat, viszont a lámák inkább a galléromba ragadt falatokat pályázták meg.
- Nem mentek innét! - próbáltam kiszabadítani magam, a valamilyen okból állandóan éhes és simogatásra egyáltalán nem vágyó állatok köréből.
- Úgy érzem, új sztár született - nevetett a közelembe KyongHa.
- Ha megeszik a pénzem, nem tudok kaját venni.
- ... Sicc! Mindenki menjen a saját dolgára! Viszlát, babucikáim! - kezdte elhessegetni a megvadult állatokat, akik azonnal szétrebegtek és inkább a gyerekek felé fordították további figyelmüket.
- Kösz, azt hittem, hogy kecske vacsora leszek - kezdtem rendbe szedni magam.
- Jól is teszed, hogy rendbe szeded a ruhádat, ha már az arcoddal, ezt nem tetted meg.
- Úgy érzem, lassan mennünk kéne...
- De had vigyek el egy kis babuci kecskét! Mondjuk azt, amelyik nem szeretet téged.
- KyongHa, nem vihetünk csak úgy el egy kecskét! - kezdtem bele a magyarázásba, amikor egy tőlünk nem messze lévő párocska beszélgetése ütötte meg a fülünket.

- De Jackson, el kell vinnünk őt! Ő a gyerekünk! - bújt oda egy békésen rágcsáló kecskéhez az egyikőjük, aki szerintem száz százalék, hogy enyhén becsiccsentet - Nézd, a te szemedet örökölte! Jaj, de édes...
- Mark, nem vihetünk el egy kecskét!
- Ő a gyerekünk! Ne legyél hülye Jackson, a saját gyerekünket nem ismered meg. Jaj, nézd meg akarja enni a pólóm.
- És mégis, hogy akarod elvinni? El szaladna a világba.
- Igazad van... Kell egy öv! ...Hik! Nekem nincs - konstatálta szomorúan Mark (kizárásos alapon), majd ránézett a veszekedő partnerére - Add ide az öved!
- Mi? Dehogy adom! De- Mark engedd el! - próbálta leszedni az övére csimpaszkodó Markot.
- Kell az öved! - rángatta az említett tárgyat.
- Jó, jó leveszem, csak engedd el.
- Kell!
- Engedj már el!

- Te, nekem ezek ismerősek... - bökött oldalba váratlanul KyongHa.
- Lehet, a környéken laknak - vontam meg a vállam - Limonádét?
- Oh, kérek!

Miközben már a simogatótól elfele haladva szürcsölgettük a limonádéinkat, észrevettük, hogy a veszekedős párocska egy kecskével gazdagabban halad az állatkert kijárata irányába.
- Ezek tényleg viszik haza azt a kecskét... Szerinted a kijáratnál elveszik tőlük? - néztem KyongHára.
- Áh - legyintett - YunHeeval egyszer kisétáltunk egy flamingóval! Csak aludni járnak a jegypénztárba.
- Nézd, arra van egy fagyis...
- Oh, nézd arra van a játszótér! Gyerünk! Stip-stop a hinta.

- KyongHa, ami azt illeti, én beszélni akartam veled - próbáltam utol érni, de már a hintán volt. mire beértem - Egy nagyon fontos dologról.
- Figyelek én, csak már olyan régen voltam játszótéren. Jaj, nézd, van olyan nem tudom mi is - szaladt megint el.
- Ez tényleg fontos lenne - próbáltam utána menni - Tudod... Én nagyon örülök neki, hogy meg ismerhettelek mindannyiótokat, de tudod...  annak kiváltképpen örülök, hogy téged megismerhettelek mert... KyongHa, az szerintem nem bír el!
- Nem baj - szaladt egy fa mászóka felé - Lélekben még gyerek vagyok.
- Na mindegy, szóval arra akarok kilyukadni, hogy... hát tudod ez furán fog hangzani, de te szerintem egy nagyon kedves, aranyos lány vagy és nagyon szeretném, ha nyugodt életed lenne és olyan, amilyet szeretnél magadnak, és hát én... tudod arra gondoltam, hogy esetleg...
- Vá, üres a libikóka, gyere!
- Figyelsz te egyáltalán?
- Jaja. kedves vagyok, meg minden... Hé, az előbb még nem én voltam, a sátán?
- Akárkinek megváltozhat a véleménye - tártam szét a karom ártatlanul.
- Nem vagy te skizofrén?
- Nem, még nem mondták, hogy az lennék. Csak bipoláris.
- Ja, oké - bólogatott - Gyere, még venned kell nekem egy fagyit. Amúgy, mit akartál mondani dióhéjban?
- Uh, nem fontos. Milyen fagyit kérsz?

Nem sokára úgy döntöttük haza megyünk, mert kezdtem kifogyni a pénzből és sötét felhők is gyülekeztek abban az irányban. ahonnan jöttünk és nem volt nálunk esernyő, elázni meg nem akartunk. Miután sikeresen, elázás nélkül haza értünk, én elköszöntem azzal az indokkal, hogy elfáradtam és bementem a szobámba. Amikor becsuktam az ajtót kiszakadt belőlem egy nagyobb sóhaj.
- Egyszer úgyis elmondom neki... - motyogtam magamnak és neki álltam rendet rakni.

KyongHa szemszög:

Amint haza értünk, JungSoo elvonult aludni, én meg visszadobtam magam a kanapéra és vártam, hátha Hye végre haza talál. Már éppen azon gondolkodtam, hogy tényleg elmegyek és megkeresem, amikor nyílt az ajtó és egy hatalmas nyekkenéssel beesett rajta elveszett szakácsom.
- Hye! Éhes vagyok!
- Neked is szia - morogta és föltápászkodott.
- Hol jártál?
- Öhm, boltban.
- És hol a kaja?!
- Ja, hát... öhm... megettem!
- ...Te?
- Ugye? - nevetett kínosan - Egyébként ebben a részben kiderül, hogy merre jártam?
- Ja, nem, ez csak egy átvezető rész volt. :3
- Hogy húzzuk az olvasok agyát?
- Ja :3
- Hagyd abba! :@
- NYEHEHEHEHEHEHE :3



Folyt. Köv. ~ by Nim :3