34. Fejezet

Sziasztook! Tudjuk, hogy nagyon régen jelentkeztünk, pontosabban tavaly - lol, újévi favicc -, de tényleg igyekszünk mindent megtenni, csak sajnos nincs időnk. Tizenegyedikesek vagyunk, és ez az év számít nekünk, így muszáj a tanulásra koncentrálnunk.(Emellett Hee már túl van egy kisérettségin, Nim pedig egy nyelvvizsgán, szóval királyak vagyunk xD)
Próbáljuk a havi rendszerességet beütemezni, de nem ígérek semmit sem.
A véleményeiteket pedig továbbra is várjuk, higgyétek el, nagyon jólesnek nekünk a szavaitok és azok adják nekünk az energiát! :)
Boldog Újévet kívánunk mindenkinek! :3
HeeNim~



YongGuk szemszög:

Értetlenkedve vettem át a papírdarabkát, ami eléggé megviselt volt, de még így is kivehetően volt rajta a következő: "Bang Y".
Döbbenten bámultam a papírkát.

- Ezt hol találtad? - kérdeztem komolyan KyongHát.
- Gyere megmutatom - mondta és a romokon keresztül bevezetett minket az egyik szobába, ahol rögtön kiszúrtam egy fecnit, amire matoul volt felírva, hogy "lányok".

- KyongHa, kérlek szólj a fiúknak, a húgodat és Hyet, meg vidd ki innen - mondtam, miközben a papírokat pásztázva egyre több matoírással ellátott darabkát fedeztem fel.
- Minek?
- Kérlek, KyongHa, csak tedd, amit mondtam - folytattam nyugodtan.
- ... Na jó - mondta és kiment a szobából.

Az íróasztalhoz mentem és elkezdtem a földön kotorászni -, szinte azonnal meg is találtam, amit kerestem. A különböző törmelékek közül egy fekete keménykötésű füzetet szedtem elő, amire matoul volt írva két szó.

- Valami baj van? - lépet be a szobába HimChan, nyomában JongUppal.
- Ami azt illeti, nem is kicsi - mondtam, közben átnyújtottam a KyongHa által talált cetlit a generálisnak, aki miután elolvasta, bátran vetekedhetett volna egy frissen vakolt fal fehérségével.
- Szerinted kémkedett utánunk? - kérdezte.
- Lehet. Majd ez talán segíthet nekünk. - emeltem föl a fekete füzetet - De meg szeretném várni a többieket is.

Alig fejeztem be a mondatott, betoppant a szobába Daehyun és YoungJae is -, Zelo természetesen végig követett.

- Mi történt? - kérdezte Daehyun.
-Semmi jó - motyogta elhaló hangon Himchan.
- A lányok már kimentek? - néztem Daehyunra, aki bólintott, mire neki kezdtem - Rendben. Nos, KyongHa megkeresett engem egy pár perccel ezelőtt, hogy egy papírfecnit talált, amire vélhetőleg az én nevem volt felírva. Ezek után ide vezetett és, ha jobban körbenéztek akkor ti is észrevehetitek, hogy a szoba tele van olyan papírfecnikkel, amikre matoul írtak, valamint ezt találtam - mondtam és fölemeltem a  füzetet amelyre matoul a "Megfigyelési Napló"-t írták - Ezek alapján valószínűsíthető, hogy végig megfigyeltek minket, bár nem akarok elhamarkodott következtetést levonni. Éppen ezért, szeretném, hogy amíg nem leszünk benne biztosak, a lányoknak semmiképpen ne szóljatok erről, mert feltehetőleg őket is megfigyelték. A legvalószínűbb személy a taxis, mivel ő élt itt és mást nem is nagyon tudunk róla. Ezért én és Tats kimegyünk beszélni a lányokkal, hátha nekik többet elárult magáról. KeKe és Joko, ti nézzétek át ezt a szobád és szedjétek össze az összes olyan fecnit, amire csak egy kicsit is gyanús dolog van írva, akármilyen nyelven -, ami meg matoul van azt mind szedjétek össze. Lehet, hogy a többi szobában is szétszóródtak a feljegyzések, ezért Dada és te, ToTo körbenéztek a ház többi részében. Ez pedig parancs volt, most mindenki induljon a dolgára!

Mindenki feszülten és falfehér arccal hallgatott végig, majd, amikor meghallották, hogy a matobolygón használatos nevükön szólítom őket, kicsit összerezzentek. Amióta itt vagyunk szerintem most beszéltem hozzájuk ugyanolyan komolyan, mint a Matobolygón - mielőtt eljöttünk. Igazából, a Földre jövetelünket egy kis kikapcsolódásnak akartam nekik szánni, bár ahogy eddig állnak a dolgok, már nem hiszem, hogy ez jó ötlet volt.

- Igenis! - mondták, amint elhangzott az utolsó mondatom, majd elkezdték a feladatukat. Zelo is ment a dolgára magától, aminek örültem, mert legalább akkor külön parancsot nem kell adnom neki és ez talán kicsit megnyugtatott, talán még van nekem egy kis reménysugár, arra, hogy hogy visszakapom...


Eltettem a füzetet, majd Himchannal kiverekedtük magunkat a házból a lányokhoz. Amikor YunHee észrevett minket, aggódva tördelni kezdte a kezét.

- KyongHa, beszélhetnénk egy kicsit? - léptem oda földön ülő lányhoz.
- Persze - mondta meglepetten, majd föltápászkodott én pedig el vezettem a ház másik felére, HimChannal.
- Beszéltél nekik arról, hogy mit találtál? - szegeztem neki a kérdést, amikor hallótávolságon kívül értünk.
- Naná! Örültek neki! - forgatta meg a szemeit - Persze, hogy nem, nem vagyok hülye.
- Azt szeretném, ha továbbra se beszélnél nekik erről - mondtam komolyan - Egyébként, mivel küldted ki őket?
- Azt mondtam, hogy szerinted veszélyes bent lenni, mert annyira szét ütötték a főfalat, hogy ránk omolhat a ház egy része.
- Nem rossz - bólogatott HimChan.
- Jó, akkor menjünk vissza, még HyeRimmel és YunHeeval is szeretnék beszélni - mondtam, közben pedig vissza mentünk a lányokhoz.
- Szóval - kezdtem - Ugye KyongHa már elmondta, hogy miért szerettem volna, ha nem vagytok bent. Mi azért maradtunk bent, mert körbe akarunk jobban nézni hátha rájövünk, hogy ki tehette ezt és hova lett a taxis.
- Nem mondta nektek, hogy problémája lenne valakivel, vagy valakit nem kedvel, valamelyik munkahelyén? - kérdezte HimChan.
- Nem, nem említett semmi ilyesmit - rázta a fejét HyeRim. - Valahogy, mindenki kedvelte.
- A rendes nevét neked nem mondta el?
- Nem. Senkinek se mondta.
- És a házzal kapcsolatban mondott valamit? - kérdeztem - Hogy hogyan vette, kitől, meg ilyenek.
- Azt mondta, hogy nem az övé. Az egyik barátja engedi neki, hogy itt lakjon, mert ő külföldön él és ez csak egy olyan másodlagos lakás neki, ha meglátogatja a nagyszüleit. Meg azért is, mert a sok munkája mellet a taxisnak nincs ideje lakást néznie - magyarázta Hye.
- Értem... semmi mást nem tudtok? - kérdeztem, mire mind hárman rázni kezdték a fejüket - Rendben.
- Azt szeretnénk, ha haza mennétek és pihennétek, meg egyetek valamit, biztos farkas éhesek vagytok, hiszen eredetileg ennivalóért jöttünk. Aludjatok egy kicsit, mi meg addig végzünk a ház átkutatásával - mondta mosolyt erőltetve az arcára HimChan - Nem lesz semmi baj, majd mi is megyünk.
- R-rendben - mondta Hye - Akkor főzök valamit. Gyertek!

El kísértük a lányokat a kapuig, megvártuk, amíg fölszállnak a villamosra, majd elindultunk visszafelé.

- Ugye te is tudod, hogy hazudtál? - kérdeztem Tatst.
- Annyira régóta nem vagyunk itt, hogy elfelejtsek mindent - nézet rám halványan mosolyogva, majd belépet a lakásba.
- Kérlek, váltsd le Z.3.L.0-át, amíg keresek egy helyet, ahol meghúzatjuk magunkat - mondtam a generálisnak, aki csak bólintott és neki állt a keresgélésnek.
Én megkerestem Zelot és a 4D kivetítőjén, olyan épületek kezdtem keresni, amiket már jó ideje nem használtak, a város szélén voltak és még nem teljesen romos állapotban. Még mielőtt elkezdtem azért, lefuttattam rajta egy vírus irtót, ami semmit sem jelzett, így nyugodtan böngésztem, ami valaki másnak valószínűleg nem a legokosabb ötlet lett volna. Hamar találtam egy megfelelő helyet és körbenéztem.

Már tíz felé járhatott az idő, mire elindultunk. Hamarabb is végeztünk, de én szerettem volna, ha minél kevesebb emberrel futunk össze. Abban biztos voltam, hogy a fiúk már nagyon éhesek és egy kisebb élelmiszer boltot valószínűleg ki kell fosztanunk. De már így is elég sok mindent hoztunk el, mivel nem akartam kétszer fordulni, nem lett volna biztonságos, mert még hosszú út állt előttünk...

YunHee szemszög:

- Jaj, istenem, nem kellet volna el jönnünk onnan! - sopánkodott Rim - Mi van, ha bajuk lesz? És a taxissal se tudjuk, hogy mi van!
- De ők se - mondta nővérkém, miközben egy turmixot szürcsölgetett.
- És, ha mi is keresnénk?
- Hogyan? - kérdeztem - A nevét se tudjuk!
- Ő a taxis! Őt mindenki ismeri - tárta szét a karját KyongHa.
- KyongHa, azért ez nem egészen így van...
- Azért, majd kérdezősködhetnénk a munkahelyein - vonta meg a vállát Ha.
- Az jó sokáig el fog tartani - fogta a fejét már előre, Rim.
- Akkor, majd elküldjük a fiúkat.
- Ez már rosszabb ötlet, mint az előző, Ha.
- Én legalább próbálkozom! Ti csak nyafogtok.
- Hjaj, rendben van, majd holnap körbenézünk a munkahelyein - adta be a derekát  HyeRim.

Miközben tovább ballagtunk hazafelé, még beugrottunk bevásárolni, hogy legyen otthon kaja. Amikor hazaértünk, HyeRim nekilátott főzni, KyongHa meg morcosan fagyit gyártott a kérésemre.

- YUNHEE, MILYEN ÍZŰ FAGYIT KÉRSZ?!  - kiabálta KyongHa, a konyhaajtóból.
-  Ne kiabálj, Ha. Itt állok melledet - jelentettem ki.
- Milyen ízt kérsz?
- Epreset.
- HYERIM, VAN EPRÜNK?
- NE KIABÁLJ! EGYÉBKÉNT VAN! - jött a válasz a konyhából.
- Jó, akkor kapsz - fordult felém Ha, majd visszament a konyhába.

Én ledobtam magamat a kanapéra és bekapcsoltam a TV-t, amíg vártam.

- Nesze, a fagyid - nyomot a kezembe egy nagy tálat. Körül-belül fél óra múlva, a nővérkém letelepedett mellém és csatlakozott az elfoglaltságomhoz.
- Szerintetek mi lehet a fiúkkal? - jött be Hye a nappaliba, aggódva.
- Azt mondták, hogy vacsorára jönnek - rántotta meg a vállát a nővérem - Mi meg még csak egy órája jöttünk el tőlük. Szerintem akkor aggódjunk, ha reggelre sem lesznek itt - mondta Ha.
- Igazad van - sóhajtott Rim és leült közénk - Még várjunk.
- Rendben - bólintottam, majd fölvettem a távirányítót, hogy csatornát váltsak - Akkor nézzük, hogy mit adnak ma a TV-ben.



HimChan szemszög:

A zsákokkal, amikbe a papírokat szedtük, már egyre nehezebben baktattunk a sötét utcákon. Néha, olyan utcákra is tévedünk, ahol alig vagy egyáltalán nem volt világítás. Nem tudtam, hogy YongGuk hova vezet minket, csak annyiban voltam biztos, hogy biztonságos helyre. Egyre rendületlenebbül meneteltünk, egy egyre barátságtalanabb környékre. Tíz perc múlva egy kihalt utcában caplattunk végig, majd az utca végén megálltunk. YongGuk előre küldte Zelot, hogy nézze meg az előttünk lévő épületet -, amiatt hogy, van-e bent valaki, és, hogy keressen egy helyet, ahol, majd ki-be tudunk járkálni feltűnés mentessen.

Amint megkapta a parancsot, odafutott a majdnem két méteres kerítéshez. Könnyedén fölugrott rá, majd lendült át a másik oldalra. Miközben a kis robotra várunk, szemügyre vettem az épületet, ahova be kell, majd rendezkednünk. A kerítés részben drótkerítésvolt, amit néhány helyen megerősítettek vékony, de erős falapokkal. A drótkerítés pedig át volt fonva egy erősebb, szögesdróttal - a tetején, pedig kiálló szögek voltak. Nem voltam benne teljesen biztos, hogy elhagyatott, ha valaki ilyen jól meg akarta védeni.  Zelo nem sokára vissza is jött - átlendült a kerítésen és odafutott YongGukhoz.

- Nincs bent senki. Húsz méterrel arrébb, a kerítés könnyebben megbontható és biztonságosabb a bejutás - mondta.
- Rendben. Mutasd merre. Gyerünk fiúk! - intett nekünk, majd elindultunk utánuk.

A kerítés egy kis részénél, a falapok összevissza voltak dobálva. Utána, egy pár méterrel odébb pedig a többi résznél is nagyobb bozótos nőt. Ahol a bokrok voltak, ott Zelo fölvágott egy kis részt a kerítésből, mi pedig odahordtunk egy-két falapot is.

Miután elrejtettük a bejáratott, elindultunk az épület felé, amely szörnyen romos állapotban volt. Az ablakai nagy része kitört, és teljesen benőtte a gaz. Egy hatalmas rozsdás vasajtóhoz értünk, amit Daehyun és JongUp  könnyedén belöktek. Óriási nyitott tér tárult elénk; volt két fém lépcső is, amik az egész épületen végig vezetek. A plafonról félig leszakadt csillárok lógtak, amik nem nyújtottak egy szép látványt. Amikor fölkapcsoltuk őket, az egyik azonnal leszakadt, a másik pedig pár pislákolás után nagy nehezen, de annyi fényt adott, hogy körbe tudjunk nézni a szobában.

Egy rozoga asztal állt középen, a fal mentén pedig polcok és letakart bútoroknak tűnő tárgyak voltak. Letettük a zsákokat az asztalhoz, majd egy kicsit megkönnyebbülten néztem körbe -, bár tudtam, hogy koránt sem végeztünk. Elkezdtük összepakolni a polcokat, meg a még használhatónak vélő tárgyakat összeszedni. Közben a letakart bútorokról is kiderült, hogy mik. Az egyik egy rozoga kanapé volt, a másik egy hatalmas ingaóra, amit miután Zeloval megbütyköltettünk és neki hála működött.
Őt, ezek után YongGuk elküldte élelmiszerekért. Egy másik lepel alatt összedobált székek és fémdarabok voltak. A még ép székeket az asztalhoz vittük, majd leültünk, hogy meghallgassuk mit mond YongGuk.

- Tisztában vagyok vele, hogy mindenki fáradt, de minél előbb el kell kezdenünk az összeszedett papírdarabok átnézését, mert egyenlőre nem tudjuk, hogy az illető, aki ebbe a füzetbe írt, mennyit tudhat rólunk és mennyire veszélyes ránk vagy a lányokra nézve -  ráncolta a homlokát - Dada megnézi velem a fölső emeletet, hogy mennyire használható, aztán csatlakozik hozzátok. Én utána megnézem, hogy mennyi maradt a füzetből, Z.3.L.0, pedig akármikor megérkezhet, de csak akkor tarthattok szünetet, ha ideért. Van kérdés?
- Nincs! - válaszoltuk egyszerre.
- Rendben. Gyerünk Dada! - intett YongGuk és elindult az egyik lépcső felé, JongUp pedig követte.
Én neki estem a hozzám legközelebb lévő zsákhoz, de sajnos hamar rá kellet jönnöm, hogy szinte az összes papír fecni, csak pár centi és egy-két kivétellel mindegyik a füzetből volt kitépve.
Te jó ég, mire ezeket össze tudjuk rakni, megöregszem és ráncos leszek! Egy nagyot sóhajtottam, végül újból beletúrtam a papír rengetegbe.

YoungJae szemszög:

Utálom, sőt ki-fe-je-zet-ten utálom az ilyen melókat. Ráadásul, állandóan az jár a fejemben, hogy vajon tényleg a taxis figyelt-e meg minket, és, ha igen, akkor meg mit akarhatott? Inkább jobb erre nem is gondolni, mert egyre rosszabb és rosszabb gondolatok férkőztek a fejembe. Monotonon próbáltam megtalálni egy szó másik felét, miközben egyre csak lehetőségek százai jártak az agyamban.
- Ez őrület - csúszott ki a számon, miközben egy újabb papírkát tettem félre.
- Mármint micsoda? - meglepődve néztem fel DaeHyunra, aki tovább folytatta a keresgélést a zsákjában.
- Hát... Szerintetek is a taxis csinálta ezt a sok feljegyzést, meg mindent?
- Az eddigi állás szerint, igen - mondta DaeHyun monoton hangon.
- Hidd el Joko, én is jobban szeretném, ha nem ő lett volna, de KeKének igaza van. Nála volt ez a napló, akkor valószínűleg ő is írta - mondta együttérzően HimChan.
- De akkor miért volt így szétszedve a lakása? - kérdeztem, közben próbáltam összerakni a darabkákat.
- Lehet megtámadták -találgatott Tats.
- És mégis kik? Nem hiszem, hogy egy szimpla betörő, így szétszedte volna valakinek a házát, hogy semmi sem maradjon belőle.
- Van benne valami... - motyogta HimChan. Ránéztem Kekére, aki szótlanul rendezgette a papírkákat. Hiába, ha ő egyszer eldöntötte, hogy az úgy van, akkor semmikincsért nem változtatja meg a véleményét. Nemsokára megérkezett Dada is, és leült mellém, YongGuk pedig a kanapén foglalt helyet és a füzet néhány megmaradt lapját kezdte tanulmányozni.
- Tessék, ezek szerintem körül-belül egybe lesznek - toltam elé egy maréknyi lapot mire ő csak bólintott és elkezdte elrendezni őket.

Néha valamelyikünk fölszólalt, hogy nincs-e valakinél ennek meg ennek a szónak a másik fele, de egyébként csendben dolgozgattunk egymás mellet. Nemsokára meg érkezett Zelo is, egy rakat kajával. Eltávolodtunk az asztaltól, amíg ettünk, aztán visszatértünk a rendezgetéshez. Ekkor már Zelo is csatlakozott hozzánk, YongGukkal együtt. Már megcsillantak a napfény első sugarai, az összetört ablaküvegeken, amikor is rájöttem, hogy az egész éjszakát végig dolgoztuk. Pár pillanatra megálltam és kinéztem az ablakon: Vajon mi lehet a lányokkal?


Öt nappal később:


KyongHa szemszög:

- YUNHEEEEEE!
- Nincs is ennyi "E" a nevemben! - mondta az említett, ingerülten.
- Gyere, mert lekésed a vonatot! - mondtam, miközben a táskáját rángattam kifele az ajtón - Egyébként, minek viszel haza táskát, ha nem is hoztál?
- Ja. Csak, hogy legyen okod kikísérni
- Ja, vágom. HYEEE, ELMENTÜNK! Köszönj.
- Szia, Rim! - köszönt el, majd utánam szaladt - Egyébként, miért kell elmennem? Még nem is találtuk meg a taxist, és nem tudom a nevét! Ráadásul, anyu azt mondta, hogy szünet végéig maradhatok, de aztat még nincs itt.
- Mert tanulnod kell, a nevét meg majd éntet megkérdezem - legyintettem, miközben bedobtam a csomagját egy taxiba és rácsaptam a csomagtartó ajtaját - És, mert én azt mondtam.
YunHee duzzogva szállt be a taxiba, majd én is és elindultunk az állomás felé.

Yunt feltettem a vonatra és megvártam, amíg elindul. Hazasétáltam, mert nem nagyon volt kedvem taxizni. Mikor beléptem a lakásba, lerúgtam magamról a cipőt és bementem a konyhába, ahol már ki volt készítve a vacsora. Hye ott ült, ahol szokott és egy előtte levő levélre bámult. Leültem mellé, majd egy pár percig, hol a levélre, hol rá néztem. Miután rájöttem, hogy nem nagyon fog rám reagálni, gyorsan elvettem előle a levelet, mire összerezzent és rám kapta a tekintetét.

- Még egy? - kérdeztem, miközben a borítékot forgattam; szokás szerint nem volt rajta semmi.
- Nem sokkal ezelőtt találtam. Gondoltam megvárlak vele - mondta HyeRim, nyúzott arccal.
- Akkor nézzük - sóhajtottam és föltéptem a borítékot, majd kivettem a levelet és úgy tartottam, hogy Rim is eltudja olvasni.
- Ez egyre rosszabb - fehéredett el - Honnan tudja ez az... akárki, hogy elvitted Yunt a vasútállomásra?
- Azt még mondjuk ki lehet következtetni, de azt, hogy takarítottál és főztél, azt már nem lehet csak úgy kitalálni - morogtam - Az ágyam alá is benéztél és megtaláltad Patkányt?! Miket meg nem tud az ember.
- Ez nem vicces KyongHa.
- Persze, hogy nem, mert utána betetted a mosógépbe, hogy megfulladjon.
- Hjaa, na mindegy, nekem elment az étvágyam, egyél nyugodtan... - mondta, majd föltápászkodott.
- Nem kell kétszer mondanod - visszatettem a levelet a borítékba és nekikezdtem a makaróninak.

Miközben eszegettem, még mindig ezeken a leveleken járt az agyam. Mindent leírtak benne, amit addig csináltunk és soha nem láttuk, hogy ki dobhatná be őket. Cím nincs rajta, a levél pedig gépelve van - kész őrület, hogy mik történtek, pedig csak űrlénynyulakkal meg egy taxissal ismerkedtem meg, ezen a nyáron... meg egy JungSooval.

- Szia, KyongHa! - köszönt be a konyhába az emlegetett szamár - HyeRim már el is ment aludni? - ült le velem szembe.
- Ja, azt mondta nincs étvágya. - vontam meg a vállam - Kéred a másik tányért?
- Oh, igen, köszönöm - vette át a tányért tőlem, majd ő is enni kezdett - Öhmm Kyongha... ha nem bánod lehetne egy kicsit személyesebb kérdésem? - szólalt meg váratlanul JungSoo.
Meglepetten néztem föl rá, majd bólintottam, mire rámutatott a levélre és kissé elpirulva azt kérdezte:
- Az egy neked szóló szerelmeslevél? - ránéztem a borítékra, aztán meg JungSoora, aztán megint a borítékra, aztán megint JungSoora, aki egyre pirosabb lett, mire kitört belőlem a nevetés.
- Akkor ez egy nem, ugye? - kérdezte bizonytalanul.
- Jaj, nem, nem, dehogy is - mondtam a könnyeimmel küszködve.
- Akkor megnézhetem? - nyúlt a borítékért.
- Nem! - csaptam rá a tenyerem a borítékra, hogy biztos ne vegye el. Megbeszéltük Hyevel, hogy nem terheljük ezt sem Yunra, sem JungSoora. Nem akartuk, hogy ők is aggódjanak. Mivel értetlenül nézett rám az egyetlen dolgozó személy a lakásban, gyorsan magyarázkodásba kezdtem.
- Ez Hyenek egy szerelmes levele - vágtam rá reflexből.
- Oh... akkor ez DaeHyuntól van?
- Igen - bólogattam, mosolyt erőltetve az arcomra - De miért hitted, hogy az enyém?
- Csak, mert tegnap is láttam egy hasonlót nálad és azért gondoltam, hogy szerelmes levél lehet, mert nincs rajta semmi.
- Azt eltaláltad, hogy szerelmes levél, csak azt nem, hogy kié. - mondtam, miközben elkezdtem eszegetni - Egész jó megfigyelő vagy.
- Ja, lehet nyomozónak kéne mennem, ha...
- Ha nem lennél, egy rakás szerencsétlenség - fejeztem be a mondatott. Egy pár pillanatig JungSoo csak bámult rám, majd elkezdett nevetni.
- Hát, igen, akkor sokkal egyszerűbb lenne, de sajnos nem vagyok valami ügyes.
- Dolgozz csak rajta, egyszer még csak veszed valami hasznát. Mondjuk... rád esne egy zongora a tizedikről, de te elesel és bevered az arcod... a zongora pedig nem rád fog esni.
- Hmm... szerintem, ez akármikor megtörténhet.
- Én teljesen reálisan gondolkodom, szóval igen, ez, akár most is megtörténhet veled. Sőt, a statisztikák szerint, ebben a pillanatban is rád eshet egy hűtőszekrény és elkezdhet enni egy cápa.
- Ennek, azért nem örülnék... de mivel szerencsétlen vagyok, összeesnék és a hűtő ráesne a cápára.
-... Nem kizárt. - bólogattam egyetértően.
- Eléggé furcsák néha ezek a statisztikák, nem gondolod?
- Ja, néha teljesen értelmetlen dolgokat mutatnak meg nekünk...
- ...Amik nélkül tudnánk élni.
- Szerintem, ne fejezzük be a másik mondatát, mert kezd egyre Jégvarázsosabb lenni a hangulat.
- Egyetértek - bólogatott a lakás pénztárcája, és tovább ettünk. Miután befejeztük, bepakoltam a mosogatógépbe, elköszöntem JungSoo-tól, végül bementem a szobánkba és bedobtam magam az ágyba.

- Te meg mit olvasol? - néztem rá Hyere a plüsseim tengere közül.
- Nem szereted ezt a fajta könyvet.
- Blee, valami nyálas bizét olvasol megint, mi? - fordultam a másik oldalamra - Nem szeretem a nyálas bizéket.
- Tudom, KyongHa. - sóhajtotta Rim - De neked még segítene is. Talán észrevennéd, ha valaki közeledni akar feléd...
- Mé vót mán olyan? - nyújtózkodtam.
- Csak egy példa: nyolcadikban. Kitalálod ki?
- Hmm... nem az izé, az aaaa...  fogalmam sincs.
- HakGun.
- Miii?! Nem is láttam rajta!
- Hozott neked csokit!
- Mindenki tudja, hogy szeretem a csokit. Egyébként is, te is szoktál nekem adni. Akkor tegnap, amikor adtál megcsaltad Daehyun-t?
- ... Most komolyan?! Hjaj, tényleg nem értesz ehhez.
- Szerintem se, inkább megyek aludni. Jó éjt.
- Jó éjt. - mondta HyeRim és lekapcsolta az én lámpámat, hogy tudjak aludni.


HyeRim szemszöge:

Nagyot sóhajtva ráztam meg a fejemet, majd "Jó Éjt" kívántam neki. Visszapillantottam a könyvemre, majd elővettem az egyik oldal alól a levelet, amit két napja kaptam. Újságokból voltak kivágva a betűk, ezért lehetetlen volt megfejtenem, hogy kitől kaptam. A levélben az állt, hogy holnap délután legyek a közeli parkban, a központi fánál.
KyongHának nem mondtam el - ráadásul nem kicsit féltem. Mégis úgy döntöttem, hogy elmegyek; két okból kifolyólag is. Az egyik, hogy ez a levél más, mint, amiket eddig kaptunk. A másik, hogy talán pontot tehetek ennek az egésznek a végére és megtudhatom, hogy ki áll emögött.
Gondterheltem hajtottam össze a könyvemet, majd tettem le a polcra. Holnap hosszú napom lesz, érzem.


Másnap reggel hamar felkeltem, talán az idegesség miatt. Kicsoszogtam a konyhába és elkezdtem kettőnknek reggelit csinálni. Olyan... furcsa volt ez az egész. Már megszoktam, hogy reggel mindenki - legalábbis Dae - itt nyüzsög körülöttem, Gukkie és Zelo a nappaliban bölcs apa-fia beszélgetéseket folytatnak, HimChan a fürdőben tollászkodik, YoungJae okoskodik, JongUp... meg JongUp. YunHee pedig próbálja felverni Kyonggie-t - JungSoo pedig szokása szerint dolgozott.
Ez a csend, ami most körül vett, szinte rémisztő volt.
Amint végeztem leültem a TV elé és valamilyen Doramát kezdtem el nézni.

Kyonggie körül-belül fél tizenegy felé, kezdett el kivánszorogni és eléggé kérdőn nézett rám. Egy hatalmas GOT7-ös párnát szorongattam, miközben ordítottam a TV-nek, hogy "MIÉRT KELLETT MINHO-T ELVINNI?!"

- Már megint Tűzpróbát nézel? - ült be mellém, közben magához vette az óriás Alpacca plüssét. Felhúzta a lábait törökülésbe, majd átkapcsolta a TV-t valamilyen zene csatornára - Dasi Run, run run!
- Igen, mert szeretem - puffogtam - Lee KiHong egy remek pasi.
- Ja, igen, és mi van Dae-vel? Már vele is csalod?
- Nem csalok senkit, semmivel! - emeltem fel a hangomat. Így is aggódtam miatta... vagyis miattuk.
- Jó van, ne ölj meg! - emelte fel a kezeit - Megyünk enni?

Elmentünk reggelizni, majd felöltöztünk. KyongHa ezek után felvetette, hogy menjünk be a könyvtárba és próbáljunk meg rájönni, hogy mi a pokol folyhat itt. Már napok óta ezt csináljuk, de sosem jutottunk A-ból, B-be. Egyszerűen annyira képtelenség volt megfejteni, hogy az elkövető mit akarhat tőlünk - vagy a fiúktól -, hogy az valami borzasztó. Hiába olvastuk át a leveleket hatvanhatszor, vagy próbáltunk neten és könyvekből okoskodni - semmi haszna nem volt az egésznek.

- Mi van, ha a Barackfasuttogó bácsi a tégla? - kérdezte barátnőm töprengve.
- KyongHa, ezt már megbeszéltük - sóhajtottam - A bácsika menni alig tud, látni még ennyit sem lát, mint én. Képtelenség lenne, és eléggé régóta itt lakik, kétlem, hogy gyilkos lenne vagy valami hasonló.
- Akkor a fura szomszédaink? - jött közelebb - Tudod, az a néma fekete hajú és a zakkant vörös hajú. Nagyon gyanúsak nekem...
- Nem, biztos, hogy nem - csóváltam a fejemet - A fekete hajú szinte alig hagyja el a házat, a vörös meg... nos, ő egy külön műfaj.
- Ash... akkor ki lehet?! - bújt a pírok közé - Ez még azt is leírta, hogy milyen fogselymet használ JungSoo, amire végképp nem voltam kíváncsi! Nézd a betéted márkája is itt van!
- Nem vagyok kíváncsi a fogselymére! - takartam el a szememet. - Ez az egész reménytelen. Szinte semmit sem találunk és a fiúk is felszívódtak nyomtalanul!
- A fiúkkal most ne foglalkozzunk - rázta meg szomorúan a fejét. - Ők jelen pillanatban esélytelenek és nagyon úgy néz ki, hogy cserben hagytak minket...
- Igazad van.

Dél körül elhagytam a szobát és próbáltam valami ebédet kotyvasztani. Kicsit ideges lettem, mikor arra gondoltam, hogy este felé meg kell valahogy "szöknöm" a találkozóra. Elképzelésem sem volt arról, hogy ki lehetett a levél feladója, de nagyon rettegtem. Mi van, ha tényleg valaki olyannal állunk szemben, aki ellen egyedül kevés vagyok? Lehet szólnom kéne KyongHának...?
Megráztam a fejemet. A feladó leírta, hogy egyedül menjek, különben nem hajlandó megmutatni magát. És igen, tudom, hogy a legtöbb ember ilyenkor agyoncsapja magát -, hisz ki nem látott még olyan filmet, ahol a hülye nő, vagy férfi, teljesíti ezt a kérést, majd elrabolják, leütik, megölik.
Mégis, hittem benne, hogy nem fog ilyesmi történni.

Összedobtam egy gyors Kimchit. Ma egyszerűen nem volt erőm nagyobb attrakciót végrehajtani. Kiabáltam Kyonghának, hogy jöjjön, és tudjuk le ezt gyorsan. Az említett hamar meg is jelent, kezében vagy hat kötet Death Note mangával. Kérdőn néztem rá, főleg akkor, amikor felhúzott térdel ült be a székre.

- Te mégis mit csinálsz? - húztam fel a szemöldökömet.
- Ssssh - mutogatott nekem - Éppen átszellemülök!
- L-lé?
- Igen! - bólogatott bőszen - Tanulmányozom L viselkedését, stílusát, gondolkodását. Ha sikerül, akkor talán olyan dolgokat is belelátok ebbe az ügybe, amit még részegen se láttam volna!
- Kyonggie, nem akarlak megbántani, de szerintem ez nem fog összejönni...
- Ne kritizálj, én legalább próbálkozok!

Ebéd után a fürdőszoba felé vettük az irányt - igazából versenyeztünk, hogy melyikünké lesz a wc. Csak, arra nem számítottunk, hogy már foglalt lesz. Ahogy Kyonggie kicsapta az ajtót, rögtön elénk tárult egy olyan látvány, ami miatt biztos, hogy szemüveget cseréltetnék, ha nem találkoztam volna az elmúlt egy és fél hónapban furábbnál furább dolgokkal.
A wc csészén a rózsaszín nyulunk üldögélt, míg a kádban Hápi úszott oda meg vissza.

- MIT KERES A NYÚL ITT? - mutogattam rá.
- Ezt már egyszer nem elcseréltük? - mutatott rá Kyonggie - Hogy a manóba került vissza?!
- És Hápi? - emeltem ki a kacsát a vízből, majd letettem a parkettára, hogy had szaladgáljon. - Azt hittem JongUp magával vitte.
- Én is - bólintott a barátném - De, hogy volt egy vízzel teli kádban? Tegnap úgy hagyta volna valamelyikünk?
- Nem tudom, de ez az egész egyre bizarabb - rázott ki a hideg. Mi van ha az az elvetemült már be is jutott a lakásunkba?! - KyongHa, nem kéne JungSoo-t haza küldenünk? Vagy nekünk is vele menni, vagy elköltözni? Esetleg szólni valakinek?
- Nem hiszem, hogy JungSoo-t annyira eltudnánk küldeni . - gondolkozott el - Ha elakarnánk küldeni, akkor magyarázkodnunk kéne és elmondani mindent; akkor meg végképp maradni akarna, mint "húslovag".
- Hőslovag.
- Azt mondtam, nem-e?
- Nem.
- Mindegy - legyintett. - Mindenesetre, az egyetlen ember, akinek tudnánk szólni, az a Taxis, de ő meg nincs itt. Vagyis nem tudjuk, hogy merre van.
- Azért miatta is eléggé aggódom.
- Ő is előkerül, majd. Legalábbis reménykedjünk.
- Viszont, ha továbbra sem lesz semmi, én megyek a rendőrségre.
- Szerintem ott már eléggé ismertek lettünk, hála a fiúknak! - nevetett fel KyongHa.

KyongHa ledobta a nyulat a wc-ről, majd miután végeztünk a dolgunkkal, ő leült tévét nézni, én pedig olvasással próbáltam lekötni a figyelmemet -, ami többé kevésbé sikerült is. Folyamatosan néztem az órát, és hallgattam a kattogását. Iszonyatosan akartam már indulni, hogy befejezhessem ezt. Nem akarok többet ezzel foglalkozni.
Ahogy ötöt ütött az óra, én abban a pillanatban felpattantam és elkezdtem összecuccolni. Minden fontosnak vélt dolgot belegórtam a táskámba, majd a kabátomat felvéve indultam kifelé.

- Mész valahová? - hallottam Kyonggie hangját a nappaliból. A kanapén feküdt elterülve, Hápi mellett, miközben Master's Sun-t néztek.
- Igen - bólintottam egy kisebbet. - Kicsit sok volt nekem ez a nap, és levegőznöm kell - hadartam - Elmegyek és veszek pár szelet sütit. Tudod, a hídon túli cukrászdába megyek, úgyhogy ne várj hamar.
- Ne kísérjelek el?
- Áh, nem kell, nyugodtan maradj és tévézzetek - legyintettem - Amúgy sem lehet Hápit felügyelet nélkül hagyni.
- Ez igaz - helyeselt, majd a kacsára nézett - Mizu? - nézett rá, amolyan "csajozós nézéssel", mire a kacsa elrohant. - Az anyádat, nem jössz vissza?!
- Majd jövök!

Sietős léptekkel haladtam végig az utcákon. Egyszerűen csak oda akartam érni, és jól képen törölni a zaklatónkat. Lefordultam a főútra, majd megálltam a zebránál. A szívem egyre gyorsabban kezdett el dobogni, mikor megláttam a parkot a túloldalon. Mély levegőt vettem és átsiettem a többi gyalogos között. Minden embert alaposan végigmértem, akik mellettem mentek el, vagy hasonló úti céllal haladtak.
Egy másik ösvényen közelítettem meg a fát, és egy darabig a bokrokban lapultam. Mikor fél hat lett, még jobban füleltem és sasoltam a környéket, de sehol sem volt egy árva lélek sem. Vajon átvert? Vagy azért nem jön elő, mert én sem vagyok ott?

Nagy levegőt vettem, majd remegő végtagokkal elindultam a kijelölt fához. Mikor odaértem rászorítottam a táskám pántjára és úgy vártam.
De semmi sem történt. Nem jött senki, egy lélek sem. Remek, valaki jól átvert. Lemondóan és kicsit megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor hallottam, hogy a fa lombjai megrezdülnek mögöttem. Már éppen fordultam volna meg, mikor egy kéz befogta a számat, míg egy másik kéz szorosan tartott, hogy nehogy eltudjak futni.
Iszonyatosan kétségbe estem, azt se tudtam, hogy mit csináljak, még sikítani sem tudtam. Azonban, mielőtt végleg eltudott volna uralkodni rajtam a pánik, megszólalt mögöttem az illető - a hangjától még a hideg is kirázott. A szemeim kikerekedtek, és a hideg kezdett el futkosni a hátamon.

- Azt hitted, hogy el tudsz bújni előlem...?

-Folytatás következik-