37. Fejezet

-------Folytatás ittan:3-----
Véleményeket szívesen látunk! :3 

YongGuk szemszög: 

Miután Daehyun és HyeRim elmentek, neki álltunk Zeloval bejelölni a térképen azokat a helyeket, amiket sokat látogatnak. Csak mi ketten maradtunk a szobába, lehet, hogy a csönd miatt, lehet azért, mert még mindig nem értettem, hogy hogyan változhatott meg ilyen gyorsan, de valamiért beszélni kezdtem. Nem hangosan, inkább mintha csak magamnak mondanám vissza a dolgokat, hogy jobban megmaradjanak. Beszéltem a levelekről, hogy szerintem inkább arra mennek ki, hogy a házat hagyják el a lányok, és az egyikben írja is, hogy valami előző helyet kellene keresniük. Aztán pedig a jelenlegi helyzetünkről is mondtam dolgokat, hangot adtam annak, hogy féltem a lányokat, hogy nem örülök neki, ami vele történt és, hogy minél inkább többet tudunk, annál több minden zavarosabb. Nem tudod mióta mondhattam a magamét, amikor is betoppant HimChan.

- Nem találtam semmi használhatót. - mondta, miközben odajött az asztalhoz - Hosszan és választékosan fogalmazza meg a leveleket, hogy inkább elgondolkodtassák a helyzetről azt, aki megkapja őket, de ebből max az derül ki, hogy valószínűleg művelt és/vagy intelligensebb, de ezt már eddig is tudtuk. - túrt a hajába idegesen - Te jó ég...

- Hé, nyugi! - álltam föl, és a vállaira tettem a kezem - Ma este oda megyünk, és vigyázunk, rájuk nem lesz bajuk.

- De... mi van, ha már ott van? - kérdezte elfúló hangon. Fal fehér volt, a szemei alatt hatalmas karikák és már gyűlni is kezdtek a könnyek a szemében - Tudom, hogy nem fog tetszeni, de én most azonnal haza akarok menni! Nem bírom én ezt! Minek is jelentkeztem... agh!

- HimChan, kérlek, ne most legyél nekem depressziós, mert nem szeretnélek a hátamon cipelni! Daehyun meg most kíséri haza Rimet, ha valami van, ő majd vigyázz rájuk. Ja, és ne stresszelj annyit, nem tesz jót a ráncaidnak.

- A mijeimnek?! - kapott az arcához - Már haldoklom...

- Semmi baja az arcodnak. - nevettem - Te tartod a legjobban magad... kinézetileg.

- Bah, Bang YongGuk, hogy lehetsz te a főnök?! - háborgott, mire én csak vigyorogva megrántottam a vállam.

- Pihenj egy kicsit. Ha a többiek visszajöttek, összepakolunk egy pár dolgot és indulunk.

- Hja, rendben. De te se hajszold túl magad! - mondta, odament a kanapéhoz, és ledőlt én pedig visszafordultam az asztalhoz, ahol Zelo ült mozdulatlanul. Egy kis sóhaj kíséretében visszaültem, és csak fogtam a fejem.

  Hogy nem vettem észre, hogy valaki figyel minket! Hiszen, ebbe is a második voltam, ami nagyon jó helyezés volt tekintve, hogy... De én csak azt nem vettem észre, amikor valaki átalakítót használt... Nem, az nem lehet, az egy lehetetlen helyzet volt, be van tiltva! És ha mégis... valahogy...Ez abszurd!

Egy furcsa hang zökkentett ki a gondolataimból. Mintha valami... kattogna? Azonnal Zelora kaptam a tekintettem, olyan volt mintha ki akarta volna nyitni a száját, de az mindig visszazárult.

- Zelo? - mondtam halkan, és közelebb hajoltam hozzá. A kezemet a fejére tettem, mire abba hagyta a kattogást. Még vártam egy kicsit, de nem folytatta ezért bizonytalanul vissza ültem.

- Mi volt ez? - hallottam HimChan hangját.

- Nem tudom - fordultam hátra mire, Zelo, olyan sebességgel állt föl, hogy a széke szinte elrepült. Én azonnal fölugrottam és HimChan is. Megállt, de megint elkezdett kattogni.

- YongGuk az istenért, mi van vele?!

- Mondom, hogy fogalmam sincs. - néztem továbbra is Zelora bizonytalanul.

- Nem találtunk semmit egy csapat motoroson meg egy kóbor kutyán kívül. - lépett be YoungJae és a nyomában JungUp - Mi a... ?!

Amint meghallotta YoungJae hangját megint abba hagyta a kattogást.

- Menjetek ki - mondtam nyugodtan.

- Tessék? -lepődött meg HimChan - Egy robotot...

- Csak menjetek ki, mind! - alig fejeztem be a mondatott Zelo elkezdett akadozva beszélni.

- Jjjjjjjjjuuuuu.......l...l....l...áááá.. nyeh...kkkkkkkkkkkkkKKKkkkkKKKkkkk

- Mi? Mi van a lányokkal? - léptem közelebb hozzá.

- J...JJ-Juuuunnnngggggghhh.... tttt... ta.. ta.. iii.. is ....lá...láá...kkkkkk...JJjjjuuunnnnggghhgggggg...

Odamentem mellé. miközben próbált beszélni egyre lejjebb hajtotta a fejét.

- Zelo?  - tettem bizonytalanul a vállára a kezem. Legnagyobb meglepetésemre elkapta a csuklómat, valahogy megállta, hogy elhajítson, de felém fordult. A többiek már mellettünk is voltak.

- Ne csináljatok semmit! - szóltam rájuk, mire megálltak, már repült felém Zelo ökle. Csak pár milliméterrel a homlokom előtt állt meg a keze.

- Zelo? - mondtam óvatosan, miután egy kis ideig nem mozdult.

- Vészleállító rendszer. Helyrehozhatatlan hiba. Sajnálom - mondta monoton hangon, majd becsukta a szemeit és nem mozdult.

- Zelo? - vettem el a kezét az arcom elől, a feje kicsit előre dőlt, az arca nyugodt volt, a szemei csukva, mintha csak aludna.

- Most... Most megállt? ... Vagy mi... - motyogta bizonytalanul JongUp.

- Asszem... ja - motyogta YoungJae.

- De... - akadt el a hangom - De... Ilyet nem kellet volna csinálnia! Nem is tud ilyet! NINCS IS BENNE VÉSZLEÁLLÍTÓ RENDSZER, MI A FRANC EZ!? AZ A HELYREHOZHATATLAN HIBA MEG MI?! NE MONDJA NEKEM, HOGY NEM TUDOM MEGJAVÍTANI! SAJNÁLNI, MEG SAJNÁLJA A...!

- YONGGUK! - harsogott túl HimChan, mire megdermedtem - Nyugodj meg, biztosan van rá magyarázat, hogy miért viselkedett így.

- Nem tudom! Nem érted HimChan!? Amióta a Földön vagyunk, nem tudom, hogy mi a fene van vele, vagy, hogy elromlott-e vagy nem, mert ilyeneket nem kéne csinálnia! - nem tudtam, mit csináljak csak fogtam a fejem és próbáltam összeszedni magam és reméltem, hogy ez nem azt jelentette, hogy... vége...

- Össze kell szedned magad! - emelte föl a hangját YoungJae, mire mindenki meglepetten nézett rá - A lányok az is lehet, hogy már most bajban vannak, hogy segítsünk nekik, ha nincs vezetőnk?! Zelo, meg egy több mázsás robot! Senki nem bírja el, kész csoda, hogy a Föld nem szakadt még le alatta.

- Azt mondod, hogy hagyjam csak így itt? - kérdeztem dühösen.

- Nem. De most nem tudjuk magunkkal hozni, de az isten szerelmére YungGuk ezeket te is tudod, sőt te jobban! Ezért vagy te a vezető, nem HimChan, vagy én, vagy akárki más!

- Jól van - fújtam ki lassan a levegőt - Menjetek le és szedjétek össze magatokat, amint meg van Dae megyünk a lányokhoz.

- Igenis! - mondták egyszerre és kimentek, HimChan még bizonytalanul visszafordult, de végül is kiment és becsukta maga után az ajtót.

- Zelo? - mondtam halkan és közelebb léptem hozza - Ne csináld ezt velem. Kérlek, mondd, hogy ez egy vicc. Jó? Nevetni fogok hidd el. Csak... ne tedd ezt velem... kérlek.

Nem mozdult, akármit csináltam... Nem mozdult. Óvatosan fölvettem. Egyre homályosabban láttam, de valahogy eljutottam vele a kanapéhoz. Valahogy még nehezebb volt, mint amikor megépítettem. Már remegő kézzel fektettem le a kanapéra, a könnyeim pedig megállíthatatlanul folytak végig az arcomon. Alig bírtam megfogni a pokrócot, hogy betakargassam. A mellkasa közepéig takartam be, már amennyire láttam, hogy mit csinálok. Leültem mellé és elkezdtem simogatni a fejét, nem bírtam tovább, halkan zokogni kezdtem. Senkinek... de tényleg senkinek nem kívánom ezt az érzést. Rosszabb volt, mint bármi, amit eddig valaha éreztem és sehogy se akart elmúlni...

HyeRim Szemszöge:

- Mégis merre menjünk?! - rohantunk végig a "Francba" utcán. - Ötletem sincs, hogy Dae honnan hozott vissza engem!

- Egyáltalán miért voltál ott, és miért nem mondtad el nekem?! - kérdezte ingerülten KyongHa.

- Mert akartam, de ekkor jött JungSoo, akiről később kiderült, hogy ő a gyanúsítottunk! 

- Aj, mindegy! - kiáltotta a barátnőm, majd megállt a sarkon és elmutatott a távolba. – Menjünk a vonat állomásra! 

- Minek?! 

- Lehet, hogy ott lesznek, ki tudja – rántotta meg a vállát. 

- Azért annyira csak nem hülyék! 

- Nem lehet tudni, hogy mennyire azok! Na, futás! 

Gondolom, mindenkinek az jár a fejében, hogy hogy a csudában tudtunk elszökni. Hát, elmesélem nektek! 

*Flashback* 

- JungSoo... ne gyere közelebb, mert serpenyő van nálam és nem félek használni! – emelte fel a kezében a serpenyőt Kyongha. 

- Az előbb még nem kés volt? – néztem rá érdeklődve.

- Az egy résszel ezelőtt volt. Azóta már kicseréltem. 

- Lányok... – jött közelebb JungSoo, mire mindketten hátrálni kezdtünk. Az istenért, miért nincsenek még itt a fiúk?! 

- NE GYERE KÖZELEBB! 

Ekkor furcsa és váratlan dolog történt. Hangos csattanást hallottunk, majd a támadónk, akár egy rongybaba terült szét a földön. Meghökkenve néztünk az előttünk fekvőre, majd Kyonggie óvatosan megpiszkálta a serpenyő végével -, mivel nem volt kéznél a botja. Mikor megbizonyosodtunk arról, hogy nem fog fölkelni, akkor a megmentőnk felé fordultunk. 

- Stephano! – kiáltottuk egyszerre. A virágcserép a padlón hevert darabokban, a földje pedig minden felé szétszóródott. Bizony, Stephano ráesett JungSoo fejére, az meg beájult tőle. 

- KyongHa, nincs időnk! – szóltam rá, majd megfogtam a karját és kifutottam vele az udvarra. – Meneküljünk! 

- De várjál, várjál! – rántott vissza a barátnőm. Most meg mi van?! – Ott maradt Stephano! Vissza kell érte mennünk! 

- …mi van? 

- Megmentett minket! – érvelt, miközben mutogatni kezdett. – Nem hagyhatjuk őt magára azzal az elvetemülttel!

- Jó, oké, igazad van – csitítottam. – Menjünk vissza és kaparjuk össze, utána adjuk be a Barackfasuttogó bácsihoz felügyeletre. Ott biztonságban lesz.   

- Rendben.

Visszafutottunk a házba, majd be a konyhába, de több furcsa dolgot is tapasztaltunk. Az első az volt, hogy be volt zárva a lakásajtónk. A másik az, hogy nekimentem kétszer is a falnak, mire betaláltam a konyhába. A harmadik pedig, hogy rend volt a konyhában és sehol senki nem volt. Ez csak egyet jelenthetett.

- Basszus, a másik házunkba jöttünk be! – csaptuk homlokon magunkat, majd sietősen kirohantunk és átmentünk a másik házba. 

Igazából még a fiúknak sem tűnt fel nagyon, de egy ikerházban laktunk és gyakran váltogattuk, hogy melyikben vagyunk. Ezért van az, hogy egyszer van pincénk, egyszer meg nincs – és még sorolhatnám a furcsaságokat. 

Befutottam a jó lakásba, majd óvatosan a konyha felé vettük az irányt –, azért Kyonggie a biztonság kedvéért hozott egy hólapátot. Az ajtó sarkában belestünk a konyhába, de senki sem volt ott az összetört cserepes virágon kívül. Őszintén szólva, fogalmam sem volt arról, hogy ennek most örülnünk kéne vagy sem. JungSoo már nem tartózkodott a lakásban, de ez azt jelentette, hogy felébredt…

Mindenesetre összekapartuk a növényt, majd gyorsan átrongyoltunk a szomszédhoz. KyongHa párszor rávert a csengőre, meg az ajtóra is amúgy, de most nem ez volt a lényeg. Amint a bácsi ajtót nyitott, szinte rögtön neki estünk a problémánkkal – azaz, valamilyen hülye mesét kezdtünk el beadni neki. 

- Tessék már megnevelni a Fikuszunkat, mert nagyon szemtelen! – mondta KyongHa, miközben a kezébe nyomta szegény Stephano-t.

- De hát ez nem is Fikusz, hanem egy Mikulás virág! – mondta csodálkozva a Barackfasuttogó bácsi. 

- … ERRŐL IS HAZUDTÁL NEKÜNK! – kiáltottuk a virágra nézve. 

- Na a lényeg, hogy próbáljon már meg kezdeni vele valamit. Sajnos, ránk már nem hallgat! – ráztam a fejemet, közben pedig próbáltam szomorú arcot vágni.

- Megértelek titeket – bólintott a bácsi. – Ez a növény az előbb hülyének nevezett!

- Na, látja, hogy mi a problémánk – bólogatott sűrűn KyongHa, majd megfogta a kezemet és a másik irányba kezdett el húzni. – Akkor mi nem is zavarunk tovább! Majd jövünk valamikor!

*Flashback end*

KyongHa és én tovább futottunk a vasútállomás felé. Hogy miért nem közlekedési eszközzel mentünk azt én sem tudom – talán mert elfelejtettük, hogy milyen jármű visz minket oda, az íróink meg elhagyták a város térképét… így esett meg az, hogy futva kellett mennünk.

Már jó ideje futhattunk, mikor végre megpillantottuk a pályaudvart. A térdeimen támaszkodva jeleztem a barátnőmnek, hogy még ennyi és én meghaltam.

KyongHa mondta, hogy lassíthatunk addig, amíg az aluljáróban megyünk, mivel ott úgyis tömeg van, így eltudunk vegyülni -, viszont a lépcsőknél már megint futnunk kellett.

Nos, a lépcsők… annyira koncentráltam arra, hogy ne köpjem ki a belemet, hogy előre estem és bevertem a lábamat. Alig bírtam feltápászkodni, mondhatjuk úgy, hogy a lakótársam cipelt végig az infópulthoz. Nagy nehezen mi is sorra kerültünk – bár én még mindig hülyeségnek tartottam -, de azért rá kérdeztünk a dolgokra.

- Jó napot! – köszönt a barátnőm, majd minden kertelés nélkül rákérdezett. – Véletlenül nem járt erre hat srác, akik egy furcsa nevezetű helyre akartak eljutni?

- Hát, ha hat nem is, de egy járt erre felé – vakargatta meg a fejét. – Valami Matyó, vagy nem is tudom, de valami ilyesmi helyre akart jegyet venni.

- JongUp – mondtuk egyszerre, miközben pofán csaptuk magunkat. Én folytattam tovább a kérdezősködést. – És nem tudja, hogy merre ment? Vagy hogy hol van?

- Hát, miután közöltem vele, hogy ilyen jegyet nem tudok adni, elment arra – mutatott a túlsó kijárat felé.

Megköszöntük a segítséget, utána mentünk is volna tovább, de ekkor megláttunk valakit velünk szemben. Egy olyas valakit, akit most végképp nem szerettünk volna látni.

- JungSoo! – mutogatott KyongHa, majd megragadta a kezemet. – Futás!

- Nem tudok futni! – állítottam meg, közben a lábamat lóbáltam előtte. – Egy helyben alig bírok állni, nem hogy futni!

- Ash, akkor gyere!

Nos, ekkor olyat csináltunk, amit soha nem gondoltam volna, hogy tenni fogunk. Elkötöttünk egy csomagszállító kocsit. Egy csomagszállító kocsit! Ez az egész mind szép és jó lett volna, ha a kergetőnk meg nem jelenik gyalogosan mellettünk, ugyanis az egész kocsi, körül-belül öttel haladhatott. 

- A Francba menj innen! – kiáltott rá Kyongha, és megpróbált gyorsítani, bár ezzel nem nagyon lehetett.

- Onnan jöttem! – tárta szét a kezét a fiú. Ja, említettem már, hogy az utcánk neve „A Francba”? – Lányok, figyeljetek ide…

- Na, bazd meg! – szólalt meg a barátnőm, majd kicsapta az autó ajtaját és egyenesen fejen találta vele JungSoo-t, aki ennek következtében orra bukott. KyongHa kiszállt és még rá is taposott egyszer-kétszer, majd rohant volna tovább, de ekkor leesett neki, hogy engem ott felejtett. Kiszedett engem a járműből, majd felkapott a hátára és kimentünk azon az ajtón, amit a nőci mutatott.

Egy ideje, már mehettünk, mikor észrevettük, hogy JungSoo megint mögöttünk van – és a fiúkat még mindig nem találtuk meg. Így esett meg, hogy  azt találtuk ki, hogy ketté válunk – mindkettőnket csak nem követhet!

Én befordultam a „Vak Tyúk”, míg KyongHa az „Is talál szemet” utcára, mivel az utunk ketté nyílt. Megbeszéltük, hogyha megvannak a fiúk vagy, ha gáz van, akkor felhívjuk egymást. Nos, remélem az előbbi miatt kell, majd hívnom…

Egy ideje már botorkáltam – ugyanis a menés az még mindig nehezen ment -, mikor nekimentem valakinek. Először csak a lábát pillantottam meg és a fekete nadrág miatt azt hittem, hogy JungSoo -, de szerencsére kellemeset csalódtam. Ilyen nincs, ekkora mázlista nem lehetek! 

- DaeHyun, el sem hiszem, hogy te vagy az! – ugrottam nehézkesen a nyakába, mert a lábam még mindig nem volt a legjobb.

- Én pedig azt, hogy egyben vagy… vagyis majdnem egyben – nézett le a lábamra. – Mi történt? Ezt JungSoo tette? És hol van KyongHa?!

- Külön váltunk – mutattam a hátam mögé, arra, amerre elváltunk. – Nem, csak elestem, miközben üldözött minket. De úgy látom, hogy Kyonggie-t vette üldözőbe és nem engem. 

- Sietnünk kell! – szólalt fel határozottan. – Ki tudja, hogy mit akar az az elvetemült! – harapott rá a szájára, majd leguggolt elém. – Gyere, mássz fel a hátamra! Utána megyünk és megkeressük a többieket. Mindenkire szükségünk lesz, hogy letudjunk JungSoo-t győzni! 

KyongHa szemszög:

- Mi ez a szöveg?! Hol vagyunk az Én kicsi pónimban? Bahh, éhes vagyok, rendelnem kéne egy pizzát - nyomkodtam a telefonomat, miközben szedtem a lábam valamerre.

- KyongHa, nem tudsz pizzát rendelni, ha állandóan mész.

- Bah, mit jössz te utánam?! - kaptam elő egy vasvillát - Távozz!

- Hé! Hé! Nem kell begurulni, csak beszélni akarok veled. - emelte föl védekezőleg a kezeit.

- Én meg a Mikulás vagyok.

- Aha! Akkor már tudom, miért nem kaptam csokit.

- Én próbáltam nem megenni, de nem ment - vontam meg a vállam.

- Kérlek, KyongHa én tényleg csak beszélni akarok veled.

- Nem hiszek azoknak, akiken átsétáltam!

- Ez nem indok! 

- Nesze! - dobtam JungSoo felé a vasvillát és elkezdtem futni. Lefutottam vagy két utcát. Nem tudom, hogy hogyan, amikor is a következő kanyaromnál szembetalálkoztam egy gödörrel és én is kifordítottam a bokámat.

- Aztarohadt! - szalad ki a számon, majd megijedve attól, hogy megsérültem tovább futottam. Pár lépés után rájöttem, hogy ez így nem lesz jó és leültem a földre, JungSoo addigra, pedig már mellettem állt.

- Várjál, mindjárt megyek tovább! 

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet - csóválta a fejét - Gyere, menjünk be ide.

- Menjé... - alig kezdtem el tiltakozni, már föl is kapott és bevitt a mellettem lévő kávéház szerűségbe.

- Tessék, itt jó leszel - tett le egy üres asztalhoz.

- Ne emelgess! - vágtam hozzá egy forró tepsit - Hova hoztál?!

- Úgy látom, ez valami kávéház...

- Kyaaaaa! Cicák! - kaptam föl egy óvatlan macskát a földről - Sziszaa.

-  Méghozzá egy macska kávézó - nézett körbe JungSoo - Csak te tudsz egy ilyen hely mellett lesérülni.

- MI?! Nekem semmi bajom - álltam föl, de gyorsan vissza is ültem - Most, csak pihenek, mert éhes vagyok! Sziszaaaaa. 

- Na, jó. - ült le velem szembe - Legalább most már nyugodtan beszélgethetünk. Addig rendelj magadnak valamit nyugodtan.

- Kérek barackos tejberizst! - mondtam, miközben hol a menüt néztem, hol Jungsoot figyeltem.

- Itt lehet olyat kapni?!

- Meg csokit. Már mint ilyen ihatót.

- Jó, de minek a kés?

- Vészhelyzet esetére.

Miután leadtuk a rendelésem, én még egy darabig dögönyöztem a macskákat, majd JungSoo megszólal.

- Ugye tudod, hogy nem akartalak titeket bántani?

- Ja, pont úgy nézel ki.

- Most ne mond, hogy így ijesztő vagyok?

- Hát, nem az volt az ijesztő ahogy kinéztél, hanem az, hogy kiderült, hogy okos vagy!

- Most nem tudom, hogy örüljek-e annak, hogy hülyének tartottatok.

- Te mondtad - vontam meg a vállam.

- Figyelj KyongHa, szeretnék tőled kérni valamit. - hajolt közelebb, és fojtott hangon beszélt tovább - Ami nagyon fontos lenne, nem csak magatok miatt, hanem a fiúk miatt is. Én nem akarom, hogy bárkinek is baja essen, egyikőtöknek se, éppen ezért lenne fontos, hogy most hallgass rám.

- Mégis miért? Te küldözgeted a leveleket, meg figyeltél minket, és szerintem te csináltál valamit a taxisal is!

- Az utóbbiban tévedsz, de engem most, az nem érdekel, hogy az a hülye mit hozott össze magának. A megfigyelés pedig túlzás, a barátnőd előszeretettel hagyja azon dolgait elől, amiket jobb esetben, csak nők használnak. De ezt most itt le is zárnám - tette le egy kicsit erőteljesebben az asztalra a kezét, a pincérnő ekkor jött oda és tette le elém a rendelésem.

- Hát, öhmm jó van... addig én itt eszek - motyogtam. 

- A lényeg az, hogy a fiúknak minél hamarabb el kell menniük innen.

- Már nem azért, de ők is ezt szeretnék - vágtam közbe.

- És akkor eddig miért nem mentek el?

- Mert te valami ketyós vagy?

- Nem. Már előtte is elmehetek volna. Azért vannak itt, mert nincs meg a hajójuk és nem is tudják használni.

- Eladtad színesfémnek, mi?

- Nem. Én nem nyúltam hozzá, az a minden munkában négy kanál haverotok kavar mindig!

- De hát ő mostan el van tűnve.

- A nagy lószart van eltűnve! - csattant föl JungSoo, rácsapott az asztalra és föl is állt, de azonnal az ajtóra kapta a tekintetét, ahol éppen egy párocska lépett be, majd gyorsan visszaült és halkan folytatta - Lehet, hogy a fiúknak, nincsen hajójuk, de az EXOsoknak van! Tudom, hogy van, mert láttam és azt szeretném kérni tőled, hogy erre valahogy vezesd rá a többieket. Ne úgy, hogy megtalálnak és menjünk az EXOhoz, hanem, majd akkor amikor megállnak szusszanni egyet, hozd föl a témát! Nekem mindegy, hogy hogyan csak érd el, hogy elmenjenek amilyen gyorsan csak lehet!

- Jó, de... - kezdtem volna kérdezősködni, amikor is kicsapódott az ajtó és egy nagyon is ismerős alak lépet be rajta.

- Később, mindent elmondok! Megígérem, csak segíts nekem! - kezdett kérlelni JungSoo.

- Hát, öhm izé... - nagyon váratlanul ért ez az egész annyira... más lett hirtelen a minden, egyszerűen nem tudtam, hogy mit kéne most csinálnom.

- Khm. - lépett mellénk Zelo - Ugye nem zavarok?

- Hát, de... hát, de... ne mán! - álltam föl - Te meg hunan kerülsz ide?!

- Ez egy kicsit hosszú sztori, majd elmondom.

- Bah, az ilyenektől megyek a sírba! - toppantottam - Jaj! - kaptam föl a lábam.

- Megsérültél? - ugrott oda.

- Nem, gólyát játszom! 

- Had nézzem!

- Semmi bajom, csak közelebbi kapcsolatba kerültem egy gödörrel. - morogtam, ahogy Zelo vissza ültetett - Hé, aztatt hova lett?!

- Mi?... Ah, nem érdekes - legyintett - Mutasd. Hol fáj?

- Nem fáj sehol. Aucs! - csaptam fejbe, mire meglepetten nézett föl rám - Ne nyomkod a fájós lábam!

- Na jó. Gyere megkeressük a többieket. - vett föl - Siessünk!

- Ne kezd te is az Én kicsi pónimat!

YongGuk szemszög:

Nehezen, de össze szedtem magam és lementem a többiekhez. Daehyun, közben már csatlakozott hozzájuk, mire leértem így azonnal elindultunk. Nem szólt senki egy szót se az egész út alatt. Minél közelebb értünk a házhoz, annál inkább eluralkodott rajtam valami rossz érzés. Amikor oda értünk, azonnal elindultam befelé, amin mindenki meglepődött, de szó nélkül követtek. Amikor beléptem, meglepett csönd fogadott. Elsőnek a lányok szobájába mentem be, amit üresen találtam. Második lehetőségként - remélve, hogy hátha legalább KyongHát megtalálom félig a hűtőben-, azonnal a konyhába robogtam, ahol csak egy kis földet és cserépdarabokat találtam. Látszott, hogy főzni készültek, mert félig megpucolt krumplik és előkészített edények is voltak a konyhapulton. Azonnal tudtam, hogy elkéstünk. Amikor megfordultam, mindenki ott állt mögöttem falfehéren. 

- Most mi lesz? - kérdezte halkan YoungJae.

- Átmegyünk a szomszédokhoz, hátha láttak valamit - mondtam határozottan és elindultam kifelé. Egyre idegesebb lettem. Párszor megfordult a fejemben, hogy lehet, hogy ő az, de mit akarna a lányoktól? Lehet, hogy csak velem akart kiszúrni, de az meg nem vall rá. Átrobogtam a Barackfasuttogó bácsihoz, mivel gyanítottam, hogy a cserép, az Stephano maradványai és mivel a növény nem volt meg, ez volt az egyetlen hely, ahol kereshettem. 

- Jó napot kívánok! Nem tetszett látni Stephanot? - álltam hirtelen mellé, miközben locsolta a virágokat.

- Jó lenne, ha már elvinnétek, mert ritka szemtelen egy növény ez! - háborgott - Állandóan lehülyéz és káromkodik, értem miért kérték a lányok, hogy beszéljek a fejével.

- Ők hozták ide?

- Igen. Cserép nélkül, nem tudom, mit csinált ez a növény.

- És volt velük valaki?

- Senki - rázta a fejét - Csak az a fura szektatag sietett nagyon utánuk...

- Sz-szektatag? - hebegte HimChan.

- JungSoo - rándult meg az arca Daehyunnak.

- Mi történt? - kérdeztem gyorsan a Barackfa suttogó bácsit.

- Nem tudom, mi lelhette őket, de talán az a szemtelen növény tudja, mivel, ha jól tudom benti virág - nézett rá az asztalon árválkodó Stephanora, mire JongUp odaugrott a növényhez és két kézzel megragadta szárát.

- BESZÉLJ! - kezdte el rázni.

- Nem értjük, amit mond! - szólt közbe YoungJae.

- FORDÍTS! - fordult, azonnal Daehyun a Barackfasuttogó bácsihoz.

- Bolondnak hívott!

- Beszélj! - ugrott Stephanonak YoungJae is.

- Szemtelen növény! - hüledezett a Barackfasuttogó bácsi.

- Beszéljen vele, hogy mondja el, hogy mi történt vagy kivágjuk. - mondtam.

- Amint abba hagyja a káromkodás, én mindent fordítok.

- JongUp, hagyd abba! Te meg beszélj! - soha nem hittem volna, hogy egy növényt fogok kihallgatni.

- Eléggé hadar, nem tudom ki tanította beszélni. - csóválta a fejét - De valami olyasmit mond, hogy valami JungSoo megtámadta a lányokat, ezért ő ráugrott a fejére, utána a lányok ide hozták. Ki a fene az a JungSoo?! És mi a bajod a tujámmal? 

- Eltértünk a tárgytól - szóltam közbe - Mást nem tud? Miért támadta meg őket és hogyan? Meg sérültek?

- Amikor elmentek nem volt bajuk szerinte. Meg valami Daehyunt emlegetett ez a  JungSoo. Mi ez a sok név?! Mi ez a sok ember?! Meg valami matyókat keresnek most a lányok és a pályaudvar felé mentek, ha jól emlékszem. Megint lehülyézett!

- Köszönjük, majd később jövünk! - köszöntem el és elhagytam a kertet a többiekkel együtt.

- Hogy lehet ez?! - fogta a fejét Daehyun - Nem vettem észre senkit!

- Most nem ez a lényeg, meg kell őket találnunk! - intettem le - Menjünk a pályaudvarra, hátha még utol érjük őket.

Mikor kilyukadtunk a pályaudvaron JongUp az információs pultos rohant.

- Jó napot! Volt ma itt két lány, aki keresett valakit, aki a Mato bolygóra akart jegyet kérni? - hadarta el mire odaértünk.

- Nem hiszem, hogy... - kezdte HimChan.

- Ami azt illeti, igen. - vakargatta a fejét.

- Merre mentek?! - löktem félre JongUpot, mire a pultos elmutatott a vasút állomás másik kijáratta felé, aztán mindenki egy emberként rohant abba az irányba. Csakhogy két kijáratott találtunk és két utcába is tovább lehetett haladni. 

- Daehyun, YoungJae, JongUp ti menjetek arra, HimChan te jössz velem! - adtam ki a parancsokat, majd mindenki elindult. Miközben haladtunk HimChannel, az utca ketté vált és éppen mondtam volna, hogy váljunk szét, amikor is megláttam az egyik utcában egy vasvillát, azonnal tudtam, hogy ez KyongHa műve volt. Már mentem volna arra, amikor is meghallottam YoungJae hangját, ahogy minket keres. 

- Menjél csak, lehet bajban vannak én addig keresem KyongHát - mondta HimChan komolyan és már el is indult abba az utcába ahol a vasvilla hevert. Én sarkon fordultam és a többiek keresésére indultam. Amikor befordultam az egyik sarkon és megláttam őket, kissé megnyugodtam, mert Daehyun hátán ott csücsült HyeRim.

- Jól vagy? - szaladtam oda hozzá.

- Én igen, de nem tudom Kyonggie hol van, mert elváltunk.

- Fenéket vagy jól, megsérültél! - szólt közbe Daehyun.

- Mi megtaláltunk merre mehetett. HimChan már keresi. 

- Oh, anyám... biztos utána ment JungSoo - sápadt el HyeRim.

- Megkeressük, gyerünk! - indultam vissza a többiek pedig követtek. A vasvillás utca után HimChannel is össze futottunk és együtt folytattuk a keresést. Éppen átrohantam egy utcán amikor is meghallottam KyongHa hangját.

- Tegyél le! Semmi bajom!

Megnyugodva fékeztem le és ahogy fordultam meg egy ismerős hang ütötte meg a fülemet.

- Nem, teszlek! Nem tudsz járni!

- Majd repülök! 

Döbbenten fordultam meg. Ott állt Zelo az út közepén KyongHával az ölében, aki erőteljesen ellenkezett. A földbe gyökerezett a lábam. Semmi baja nem volt neki. Még egy pár másodpercig figyeltem, ahogy KyongHával vitatkozik, amikor is sikerült magamhoz térnem és szinte azonnal előttük termettem. Lehet túl gyorsan is mentem, mert mind ketten azonnal csöndbe maradtak. Egy ideig, csak bámultam föl rá, KyongHa, közben kimászott az öléből és kicsit hátrébb lépet.

- Meg tudom magyarázni... - kezdte Zelo. Szó nélkül nyújtottam ki a kezem és átkarolva a nyakát magamhoz húztam, majd a másik kezemmel is átöleltem.

- Majd, elmondod - suttogtam, miközben, miközben ő is megölelt, talán kicsit erősebben is, de most nem szóltam érte.

- Öhm... nem akarok beleszólni, mert nagyon cukik vagytok meg minden, DE VAN ITT EGY SZOCIOPATA, AKI A VÁROSBAN GARÁZDÁLKODIK! Khmm... szóval, ha nem bánnátok vele kéne foglalkozni. 

- Meg keressük a többieket, és keresünk egy biztonságos helyet- engedtem el Zelot - Tőled meg még egy ilyet nem akarok látni!

- Hé itt vagy... ZELO?! - jelent meg YoungJae.

- Hellóka.

- Hívd ide a többieket is. Most azonnal! - alig fejeztem be mindenki előre is került az utca valamelyik feléből.

- KyongHa, jól vagy?

- Ettem tejberizst. Látom, te szereztél egy utazó eszközt. 

- Semmi baja - állapította meg HimChan.

- Zelo, tudsz egy biztonságos helyet? - fordultam az említett felé. Ahol eddig voltunk oda most nem szívesen mennék vissza.

- Persze. - bólintott - Menjünk.

Ahogy haladtunk kissé besötétedett, Zelo-t pedig kértem, hogy a lehetőleg a legrövidebb úton vigyen minket. Ahogy éppen áthaladtunk egy kisebb sikátoron. Váratlanul négy nagy darab sötét alak elénk állt. Hátra pillantottam és a mögöttünk lévő utat is elzárta vagy öt fickó.

- Nocsak, nocsak. Kik járnak erre felé? - kérdezte fenyegetően az egyik fickó. Pár másodpercnyi csönd után KyongHa szólalt meg először.

- YONGGUK CSINÁLJ VALAMIT!