22. Fejezet

HyeRim szemszöge:

’ Egy héttel később’

Reggel kicsit kómásan csoszogtam ki a szobánkból. Még csak reggel 9 van. Mi az istenért nem tudok én aludni mostanában?! Állandóan csak forgolódok, és folyamatosan felkelek. Aj, ez így nem mehet tovább! Pedig már olyan egészséges teákat is iszok, hogy jól aludjak, de semmit se használ! És a KyongHa által javasolt tejivás, és tehénszámolás se megy, mert ha elkezdek teheneket számolni, mindig elfelejtem, hogy hol jártam, és utána hangosan folytatom, KyongHa meg felriad és megy tehenet gyilkolni…

Mikor beértem a konyhánkba, meglepődve láttam, hogy a mato hadvezér is a helyiségben tartózkodik. Éppen egy mandarin megpucolásával szenvedett.

- Hogy az a… - mormogta, majd észrevett engem- HyeRim gyere ide!

- Mi kéne? – ásítottam

- Nyisd ki ezt a furcsa földi gyümölcsöt… A te karmaid ideálisak ehhez.

- Anyádnak vannak karmai!

- De még mekkorák! –helyeselt 

- Öh… oké…  - motyogtam – Egyébként ezek még kicsi körmök. Egy lánynak kell hogy legyen szerintem valamennyi körme. Nem a méret a lényeg.

- Valahol nem a méret, de valahol igen. – húzódott vigyorra a szája

- Mi… Aj, HÜLYE! – csapkodtam a karját, mikor leesett, hogy mire gondolt- Te perverz!

- Miért kell már hajnalok hajnalán ordibálni?! –jött ki Kyonggie egy rózsaszín flamingós köntösben, és egy hozzápasszoló mamuszban.

- Jó reggelt neked is. – mondtuk egyszerre. – Egyébként itt a mandarinod Gukkie.

- Köszi. – motyogta, majd leült az asztalhoz

- Mit eszünk reggelire? – jött a kérdés barátnőmtől

- Csináljunk bakönös rántottát!

- Rendben. – motyogta, majd odacsoszogott hozzám.

- Jó reggelt mindenkinek! – jött ki HimChan és JongUp, plusz egy Hápi

- Nektek is.

- Basszus! – kiáltott fel YongGuk- Z.3.L.0-t a töltőn hagytam! – mondta és sebesen szaladt ki a helyiségből

- YongGuk hyung hova siet? – nézett ránk az éppen betévedő YoungJae.- Amúgy jó reggelt!

- Viszont. – válaszolt KyongHa, miközben végzett a szalonnák feldarabolásával. – Zelohoz sietett. Egyébként a hímnős merre?

- Alszik. – felelte JongUp

- Ma hányadika van? –kérdeztem meg- Be kell vásárolni.

- 28… azt hiszem.- mondta a visszatért Gukkie és Zelo

- Jézus! –ugrott fel Channie

- Mi az? –ejtettem ki majdnem a kezemből a serpenyőt

- Ma van KeKe szülinapja! – mondta

- Tényleg! –ugrott fel YoungJae – Hogy felejthettem el?!

- Nyugi van! – intett le mindenkit a Leader

- Akkor csináljunk neki egy bulit! –vetettem fel az ötletet- Ha már VALAKIÉT elfelejtettétek…

- Jól van na, te se emlékeztél rá! – tárta szét a karjait KyongHa

- Ez akkor sem mentség.

- Nya… mindegy. Akkor menjünk el bevásárolni miután ettünk.

- De Dae-vel mit kezdjünk? – kérdeztem

- Hogy-hogy mit? Ő is jön velünk! Úgyse fogja tudni, hogy minek vásárolunk!

- Igaz. –helyeselte mindenki, majd hirtelen elhallgattunk, mikor az említett személy belépett a köreinkbe.

- Mi az? – kérdezte

- Semmi.- felelte HimChan – Nem eszünk?

- De! – vágta rá Kyonggie

Miután megkajáltunk elmentünk, a nagy bevásárlóközpontba, ahol mindent kaját, rágeszt, és üdítőt beszereztünk. Miközben visszafele gyalogoltunk azon agyaltam, hogy, hogy kéne DaeHyun figyelmét elterelni a buliról. Elvégre Ő nem tartózkodhat ott. Vicces lenne, ha vele csináltatnánk meg mindent.

Éppen a vidámpark mellett haladtunk, el mikor KyongHa megtorpant és a kasszát kezdte el bámulni.

- Hé! –kiáltotta KyongHa, közben közelebb araszolt a jegypénztárhoz.- Nekem az a jegyárus nagyon ismerős!

- Halihóó! – integetett az eladó

- Taxis?! –kérdezte mindenki egyszerre

- Sziasztok! – mosolygott ránk – Mi szél hozott erre titeket?

- Erre jártunk. – felelte Gukkie

- Te nem taxis, pizzás, takarító, és szakács vagy? – kérdezte Channie

- Ötöd állásban itt dolgozom eladóként. – rántotta meg a vállát, és ekkor Kyongha odalépett hozzá, majd a fülébe suttogott valamit.  Taxisunk csak mosolygott és bólogatott.

- Oké! – mondta majd felhajtotta a kordont. – Gyertek!

- Mi? – nézett nagyokat mindenki

- Azt mondta, hogy két embert ingyen be tud ingyen engedni. – mondta KyongHa

- Tényleg?! – ragyogott fel mindenkinek a szeme, de nekem rögtön leesett, hogy mit tervez. Na, remek…

- Igen, de csak BIZONYOS két ember mehet be. Csak BIZONYOS két ember.

- Felfogtuk két ember. – mondta YoungJae

- Igen… BIZONYOS két ember. – rángatta a vállánál fogva az említetett.

- Oké, én leszek az egyik! – mondtam

- Ez nem ér, miért te? –kérdezte Channie. Istenem, hogy ezeknek mennyi eszük van!

- Oké HyeRim az egyik, és nincs vita! – mondta KyongHa. – A másik egy fiú lesz.

- Ohoo! – mondta JongUp

- Na szóval nézzük csak…- kezdte KyongHa- Zelo nem lehet, mert ő egy robot. YongGuk sem lehet, mert neki Zelora kell figyelnie. Kettő kilőve. Miss HerChan sem lehet, mert én nem fogom egész este a nyavalygását hallgatni, hogy a hullámvasúton tönkrement a haja. YoungJae sem lehet, mert HyeRim idegbajt kapna tőle. Na, négy kilőve. JongUp sem lehet, mert neki Hápira kell vigyáznia, különben megsütöm, mert idegesít. Aztán JungSoo sem lehet, mert… Hol van JungSoo?

- Tényleg! –mondtam- Egész reggel nem láttam…

- Na, mindegy. Szóval JungSoo sem lehet, mert ő nincs itt. – folytatta- Szóval Daehyun te vagy a nyertesünk!

- Ez nem fair! – mondta YoungJae

- Dehogy nem! Ez van és kész! – mondta a barátném majd felém fordult és kacsintott egyet- Jó szórakozást Hye, majd hívj, a tudod miért, tudod mikor, tudod hol.  

- Oké, de te legyél tudod hol, tudod miért, és tudod mikor. – bólogattam. – Bye!

- Holla!

- Pásztok! – mondták- A mázlista fajtádat Dae!

- Na mire üljünk fel először?- kérdeztem partnerem felé fordulva

- Nem tudom… - motyogta

- Jaj, már megint kezded ezt a jégherceg típust… - motyogtam, majd felé fordultam, és a kezeimmel széthúztam az arcát. –Mosolyogj! Elvégre ma…

- Mi van ma? –nézett rám, miközben elvette a kezeimet, az arcáról

- Gy-gyönyörű időnk van, nem de? – nevettem zavartan

- De… tényleg az. –nézett fel az égre

- Akkor… mi lenne, ha először az elvarázsolt kastélyba mennénk?

- Felőlem.

- Légy happy, vagy bedoblak a szökőkútba.   

- Az nem KyongHa reszortja? – vonta fel az egyik szemöldökét

- Hidd el, én ha mérges vagyok, rosszabb vagyok mint KyongHa. Kérdezd meg őt nyugodtan. Ő olyankor menekül előlem.

- Oké-oké. – emelte fel a kezeit.

Miközben beléptünk a kastélyba végig azon gondolkodtam, hogy mit kéne neki vennem. Az oké, hogy most itt vagyunk a vidámparkban, de ettől függetlenül még akarok adni neki valamit.

Dae éppen egy szellembábut piszkált, én addig gondoltam leülök egy székre és megvárom. Igen ám, viszont teljességgel elfelejtettem, hogy ez egy csodakastély, szóval amint leültem a székre, az valami őrült módjára elkezdett pörögni, én pedig kirepültem belőle.

- Aucs… - motyogtam

- Jesszus, jól vagy? – segített fel DaeHyun

- Persze, persze…  Aj, ezt utálom ezekben!

- Te akartál idejönni. – rántotta meg a vállát

- Jól van na… inkább csak menjünk.

Felmásztunk nagy nehezen a lépcsőkön. Ugyebár nem elég, hogy a lépcsők jobbra-balra mozogtak, még néha el is tűntek a lépcsőfokok. Mázlimra akárhányszor „eltűnt alólam a talaj” Kek mindig elkapott, és megtartott engem. Jó erős az biztos! Bár arról, amit meséltek nekünk nem csodálkozok…

- Végre fent vagyunk! – kiáltottam el magamat.

Mikor körbenéztem, mindenhol csak tükröket láttam. Na, de jó! Gyűlölöm a tükörtermeket, mert mindig nekimegyek valaminek…

- Tükrök… - motyogta Dae, miközben hozzáért az egyikhez.

- Ez a tükörterem. - magyaráztam – Innen egy fél óra lesz, mire kijutunk!

- Ugyan már! Biztos hamar megleszünk! – bólogatott bőszen.

- Hol az istenbe van a kijárat?! – morgolódott partnerem, mikor már vagy a 13. tükörnek ment neki.  

- Mondtam, hogy nem szabadulunk egykönnyen. – rántottam meg a vállam

- Ash… mindegy. Legalább már odáig eljutottunk, hogy lássuk a kinti világot. –mutatott ki az ablakon.

- Ja, de ettől mi még bent vagyunk! – tártam szét a karjaimat

- Tudom!

- Anyu, Apu!  Megvan a kijárat! – kiáltotta egy kisfiú, majd nekiszaladt fejjel az egyik ablaküvegnek. Szegényke, olyan kis pici még, hogy a feje fölött még egy méterrel volt feljebb a piros pötty, ami jelezte, hogy az nem kijárat. 

- Jaj, kicsim mindegyikre ezt mondod! – simogatta meg az anyukája a feje búbját.

- Na, gyere prücsök! – mondta az apukája, majd felkapta az ölébe

- Vuhúúú! – kiáltotta a kisgyerek – Én vagyok a legmagasabb!

- Bizony te vagy! – helyeselték a szülők

- Óh, de cuki az a kisfiú! – néztem őket csillogó szemekkel.

- De ő csak egy gyerek. – vakargatta a fejét Dae

- Igen lehet, de a nőknél ez mindig máshogy van. Te férfi vagy – legalábbis azt hiszem-, szóval te nem úgy látod a dolgokat, mint én. Nekem ez egy csodának számit! Én mindig elképzelem ilyenkor a jövőmet, hogy milyenek lesznek, majd a gyerekeim, férjem, stb…

- Wow. – csodálkozott- Nálunk nem nyúlnak ilyen mélyre a családi kötelékek. Tudják, hogy vagy és ennyi. Sokak még gyereket se vállalnak be, csak ha muszáj.

- Milyen zord világban élsz te?!

- A Mato planeten, perpillanat pedig a földön!

- Nem így értettem…

Végül Dae sikeresen megtalálta a kijáratot. Amit egy csúszda személyében jelent meg előttünk. Én huppantam bele először, utánam meg rögtön Dae. Amint leértünk egy hatalmas forgó lyuk előtt találtuk magunkat. A Hordó…

Botladozva, de kijutottam, igaz vagy hatszor orra estem volna ha KeKe nem kap el. Hogy tud ilyen stabilan menni?!

- Menjünk a következőhöz! – motyogtam

DaeHyun szemszöge:

Egész nap össze-visszabarangoltunk végül, HyeRim elráncigált engem egy hatalmas, zord kastélyhoz. Megint egy csodabogár házba akar bevinni? Nagyot sóhajtottam, majd beálltam mellé a sorba. Ő közölte velem, hogy el kell ugrania mosdóba, mindjárt visszajön. Bólintottam majd visszafordultam a kígyózó sorba.

Nagyon nincs kedvem ehhez az egész vidámparkosdihoz. Egyáltalán miért „Vidám”park a neve? Semmi móka nincs benne. Unalmas az egész. Nem nekem való hely ez. Sőt ezt az egészet utálom. Utálok a Földön lenni. Miért nem megyünk már haza? ShiShi Leader igazán kitalálhatna már valamit, utálok itt lenni. Az emberek olyan… nem is tudom, bénák vagy szánalmasak?

Mindig feladnak mindent, meg sem próbálkoznak a dolgokkal. Épp hogy csak ránéznek, és máris kijelentik, hogy ez megy nekik. Nincs akaraterejük. Semmi motivációjuk nincsen. Olyan ez az egész bolygó mintha megannyi gyönyörű színben pompázna, de valójában a színek csak illúziók, hogy elrejtsék a szürke, hamvas valóságot. Az emberek ez mögé bújnak, és úgy tesznek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Kívül vidámság, jókedv, szeretett, barátság és megannyi érzelem látszik. Mosolyognak, mintha semmi bajuk nem lenne. És ez a mosoly az, ami a legjobban elárulja őket. Félelem, tartózkodás, magány, keserűség, kapzsiság. Nem képesek bízni egymásban. Csodát tehetnének, hiszen megannyi fantasztikus dolog van ezen a helyen. De ők semmit sem csinálnak. Csak várnak valamire, ami hátha segít rajtuk. Mindig csak várnak. De kérdem én: Mire? Nem fog senki sem idejönni és megszánni őket. Mi sem azért vagyunk itt. Ha nem állnak talpra, akkor nem fognak előrébb jutni. És…

- DAEHYUN! – kiáltott a fülembe HyeRim

- I-igen? – kérdeztem meglepődve. Észre se vettem, de már csak két ember állt előttünk.

- Mindjárt mi jövünk, te pedig tisztára el voltál kalandozva. – durcizott  

- Ja… megesik. –néztem oldalra

- Miért mindig ilyen egyhangú? – motyogta az orra alatt, de tisztán hallottam, amit mond.

- Hahó! – integetett HyeRim a szőke hajú női eladónak.

- Mi van? – kérdezett vissza, fel sem nézve a telefonjából. Ez a nő kész…

- Ha nem venné észre, vagy ezren állunk sorba maga miatt… - mutatott mögénk.

- Istenem… - mondta majd felénk fordult, és felvett egy állmosolyt. – Jó napot!  Mit adhatok?

- Két jegyet szeretnék kérni. – mondta partnerem

- Nesze! – az árus csaj lecsapta a jegyeket, de olyan erővel, hogy a gőzölgő kávéja ráborult HyeRimre.

- Au, ez forró te hülye! – ugrált

- Jézus, jól vagy? – Fogtam meg a kezeit, amire ráborult, majd az árus felé fordultam, és gúnyosan odaszóltam- Köszönjük eme kedves kiszolgálást.

- Au, au… - motyogta

- Shh, nyugi lemossuk. – motyogtam, majd sikeresen eltámogattam egy ivókútig.

- Hogy jönne ez özönvész, és mosnál le azt az alapozós kacsacsőrű fejét! – mormogta

- Kacsacsőrű? – néztem rá kérdőn

- Igen. – mormogta- Tele van velük mostanság ez a bolygó. A kacsacsőrűek, és a pávák… avagy a kakasok. Képzeld mi történik majd, ha ezek elkezdenek szaporodni!  

- Ennyire azért csak nem vészes…

- De még mennyire, hogy vészes! Azt képzelik, hogy ők a világ urai… Nem szeretem őket. Mindig engem spéciznek ki. Talán a frufrum miatt?

- Ne foglalkozz velük. – motyogtam, majd leültettem őt a csap melletti padra, és elkezdtem a ruhájáról lemosni a kávéfoltokat.

- Neked könnyű.

- Mégis miért lenne? – vontam fel a szemöldökömet

- Most komolyan Dae? – mosolygott rám – Néztél már tükörbe?

- Igen… miért?

- Te egy félistennek számítasz itt! Eszméletlenül helyes vagy, és tökéletes alakkal is rendelkezel. Ha eddig nem vetted volna észre, minden második lány megfordul utánad.

- Nem annyira érdekel engem. – sóhajtottam

- Pedig érdekelhetne… - motyogta, majd zavartan oldalra nézet. – Rengeteg csinos, és aranyos lány is van köztük, nem csak kacsák.

- Engem hidegen hagynak.

- De miért? Hiszen…

- Elég HyeRim! – mondtam majd felálltam- Én nem akarok ezen a bolygón kapcsolatokat kialakítani. Nem akarok senkihez sem kötődni. Nem akarom, hogy bárki is fontos legyen itt a számomra. Elég annyi hogy ismerem és kész. Legyenek olyanok egy darab papír, amit bármikor széttéphetek. Senkinek nem kell, hogy hiányozzak, és nem is akarom, hogy bárki is hiányozzon nekem.

- Szóval KyongHa, JungSoo és… én is csak papírok vagyunk? – kérdezte remegő hangon. Istenem, ha most itt elkezdesz sírni…  

- HyeRim…

- Oh nem! – állt fel elém – Válaszolj! Most! Tudni akarom, hogy mi vagyok… vagyis vagyunk számodra!

-…

- Rendben! – mondta majd karon ragadott

- Hova viszel?

- Az óriáskerékhez. – felelte egyhangúan. – Már megy le a nap, és ha itt vagyunk, ráadásul ingyen, akkor nem hagyom kárba veszni.

- Ja… oké.

Csendben álltunk és vártuk, hogy beszállhassunk egy kabinba. Talán nem kellett volna azt mondanom. De hát ez volt az igazság! Tényleg nem akarok senkihez sem kötődni. Úgy csak még nehezebb lenne az elválás…

Beszálltunk egy piros kabinba, majd az óriáskerekes srác bezárta az ajtót, és rögzítette, hogy még véletlenül se nyíljon ki.

Leültem a partneremmel szembe, és egymást figyeltük. Egyikünk se szólt semmit, ő olyan volt mintha nagyon törné valamin a fejét. Elfordítottam a tekintetemet, és a táját kezdtem el szemlélni.

A nap sugarai kivilágítottak a házak között, a folyók narancsszínben pompáztak csakúgy, mint az ég, bár ott található egy kis rózsaszínes árnyalat.  

Hirtelen a kabinunk himbálózni kezdett, majd megállt. Láttam, hogy több kabinban is felálltak és a tájat kezdték el szemlélni. Ha mindenki ilyen nyugodt akkor biztos nincs semmi baj…

- Tudod… - kezdte HyeRim, miközben rám se nézett – Ha egyszer elmentek… nekem nagyon hiányozni fogsz. Sőt nem csak te! Hanem a többiek is.

- Kérlek…

- Nem had fejezzem be! – vágott a szavamba – Igen most mérgelődhetsz magadban, de ez van. Én biztos nem foglak elfelejteni, talán még meg is foglak siratni. Hiányozni fogsz/fogtok és minden, ami csak veletek kapcsolatos. Ellehet nyomni magadban ezeket az érzéséket, de az emlékeket nem tudod kitörölni. Miért akarod ennyire elnyomni magadban ezeket?

- Csak. – válaszoltam. Kérlek, hagyd már abba! – Nem kellenek ezek.

 Nincs rá szükség.

- Nem! - állt fel és elém lépett, és leguggolt velem szembe – Szerintem csak félsz!

- Micsoda? – néztem rá – Ez nevetséges! Mégis mitől félnék?

- Az érzéseidtől. Attól, hogy netalán túlságosan megkedvelsz valakit, és emiatt elgyengülsz.

- Ez hülyeség.

- Nem, nem az! – csapott rá a térdeimre. – Hidd el, én tudom milyen az, az érzés, mikor cserbenhagynak, szakítasz a pároddal stb… Igen borzasztó érzés mikor összeomlasz, fáj mindened, haragszol a világra. De nem mindig csak a rosszat kell benne látni. Ott vannak a jó emlékek, amikre ha visszagondolsz, mindig nevetned kell. Ezek az emlékek pedig feldobnak, jó érzéssel töltenek el. – nagy levegőt vett- És nem minden kapcsolat ér csúfos véget. Nézd! Mi KyongHával gyerekkori legjobb barátok vagyunk!

- Ez teljesen más. - támasztottam meg a fejemet

- Igaz más, mert ő nem megy világgá. – legyezgette a kezeit- De attól, hogy ti egyszer elmentek, még megmaradhatnak a jó emlékek, nem? Vagy nem akarsz arra emlékezni mikor JungSoo beteg volt, és el akarta venni KyongHát? Avagy arra mikor elbújtattunk titeket a szüleink elől? Esetleg a tehenes dolgokra? Vagy a kajacsatánkra? – hiába minden erőfeszítésem, akaratlanul is egy halvány mosoly kúszott fel az arcomra. – Na, látod, mosolyogsz! Te is akarsz ezekre emlékezni, nem?

- Talán… - sóhajtottam

- Dae, egyre kérlek! – fordította a fejemet maga felé. – Ne törődj azzal, hogy „mi lesz ha…” dologgal. Amíg itt vagy, addig ne! Élj a mának!

- HyeR…

- Nem! – emelte fel a hangját- Ígérd meg nekem! Felőlem mikor már nem itt tartózkodtok, azt csinálsz ezekkel az emlékekkel, amit akarsz. De amíg itt vagy, addig kérlek, élvezd az életet!  Élvezd azt, hogy velünk vagy!

- Rendben. –adtam be a derekam.

- Vi! – ugrott a nyakamba – Köszönöm!

HyeRim szemszöge:

Mire végeztem DaeHyun kiselőadásával, már le is értünk. Kimentünk a vidámparkból, mert abban mindketten egyet értettünk, hogy mára ennyi elég volt. Megálltunk egy kis padnál, ahol tárcsáztam Kyonggie számát, hogy, hogy álnak.

Hármat csöngött majd a negyedikre, már hangos kiáltás hallatszódott.

- ZELO, TEDD LE AZT A KÉST! – nekem ennyi bőven elég is volt rögtön lecsaptam a telefont.    

- Valami gond van? – kérdezte Dae

- Áh, semmi… csak fogócskáznak. Tudod, van ennek az a „Henteses” verziója. - legyezgettem a kezeimet

Gondoltam azért mégis jobb lenne, ha megtudakolnám, hogy, hogy állnak ezért küldtem egy SMS-t.

Kitől: ÜrlényNyúl

Kinek: CilinderesGalamb

Mindjárt ott.

Kitől: CilinderesGalamb

Kinek: ŰrlényNyúl

De még ne! Vidd el a parkba és csókold meg : 3

Kitől: ŰrlényNyúl

Kinek: CilinderesGalamb

Dehogy is!

Kitől: CilinderesGalamb

Kinek: ŰrlényNyúl

Dehogy nem! : 3 Már úgyis mindent látott… :                      3

Kitől: ŰrlényNyúl

Kinek: CilinderesGalamb

Most fejezd be…

Kitől: CilinderesGalamb

Kinek: ŰrlényNyúl

Turbék, Turbék :     3

Kitől: ŰrlényNyúl

Kinek: CilinderesGalamb

De most megyünk, mert ez itt már nagyon éhes, és már nincs több kifogásom, szal’ van 30 percetek hogy készek legyetek. Direkt gyalog megyünk, hogy hosszabb legyen az út, szal’ nagyon köszönd nekem, mert magas sarkúban vagyok!!!!!

Kitől: CilinderesGalamb

Kinek: ŰrlényNyúl

Jaj már! ><

KyongHa szemszöge:

Amint beléptünk az ajtón mindenkinek kiosztottam a feladatát.

- YoungJae te sütit sütsz, Zelo nekem segít tortát csinálni, JongUp… te ott tökéletes vagy, YongGuk te pedig mész hagymát pucolni!

- De hát nem is kell hagyma!

- Nem baj attól még te hagymát pucolsz!

- És velem mi lesz!? – méltatlankodott HimChan.

- HimChan te kidíszíted az nappalit és a teraszt!

- Tényleg? – csillant föl a szeme.

- Igen. Tessék itt van pénz, hogy vegyél díszítést. – mondtam és a kezébe nyomtam egy kis pénzt – És vidd JongUpot is.

- Rendben. – mondta HimChan, megragadta JongUpot és kiviharzott vele az ajtón.

- Rendben mindenki tudja a dolgát akkor hajrá.

- De, hát én mit csináljak? Nem tudom, hogy kell sütni! – háborgott YoungJae.

- Nesze itt egy szakácskönyv. – nyomtam a kezébe egy sütis könyvet, majd az alapanyagokkal együtt bevonultunk a konyhába.

 YongGuk elvonult a sarokba egy doboz hagymával, YoungJae pedig nagyban tanulmányozta a szakácskönyvet, amit adtam neki.

- Gyere Zelo mi tortát sütünk. – szóltam oda neki miközben egy nagy adag lisztel siettem a pult felé. – Ott van a pulton egy „Málnás-sajttorta” feliratú lap, összeszednéd léci a konyhapultra azt ami rávan írva?

Zelo oda sétált a pulthoz és megszemlélte a lapot, majd remélhetőleg a hozzávalókért indult el. Közben én is megérkeztem a pulthoz és letettem a lisztet.

- KyongHa mindegy milyen sütit csinálok? – kérdezte váratlanul YoungJae.

- Öhmm… persze fogalmam sincs milyen receptek vannak benne. – válaszoltam. Visszafordultam a pulthoz ahol már ott sorakoztak a hozzávalók.

- Na ez gyors volt. Nézzük mit is kell először… Gondolom a tésztát. Na jó még soha nem csináltam tortát… Egyáltalán főztem én valaha?! – jött a felismerés. Közben elkezdtem kimérni a lisztet és beleöntöttem egy keverő tálba.

- KyongHa melyik az a liszt? – jött oda YoungJae.

- Ez a fehér. – mutattam rá a tálban lévő fehérségre.

- Mi kell még… - nézet vissza a könyvbe YoungJae – Ja igen, a cukor melyik.

- A cukor. – mondtam miközben éppen a porcukros zacsit téptem szét – Az ez.

- De ez nem a liszt? – értetlenkedett YoungJae.

- Nem ez a cukor. Tudom pont olyan mint a liszt, de ez édes a liszt meg nem. Ja és a só is ugyan így néz ki csak az meg nem édes hanem sós. – magyaráztam, miközben a tojást kerestem mivel a cukrot már beletettem.

- Gondolom ez is ilyen földi dolog… - motyogta YoungJae – Kérhetek akkor… olyan mindent?

- Persze vigyed nekem most tojás kell. Oh köszi Zelo. Gyere segíts te is.

Miután YoungJaet elküldtem a lisztel meg a cukorral, rábíztam Zelora tészta megcsinálását. Mondtam, hogy mit kell csinálni meg közben meséltem neki arról, hogy milyen jó főzni, hogy én mennyire szeretem meg ilyenek. Olyan kis aranyos hallgatóság és tuti, hogy figyel mert néha közben rám nézet a szeme sarkából. YoungJae közben egyszer még visszajött mert nem találta a vajat, YongGuk pedig szép csöndben pucolgatta a hagymáit. Már betettük a tésztát a sütőbe és már a mázzal is majdnem készen voltunk amikor váratlanul hallottam, hogy nyílik az ajtó.

- Mi a franc ne mond, hogy máris itt vannak?! – kaptam föl a fejem.

- Csak mi vagyunk! – hallottam HimChan hangját a nappaliból.

 - Oh oké… TI MEG MEDDIG VOLTATOK EL?! – kiabáltam ki.

- Jól van na sok mindent kellet vennünk. – jött a válasz.

- Na jó… szerintem inkább folytassuk. – fordultam oda Zelohoz.

- KyongHa nincs több hagyma. – jött oda YongGuk.

- MICSODA!? Nesze krumpli. – nyomtam a kezébe egy zsákkal.

- Még ezt is? – sóhajtotta YongGuk és visszaballagott a sarokba.

Már készen voltunk a tortával csak a díszítés hiányzott. Éppen a díszítő gyümölcsöket mostuk amikor megint nyílt az ajtó.

- Léci mond, hogy most jött vissza JongUp. – emeltem az égnek a tekintettem.

- Öhmm… mi a fene folyik itt? – hallottam egy ismerős hangot a konyha ajtóból. Megfordultam és egy JungSoo pillantottam meg aki értetlenül forgolódott.

- JungSoo most nagyon örülök neked. – mentem oda hozzá. – Gyere csak.

Odavezettem YongGuk mellé és a kezébe nyomtam egy zacskó répát.

- Tessék.

- Mit csináljak vele? – értetlenkedett.

- Pucold meg, és közben mondjuk beszélgess YongGukkal. – mondtam.

- És mégis miről?

- Mit tudjam én, gyereknevelésről.

- Ami azt illeti csak enni jöttem haza… - motyogta.

- Felőlem, ha tudsz. – vontam meg a vállam – Én még sütök.

Visszamentem tovább mosni a gyümiket amikor megcsörrent a telefonom. Hye irt sms-t.

- Zelo léci kezd el a díszítést úgy ahogy megbeszéltük én éppen Hyevel beszélek. – mondtam Zelonak miközben HyeRimel sms ez tem. Ő közben tovább igazgatta a tortát és ahogy mutattam neki egy széles pengéjű késsel szépen egyenletesen kente el rajta a mázat.

- Tudtátok, hogy a férfiak jobban tudnak főzni mint a nők?

- Dögölj meg YoungJae! - mondtam, mire Zelo egy késsel a kezében YoungJae felé fordult, megcsörrent a telefonom amit reflexből fölvettem miközben rákiabáltam Zelora.

- ZELO TEDD LE AZT A KÉST! – a vonal azonnal megszakadt én meg oda siettem Zelohoz. – Na jó Zelo innentől kezdve nem nyírsz ki senkit csak ha mondom, hogy nyírd ki és mondom hozzá azt is, hogy barack, értve?!
- Ez meg milyen parancs?! – háborgott a sarokban YongGuk.

- Nem kritizál! Pucol! – szóltam rá mire morgolódva visszafordult a krumplijaihoz.

- Egyébként meg… Hye és Dae mindjárt itt vannak úgyhogy és addigra mindnet el kell rendeznünk szal hajrá!!!!!!! – mondtam majd visszafordultam a tortadíszítéséhez.
- YoungJae te hogy állsz? – kérdeztem hátra nézve az említettre.
- Jól nagyon szépek lettek szerintem, pont mint a képen ami a könyvben van. – mondta elégedetten.

- Oké keres valami szép akármit és tedd rá őket oksa?

- Oké. – válaszolta és elkezdte kinyitogatni a polcokat. Én óvatosan megfogtam a tortát és Zelo segítségével át vittem a napaliba ahol kis híján kieset a torta a kezemből a megdöbbenéstől. Az egész nappali úgy nézett ki mintha egy NyanCat bomba robbant volna. Szivárványos „Happy Birthday” felirat, virágos meg egyéb hasonló héliumos lufik (’hál istennek ez volt a leglányosabb lufi, pozitív hogy valahonnan szerzet egy Spongya Bob-osat is), világos rózsaszín csipkés asztalterítő, élénk neon zöld műanyag poharak hozzájuk illő neon sárga tányérok, stb… minden ami egy szivárvány szülinapi bulihoz kell.

- HimChan mi a fene történt itt?! –kiabáltam ki a teraszra.

- Te mondat, hogy díszítsek. – jött a válasz.

- Végül is… nekem tetszik. – mondtam vigyorogva.

- KyongHa mégis… jeszus úr isten! – jött ki YongGuk a nappaliba – Túl sok hagymát pucoltam… - motyogta miközben a szemét dörzsölgette.

- Na jó YoungJae hoz ide a sütiket! Az ajándékok! Hozzátok ide az ajándékokat is!
- Jaj alig várom hogy lássam az arcát! – mondat HimChan miközben letette az ajándékát az asztalra.
- Milyen ajándék? Mi van?!  - értetlenkedett JungSoo.
- Ja Daehyun szülinapja van. – mondtam.

- Mi!? Én erről nem tudtam! – mondta JungSoo.

- Nem baj majd az én ajándékom a mi ajándékunk lesz, és akkor te is adod.

- Nem értem, de oké. – mondta JungSoo.

- Rendben szerintem minden megvan akkor… - nem tudtam befejezni a mondatot ugyanis nyílt az ajtó és belépet rajta a két delikvens.

- BOLDOG SZÜLINAPOT! – üdvözölte őket HimChan amint meglátta, hogy kik is lépnek be az ajtón.

- Nem tudom hány éves lettél ezért nem kapsz gyertyát! – jegyeztem meg félhangosan.

Az ünnepeltünk egy szót sem szólt csak hagyta, hogy HimChan odavezesse a tortához közben végig a díszítést méreget és értetlenül bámulta a poharakat és tányérokat.

- Boldog Szülinapot Daehyun, tudod mivel egy szülinapot már elfelejtettük ezért úgy gondoltuk, hogy legalább a tiédet meg tartjuk. – magyarázott HimChan.
- Az ő ötlete volt minden! – mutattam magam mellé amikor odanéztem akkor jöttem rá, hogy Zelora mutatok – Pardon rossz oldal. Ő volt! – mutattam YoungJaera.

- Hé! – méltatlankodott az említett.

- Bocs, igaz, Hye ötlete is volt, de őt nem mondom meg.

- De KyongHa… - kezdte YoungJae.

- Tudom. – szakítottam félbe.

- Na jó, majd máskor vitatkozunk, hogy ki ötlete volt, jó? Még az ajándékai is hátra vannak. – nézet körbe HimChan.

- Nem lehetne ezt gyorsan letudni? – morogta Daehyun.

- Csak nyisd ki őket, és mehetsz is. – mondta YongGuk.

Daehyun csak biccentet és oda lépet az asztalhoz, ahol az ajándékok sorakoztak. Felvette, az első kezébe kerülő, becsomagolt ajándékot, és bontogatni kezdte. A csomagolásból előbukkant egy könyv „Az 1000 legfinomabb étel a világ tájairól.” címmel. Daehyun csak hümmögött rá egyet és már nyúlt is a következőért. Egy szülinapos zacsiból előhúzott egy aranyos plüssmacit, a következőből pedig egy szöges bőrdzseki került elő. Amikor fölemelte a következő ajándékát az váratlanul megszólalt

- Háp!

- Ne már Dae is kacsát kap?! – háborogtam – És én nem!?

- Jaj te jó ég véletlenül Hápit csomagoltam be! – kapott a fejéhez JongUp – Bocsi Daehyun amit vettem majd odaadom, később előbb kiszabadítom Hápit.

- Nekem mindegy. – mondta Daehyun és átadta a dobozt.

- Szerintem már csak az én ajándékomat nem nyitottad ki. – léped oda Hye Daehyun hoz és átnyújtott neki egy kis dobozt – Tessék, boldog szülinapot!

Daehyun óvatosan átvette a kis dobozt és bele pillantott.

- Hát izé…

- Ez még itt van. – szólt közbe JongUp és rámutatott egy dobozra ami még az asztalon hevert. Daehyun eltette azt amit Hyetől kapott és az utolsó dobozért nyúlt. Leemelte a tetejét és a dobozból egy… rózsaszín nyuszi került elő.

- KyongHa miféle ajándék ez?! – fordult felém HimChan.

- Miből gondolod hogy én adtam?! –kérdeztem.

- Onnan, hogy csak te adnál neki ilyen ajándékot!

- … De nem lehetet kihagyni! – emeltem az ég felé a kezeimet – Pont olyan mint amilyen Daehyun lenne ha tudna hízni! A pofija is tök olyan ÉS azt róla sem tudom, hogy fiú-e vagy lány mert csak elhoztam, úgy is kell neki egy lelki társ!

Daehyun váratlanul fölkapta a tortát és kiviharzott vele a teraszra.

- KyongHa ez gonoszdolog volt. – jelentette ki Hye.

- Lehet, mivel az vagyok. – vontam meg a vállam.

- De akkor is.

- Jó a nyúl azért még marad te meg menj vigasztald meg. – lökdöstem Hyet a terasz felé – Én addig meg eszem a sütiket amik nem tudom hogy miért lettek karácsonyfa alakúak!

- Jól van na ez volt a legszebb! – védekezett YoungJae.

- Mindegy inkább együnk.

- Kár, hogy elvitte a tortát. – jegyezte meg HimChan.

- Van még egy másim torta a hűtőben, ide hoznád léci Zelo?

- Hogy, hogy? – kérdezte JongUp

- Ha elrontottuk volna akkor van tartalék. - vontam meg a vállam. Közben Zelo megérkezett a tortával.

- Na jó akkor ki kér?...

HyeRim szemszöge:

Ezt nem hiszem el, KyongHa! Végre sikerül egy kis lelket öntenem Dae-be, erre ő meg elszúr mindent! Hát ez kész!

Leakasztottam egy laza pulcsit a fogasról, majd kiléptem a teraszra. Ahogy megcsapott a hideg levegő, összébb húztam magamon a vékony anyagot. DaeHyun a verandakorlátján könyökölt, és az eget bámulta.

Nagyot sóhajtottam, majd megszólaltam:

- Dae…

- Tudod… - szakított félbe- Néha nagyon hiányzik.

- A bolygótok? – mentem hozzá közelebb

- Ühm…

- Ott milyen volt a szülinapod? – érdeklődtem

- A szüleimmel tartottam csak. – felelte, miközben az eget kémlelte – Nincsenek testvéreim.

- De az is jó volt, nem?

- Hát… - vakargatta a tarkóját – Nem mondanám, hogy valami nagy cucc volt. Soha nem kényeztettek el. Csak kaptam egy felköszöntést és ennyi. De nekem ez is bőven elég volt.

- Kérlek, ne haragudj, Kyonggie miatt! – motyogtam- Tudod milyen. Néha tud komoly is lenni, de egyébként felelőtlen és gondtalan. Nem gondo…

- Tudom. – vágott közbe, miközben a tőlem kapott nyakláncot forgatta a kezében. – Az már biztos, hogy itt senki nem normális…

- Hé! – csaptam játékosan a karjába. – Ne mond nekem, hogy ez nem lesz egy jó emlék! Elmondhatod, hogy volt egy Lay-Unikornis által hányt szivárvány szülinapi bulid.

- Ez biztos. – sóhajtott

- Na, légy happy! – fordítottam magam felé, miközben a kezemet az arcához tettem

- Miért van az, hogy te mindig… - fogta meg az arcához érintett kezemet

- Hm? – mosolyogtam

- Semmi. – engedte el a kezemet, és vele együtt az én kezem is lekerült. – Megtennél nekem valamit?

- Persze! Mit szeretnél?

- Írd rá a neved! – nyújtotta át a nyakláncot

- Tessék? –értetlenkedtem- Mégis minek? Ugye nem valami VooDoo szertartásra készülsz?!

- Mi? Mi az a VooDoo? – nézett rám felvont szemöldökkel

- Semmi, semmi!

- Írd rá! – adta a kezembe a láncot, majd ellépet a kerti asztalhoz, és a tortavágó kést a kezembe nyomta.

Sóhajtottam egyet, és nekiálltam a karcolásnak. A nevemet DaeHyunétól kicsit távolabbra írtam, de szerintem így is tökéletes volt.  

„DaeHyun       HyeRim”

Eléggé szépen írtam ahhoz képest, hogy nem vagyok egy szépíró bajnok.

- Tessék! – adtam át vigyorogva a medált, amit rögtön fel is csatolt a nyakába- De, minek kell ez neked?

- Tudod, gondolkoztam azon, amit mondtál a vidámparkban. – kezdte, közben végig a szemembe nézett

- Igen? – kérdeztem elcsukló hangom. Nem értettem, hova akar kilyukadni

- Ha majd egyszer nem leszek itt… - lépett közelebb – Emlékezni akarok. Emlékezni akarok rád, HyeRim!

Nem tudom, hogy akkor mi történt, talán amiatt, hogy a hold megvilágította tökéletes vonásait, avagy a bódító illatától, a szívdöglesztő mosolyától, vagy a megható beszédétől… Nem tudom melyiktől, de a szívem egy pillanatra kihagyott egy ütemet.

- KI VOLT AZ A HÜLYE, AKI HAGYMÁT SÜTÖTT A TORTÁBA?!