Boldog Karácsonyt! ^^

Jelly KRISmas, Bumberek! :3 (Ennek még köze sincs a B.A.P-hez, mindegy xD)

A lényeg, hogy Kellemes és Békés Karácsonyt kívánunk minden olvasónknak! :3

És! Karácsony alkalmából jövünk nektek meglepetéssel! (Nem, ez nem a fejezet lesz. Hajrá, Nim szuper vagy!*0000*) 

Szóval, kihirdetünk egy szavazást, ahol ti választjátok ki, hogy melyik meglepetés legyen, de szigorúan csak a legtöbbet kapott meglepetést fogjuk hozni! :3 

Az oldalsávban legfelül tudtok majd szavazni:3 

A lehetőségek: 

1.) Két darab készülő ficinkbe betekintést nyerhettek. Kicsit beszélünk róla, ecsetelünk dolgokat stb, de csak spoiler mentesen! :3
(El lettek  szavazás után távolítva)

Ha erre szavaztok, akkor kommentbe IDE( a bejegyzés alá) írjátok le a KÉT fanfiction CÍMÉT :3 

2.) Betekintés abba ahogy dolgozunk, avagy a Ficigyanús. 

Szerintem ezt nem kell túlragoznunk, leírjuk a ficialkotásunk minden egyes mozzanatát XD Itt csak szavaznotok kell :3

3.) BUMB Szerkesztőség: 

És, igen. Ha ezt szavazzátok meg, akkor beszélni fogunk a Bumbról. (Amit egyébként már május körül mondtunk, de sebaj egyszer csak el jutunk odáig xD) Itt is csak szavazni kell oldalt. 

4.) A "Tudtad, hogy..." rovat: 

Ne aggódjatok Bumberek, nem YoungJae aranyköpéseket fogtok hallgatni XD Ez mindössze annyiból állna, hogy egy külön fül alatt összeszednénk egy csomó érdekességet a ficivel kapcsolatban :3 Itt is csak oldalt kell szavazni.

5.) Kérdések és válaszok:

Szóval az ötödik és egyben utolsó, a kérdezz-felelek. Ha ezt választjátok, akkor csak annyi a dolgotok, hogy kérdéseket tesztek fel nekünk kommentben (meg persze ezenkívül oldalt szavaztok is erre az opcióra. NE felejtsetek el szavazni!:3) és mi válaszolunk, legyen bármilyen téma (persze csak kultúráltan :3) Ha a Bumbhoz kapunk kérdéseket, akkor igyekszünk kielégítő választ adni persze spoiler nélkül :3 A kérdéseket kérünk mindenkit, hogy ITT ezalatt a bejegyzés alatt tegye fel :3

Ezek lennének amikre szavazni lehet szóval hajrá! A szavazás * JANUÁR 10.-ig tart, és majd igyekszünk hozni a meglepetést. A fejezet már készül ne aggódjatok azt is hamarosan kapjátok. :3 Holnap egyébként még jön egy meglepi - bár lehet hogy mi jobban örülünk, majd neki mint ti xDD De sebaj xD

További kellemes és békés karácsonyt mindenkinek :3
(*meghosszabítottuk)

HeeNim~ 

32. fejezet

Na itten vagyunk, mondtam, hogy hétvégén friss és álltuk a szavunkat!:3 Remélem tetszeni, fog a rész, én (Hee) személy szerint egy kicsit elégedetlen vagyok vele, de hát ízlések és pofonok XD A véleményeket nagyon köszönjük, és most is szeretettel várjuk őket! :3 Apropó van egy kérdésünk :3

 Mi a véleményetek az új dizájnról? Szerintetek milyen összefüggésben vannak a rajtalévő dolgok/emberek? 

Nyugodtan le lehet írni bármit, rossz válasz nem létezik. 

Nem húzom tovább  a szót, jó olvasást! :3

DaeHyun szemszöge:

Miután YongGuk hyunggal megbeszéltük mindent, a nappali felé vettem az irányt. Az ott üldögélő Zelo -vagy Z.3.L.0-, még mindig ugyanabban a pózban volt, mint ahogy egy félórája hagytuk. Elé sétáltam és meglengettem előtte a tenyeremet. A robot hirtelen felém kapta a tekintetét, a maga sajátos gépies mozgásával. Szemeibe semmi változást nem vettem észre. Sehol a csintalan gyermeki tekintet, sehol az élet szikráinak egy fénye. Csak üveges tekintettel meredt előre.

Megcsóváltam a fejemet, majd tovább haladtam a konyhába, ahol megtaláltam a már vacsora elkészítésével szorgoskodó HyeRimet. Hirtelen egy nagy gombóc keletkezett a torkomban. Nyeltem egy nagyot, majd magabiztos léptekkel elindultam felé.

- Szia! – pattantam fel a konyhapultra, miközben elvettem onnan egy almát.

- Jézusom, Dae! – tette a szívére a kezét – Ne ijesztgess!

- Bocsánat. – motyogtam – Egyébként mi lesz a vacsora?

- Fogalmam sincs. Már itt álldogálok fél órája, de csak odáig jutottam, hogy kiolvasztottam és befűszereztem a húsokat. Nincs semmi kívánság, hogy mi legyen?

- Nekem minden jó, amit te csinálsz. – mondtam ki őszintén a gondolataim.

Kijelentésem hatására elpirult, majd gyorsan visszafordult a nyers ennivalóhoz, és elkezdte felvagdalni. Mikor tudatosult bennem, hogy tulajdonképpen mit is mondtam, lehajtottam a fejemet. Olyan… kínosnak, nem is, inkább olyan furcsának véltem felfedezni a levegőt körülöttünk.

HyeRim tovább foglalatoskodott a vacsorával, én pedig jobb ötletnek híján tovább pusztítottam a gyümölcsöket. Egy idő után azonban különös dologra lettem figyelmes. HyeRim egyre többször botlott meg, vagy hagyta abba a tevékenységét a köhögése miatt.

- Hé, jól vagy? – mentem oda hozzá, pont jókor, ugyanis megint elvesztette az egyensúlyát és a mellkasomnak esett. Igaz épp, hogy csak rajtam támaszkodott, de még így is éreztem a testéből kiáradó hőt. – HyeRim, szerintem ez nem normális. A tested nagyon meleg… ez valami furcsa földi dolog vagy mi?

- Lehet, hogy lázam van. – motyogta halkan, majd megpróbált megtámaszkodni a saját erejéből, de én nem engedtem.

- Láz? – vontam fel a szemöldökömet. – Nem olyanunk volt nekünk is? Vagy valami ilyesmi?

- Fázok. – szorította meg egy kicsit az ingemet, de szinte meg sem éreztem.

- Mit csináljak? – suttogtam magam elé kétségbeesetten, ugyanis nagyon úgy tűnt, hogy a leányzó nem fog válaszolni, nekem pedig ötletem sincs, hogy ilyenkor mit kéne tenni.

Felkaptam az ölembe, majd besiettem vele a szobájukba és leraktam az ágyára. Ráterítettem a takaróját, meg a KyongHájét is, sőt mi több, még a saját kis pokrócomat is feláldoztam érte. Mikor megbizonyosodtam róla, hogy így nem fagy meg, rögtön a fiúkat kezdtem el keresni. Igazából YongGuk hyung lett volna a legjobb, de ő YunHee-val elment valami boltba – habár fogalmam sincs, hogy mi van nyitva ilyen késő este. A nappaliban ismét csak Zelot találtam, vele meg megint nem tudtam mit kezdeni. YoungJae-t az égadta világon sehol nem találtam, pedig most jól jöttek volna az okoskodásai. Idegesen túrtam barnás tincseim közé, miközben trappoltam egy sort és futottam tovább.

Már éppen kezdtem kétségbe esni, mikor észrevettem HimChan hyungot és JongUpot, ahogy a fürdőből jönnek ki egy kacsa kíséretében. Gyorsan megragadtam őket, és elkezdtem nekik felvázolni a helyzetet. HimChan hyung rögvest HyeRimhez sietett és ő is megállapította, hogy meleg a teste. Szerinte is ugyan az lehet a baja, mint anno nekünk. Kimentünk a konyhába és próbáltunk gondolkozni, hogy mit lehetne tenni. JongUpot közben elküldtük, hogy keresse meg YoungJae-t, hátha ő többet tud, mint mi.

- Értem én, de mit tegyünk? – kérdeztem már sokadjára.

- Próbálkozok visszaemlékezni, hogy mit csináltak a lányok, de szinte semmi sincs meg. – csóválta a fejét – Csak annyi, hogy micsoda borzalom volt az én szépséges bőröm. Kész gyalázat!  

- Most komolyan?! Gondolkozz!

- Várjál! – ált meg egy pillanatra HimChan – Azt hiszem, van itt valami!

Flashback

„- EGYED! – tömte be a kanalat KyongHa, HimChan szájába.

- DE NEM KÉREK! – ellenkezett Channie.

- Az engem, mikor érdekelt?!”

- Már emlékszek! – fogta meg a homlokát HimChan – Valami folyadékot tömött belém… mi is, mi is volt a neve? Lobus? Labás? Löbös?

- Leves, a tisztességes neve! – jelent meg YoungJae, JongUppal az oldalán.

- Megtaláltam! – mosolygott Uppie.

- Igen, az volt az! – emeltem az égnek a tekintetem – Szép munka YoungJae!

- De, hogy kell elkészíteni? – vakargatta Hyung a fejét.

- A taxis biztos tudja!

- Remek, hívjuk fel őt. De, hogy kell?

- Szoktam látni, ahogy HyeRim nyomkodja azt a téglalap alakú izéjét. – vakargattam a fejemet, majd jobb ötlet híján elindultam a szobájuk felé – Várjatok, ide hozom.    

Berontottam a szobájába, de persze közben igyekeztem halk maradni. Felkaptam a fehér készüléket a kisasztalról, majd a tekintetemet a szoba tulajdonosa felé fordítottam. Arca ki volt pirosodva, haja kicsit kócosan állt, a szemei alatt karikák díszelegtek, ajkai pedig ki voltak száradva. Idegesen fújtattam egyet, majd kiszaladtam az ajtón.

- Itt van. – értem be eléjük. – Most mi legyen ezzel?

- Talán megpróbálhatnánk valahogy beüzemelni. – motyogtam HimChan – Milyen technológiával működik ez a ketyere?

- Nyomd meg azt a nagy fehér gombot a közepén!

- Oh, ez csinált valamit! – mondta csodálkozva hyung.

A képernyő világítani kezdett és megjelent egy kép, amin én meg HyeRim voltunk. Rögtön felismertem. Mikor KyongHa szülinapja volt, még akkor sikerült rávennie, hogy „pózoljak” vele. Elmélázva figyeltem a képet. Ő boldogan mosolygott, miközben a fejét a vállamra hajtotta. Én a kamerába néztem, enyhén felhúzott szemöldökkel, és kérdő pillantásokat küldtem a gépezet felé, mikor a vaku – ezt is csak később tudtam meg - elkezdett világítani.

- Mily, romantikus mondhatom. – forgatta meg a szemeit YoungJae.

- Oké, elég, nem kell mindent megbámulni. – vettem ki a telefont HimChan kezéből. – Ideáig eljutottunk és most?

- Csináljunk vele valamit! – ugrott be mellém Uppie.

Az egyik ujjammal véletlenül megérintettem a képernyőt, mire egy karika jelent meg az ujjam körül. Felvont szemöldökkel vizsgáltam tovább a tárgyat. Aha! Szóval ez még érintő technológiával működik! Nahát, milyen maradi…

- Úgy tűnik érintő technológiával mükszik. – mondtam hangosan – Nem hiszem el, hogy itt még ilyen ósdi szerkentyűk vannak.

- Le vannak maradva. – rántott egyet a vállán Joko.

- Szerintetek melyikre húzzam a kis karikát? – érdeklődtem – Az emberkékre, az egymásalatti téglalapokra, a sok kis négyzetre, vagy a lakatra?

- Véleményem szerint a lakatra.

- Én az emberekre szavazok, mert az vicces.

- Szerintem meg a téglalapokra, mert olyanok, mint a tükrök!

- … négyzetekre megyek. – dünnyögtem.

Amint ráhúztam a kört, rögtön megjelent nekem négy ikon. Az egyik egy zöld négyzetben egy „Line” nevezetű felirat volt. Aztán egy lemez kép, mellette pedig egy napló, és az utolsóban pedig… gyümölcsök?! Végső soron elhúztam onnan az ujjamat, és inkább a YoungJae által javasol képre mentem.

- Csinált valamit!– kiáltottam fel győzelemittasan, miközben a telefont az égbe tartottam.

- Nagyszerű, és most hogyan tovább? – érdeklődött HimChan hyung.

- Menj rá a zöld telefon ikonra! – nyúlt át a vállam fölött YoungJae, és tulajdonképpen elintézte saját maga. – Ah, nézzétek mennyi név! Pedig nem is szoktuk HyeRimet telefonálni látni!

- Valaki amúgy tudja, hogy mi a taxis neve? – kérdeztem, közben pedig erősen gondolkoztam. Lemertem fogadni, hogy még életemben nem hallottam a nevét…

- Én nem tudom.

- Én sem.

- Dettó.

- Jézus, JongUp! El is felejtettem, hogy itt vagy!

- Köszi, hyung…

- Na, szóval! – köszörültem meg a torkomat – Van itt anya, apa…

- Óh, HyeRim szülei! Köszönjünk nekik! – mondta HimChan Hyung és máris megnyomta a –valószínűleg – tárcsázó gombot.

- Mi a… mit csinálsz?!

- Háló?

- Basszus…

- Ki beszél? HyeRim, kincsem, te vagy az?

- Öhm…

- Ki van ott?! HyeRim, ott vagy?!

- Na, tessék! Látod, hogy mit csináltál?! – horkant fel YoungJae, miközben a hajába túrt.

- Ah, KyongHa barátja! Te vagy az?!

YoungJae erre nem válaszolt, csak homlokon csapta magát, eközben mi hárman a telefonra mutogattunk, hogy beszéljen az anyukával.

- Igen, asszonyom, én vagyok az. – mondta feszengve JoKo. – Persze, semmi baj sincs, mindössze elkértem HyeRim telefonját, mert egy ismerősömet akartam felhívni, de nincs nálam az enyém… hogy adjam oda? Öhm… most nem éppen alkalmas… mert… miért is? – nézett ránk.

Na, ez volt az a pillanat, amikor JongUppie Hápival a kezében elkezdett jobbra- balra ugrálni, közben pedig a fejére csavart valamit. HimChan hyung egy sminkes táskát rázogatott, én pedig eldőltem a kanapén és alvást imitáltam. Ez így mind szép és jó lett volna, csak mi azt hittük, hogy a kedves sárga matoki testvérünk, kiválaszt egyet az ötleteinkből… nem pedig az egészet egyberakja…

- Nem ér rá, mert éppen… sminkel, közben pedig… alszik, vagyis szeretne, de a heverő foglalt, mert kacsamániás buddhista szerzetes, éppen imádkozik rajta. Igen, csak ennyi. Akkor a viszont hallásra!

- Buddhista szerzetes?! – kérdezte JongUp.

- Tisztára olyan feelingű volt, amit csinálnál, mintha egy rituális sz…

- Oké, ezt letudtuk, és NEM hívunk fel többet senkit csak a taxist! – nyomatékosítottam a „nem” szócskát, majd visszavettem a kommunikációs eszközt – Na, akkor… van itt még KyongHa.

- Őt, ne zavarjuk. – mondta HimChan Hyung. – Lehet, hogy fontos dolga van.

- Chanyeol, Baekhyun…

- Ők abból az EXO-ból vannak, vagy mi.

- Tényleg, annyira ismerősek nekem! – gondolkodott YoungJae.

- JungSoo… neki van telefonja?

- Ezek szerint. – rántott a vállán egyet, Hyung. – De ő most dolgozik, ne zavarjuk! Majd ha hazaért, akkor.

- Következő, a taxis! A taxis! Gyerekek, megvan! – lelkesedtem be.

- Hú, de izgatott lettél, Daehyun! – mosolygott rám HimChan. – Jó tett neked, a földi élet.

- E-ezt meg hogy érted? – néztem rá elkerekedett szemekkel.

- Sokkal, hogy is mondjam. Hm, mi is lenne az ideillő szó? Talán az, hogy felnőttél. Otthon, olyan kis magadba forduló voltál és lehet, hogy akkor már testileg érettnek számítottál, de most, hogy itt vagyunk már lassan három hónapja… úgy vettem észre, hogy lelkileg is felnőttél. Nyitottabb lettél és vidámabb. Végre azt látom, hogy amikor mosolyogsz, az a szívedből jön, és nem csak erőltetsz valamit. Tényleg lehet a mosolyodon látni, hogy boldog vagy. Én ennek nagyon örülök, hogy végre kibontakoztál, és ki tudja? Bár fogalmam sincs, hogy meddig leszünk még itt, de talán a maradék idő alatt, még szert teszel, majd megannyi új és új érzésre!

Tátott szájjal hallgattam Tats monológját. Ő tényleg ilyennek lát engem? HimChan a második, aki azt mondja, hogy megváltoztam, és mind ő, mind YongGuk örültek neki. Tényleg ennyire más lennék?

- Ez mind szép és jó, de HyeRim odabent haldoklik. – mormogta YoungJae. – DaeHyun, pont te tétovázol, amikor te aggódtál a legjobban. Vagy mégsem?

- Jól van, jól van. – vágtam oda. Megnyomtam a hívás gombot és a fülemhez emeltem a készüléket. – Nem értem, neked meg mi a bajod… – fordultam legjobb barátom felé.

- Nekem? Az ég adta világon semmi… – nevetett fel keserűen.

- Jae… ezer éve ismerlek, tudom, hogy van val-

„A hívott szám nem kapcsolható. Kérjük, ismételje meg hívását később!”

- Nem veszi fel. – dünnyögtem – Akkor most mi legyen?!

- Megjöttünk! – hallatszódott két hang a bejárat felől.

- Végre! Megmenekültünk!

- Mi ez a kupaktanács itt? – vonta fel  a szemöldökét a Leader.

- YongGuk, nagy baj van! – sietett elébe HimChan – HyeRim nagyon beteg és nem tudjuk, hogy mit csináljunk.

- Próbáltátok már a taxist?

- Már igen, de nem kapcsolható. – mondta Uppie – Levest akartunk neki csinálni.

- Megnézem, hogy van! – mondta YunHee és elviharzott.

- Mi az, hogy nem kapcsolható?

- Nem veszi fel a telefonját. – válaszoltam.

- Már megint? – sóhajtotta a Leader.

- Láza van és a torka is fáj, meg szerintem nem kap levegőt. – jelent meg KyongHa húga.

- Akkor meg fog fulladni?! – kérdeztük, szinte teljesen egyszerre.

- Nem, dehogy! – csapta homlokon magát a lány – Ezt képletesen szoktuk érteni. Azt jelenti, hogy meg van fázva.

- Ja, akkor… rendben. – fújta ki hyung a levegőt.

- Viszont, nincs itthon semmi gyógyszer és nagyon szükség lenne rá.

- Remek, egy újabb gond. – sóhajtott a mato Leader – Yunnie, olyan gyógyszert, vagy mit, mi honnan tudunk szerezni?

- Patikából. – felelte a szőke, közben elhúzta a száját – Viszont, azok ilyenkor már zárva vannak.

- Akkor holnapig várnunk kell. – hajtottam le a fejemet.

- De Gukkie! – nyújtotta el hosszan a lány YongGuk „nevét” – Rim nagyon rosszul van! Szüksége van a pirulákra!

- Jó, de ha egyszer zárva van…

- Gukkie!

- Mégis mit tegyek?

- Gukkie!

- Mit vársz, mit csináljak?

- …

- …

- Guk…

- Oké, felfogtam, szerzek neked gyógyszert! – mondta, majd kiviharzott a nappaliból – Srácok, bevetésre megyünk, szedelőzködjetek!

- Juhú! – ugrált YunHee.

- Igazából, HyeRimnek kell a gyógyszer, de teljesen mindegy. – legyintettem, miközben már a kabátomat húztam.

- Hú, de izgalmas! – ugrált Tats. – Ez az első földi bevetésünk. 

- Hát nagyon izgalmas, mondhatom! – forgatta YoungJae a szemeit. – Gyógyszer vadászat. Igazán félelmetes!

- Tats, te nem jössz. – jött vissza ShiShi talpig feketében, közben a derekára rögzített övet igazgatta, amibe mindenféle kés, tölténytár, pisztoly meg ilyenek voltak – Valakinek itthon kell, maradnia és vigyáznia a lányokra. Te leszel az.

- Ash, de miért pont én? – szontyolodott el hyung.

- Nincs ellenvetés. – zárta le a témát, majd YoungJae felé fordult. – Te is itt maradsz! Látom ma nem vagy állapotodban, és inkább láb alatt lennél, mint sem hogy segítenél. Pedig az eszednek most vennénk igazán csak hasznát.

- Bocsánat, hogy nekem is lehetnek rossz napjaim. – hajolt meg az említett, majd távozott.

- Komolyan, nem értem, hogy mi a baja Jae-nek. – suttogtam magam elé.

- Egész nap ilyen volt. – válaszolt a Leader. Hiába matokik vagyunk… az érzékszerveink -főleg a fülünk- jóval fejlettebbek bárminél. – Tíz perc és indulunk, addigra mindenki legyen kész!

- Én addig csinálok egy kis levest Rimnek! – csapta össze a tenyerét YunHee.

- Nem! – kapta el YongGuk, majd a vállánál fogva maga felé fordította. – Te. Nem. Mész. A. Konyhába. Világos?

- Aj, már, de miért?

- KyongHa főzőképességeit nézve, a tied sem lehet jobb. Pedig az asszonyoknak tudni kéne…

- Hé, kikérem magamnak, még csak tizenhat éves vagyok! Honnan kéne tudnom főzni?!

- Még csak tizenhat?!

- Igen.

- Sokkal idősebbnek néztelek… érettebb vagy a korodnál. – mondta a Leader elkerekedett szemekkel, majd elengedte a lányt – Nos, akkor… khm… akkor mi elmentünk.

- Csak szerintem maradtunk le valamiről? – kérdezte mellettem Uppie.

- Nem, tényleg fura itt valami. – csóváltam a fejemet. – Egyáltalán te meg mikor lettél ilyen okos?

- Délután kifogyott az elem a távszabályzóból, és lusta voltam felállni, hogy csatornát váltsak. Valami dokumentumfilm ment, utána meg ismeretterjesztők meg ilyenek.

- Nem inkább lemerült az elem?

- Mindegy. Neked csak ez maradt meg?!

- Jézus, ne kezd te is a hisztit.

- Én, soha.

Otthagytam a csapatunk legfiatalabb tagját – vagyis az Zelo lenne, de… hagyjuk- majd a szobánkba siettem, ahol előszedtem a táskámból a felszerelésemet. Felcsatoltam egy bőrből készült, fekete övet a derekamra, majd elrejtettem még egy-két hasznos dolgot magamon. Elővettem a feketemaszkomat, amit egyelőre még csak a nyakam köré csatoltam fel. Kerestem egy üres táskát, majd a hátamra kaptam, hátha szükségünk lehet rá – bár fogalmam sincs, hogy mit tervezett hyung.

Kiléptem a szobánkból, és már mentem is volna a hall felé, de megakadt a szemem a lányok szobáján. Mély levegőt vettem, és próbáltam magamat türtőztetni, hogy ne menjek be. Aggódtam. Nyugodt szívvel ki tudom jelenteni, hogy aggódtam. Viszont azt, hogy miatta, vagy magam miatt, nem tudtam megmondani.

Elfutottam az ajtóig ahol már mindenki rám várt. Végül négyen – Hyung Zelot is hozza, hátha kell valamire- útnak indultunk a sötét éjszakába.

Narrátor szemszöge:

Mikor a négy fiú elment, HimChan és YunHee a lányok szobájában telepedtek le, és próbálták vizes borogatásokkal levinni HyeRim lázát, több-kevesebb sikerrel.

- Ez így nagyon nem jó. – csóválta a fejét a lányt – Mégis mennyi ideje lehet lázas?

- Azt hiszem, mikor elmentetek akkor lett rosszul. KeKe azt mondta, hogy akkor arra panaszkodott, hogy fázott.

- Az több mint két és félórája volt!

- Igen, tudom.

- Megyek, keresek a konyhában valami gyógynövényes akármit. – állt fel a lány – Legalább amíg nincsen gyógyszer, addig tud gőzölni felette.

- Rendben, én itt maradok.

YunHee kiment a konyhába, majd elővette egy lábost, és felrakott benne főni vizet. Mikor ezzel megvolt csodanövények után kezdett el kutakodni. Éppen legfelül talált kamilla virágot, csak sajnos ahhoz még ő sem volt elég magas, hogy elérje, ezért felmászott a pultra. A lány így már könnyedén hozzájutotta növényhez. Ám, mikor le akart mászni, megcsúszott, de két kéz a derekánál megtartotta őt.

- Jézusom! – mormogta YoungJae, majd lesegítette a lányt – Légy óvatosabb! Mi lett volna, ha nem vagyok itt?

- Akkor már nem csak Rimnek, kéne orvosság, hanem nekem is.

- Le se tagadhatnátok Kyonghával egymást. – csóválta a fejét a fiú.

- Az fix. – helyeselte, majd beleszórta a zacskótartalmát, a lábosba. – És most főj!

- Azt hiszem, itt maradok. – ült le a sárga matoki – Nehogy, még YongGuknak igaza legyen és kigyújts valamit. Bár, ismétlem magamat: az fizikai képtelenség lenne.

- Mindketten ellenem vagytok. Pedig Gukkie-nak már ezerszer elmondtam, hogy csak kicsit hasonlítunk Kyonghával egymásra.

- A testvérekben sok a hasonlóság, még ha nem is akarják.

- Neked van testvéred YoungJae? – érdeklődött a lány, miközben leszedte a lábos tartalmát, majd a csapban már megengedett hideg vízbe tette, hogy kicsit hűljön.

- Nincs. – rázta meg a fiú a fejét – Egyikünknek sincs, ha jól tudom.

- Pedig egy testvér jó dolog. Bár nem mindig. Néha. Talán.

- Én passzolok ebben az ügyben.

- Amúgy miért vagy ma olyan mélabús?

- Ez… amolyan magán ügy. – válaszolt feszülten a fiú – Nem szeretnék róla beszélni.

- Megértem. Nekem is vannak olyan dolgaim, amit nem szívesen mondok el senkinek sem. – értett egyet a lány – És Daehyunnal milyen a kapcsolatotok? Azt hallottam, hogy ti nagyon közel álltok egymáshoz.

YoungJae hirtelen lecsapta az egyik kezét az asztalra. YunHee összerezzent.  Nem volt hülye, sejtette, hogy a fiú gondjának a legjobb barátjának is köze van, de nem gondolta, hogy ennyire felhúzza magát rajta.

- Persze, de még mennyire hogy közel, amíg erre a bolygóra nem jöttünk! Az eszem megáll annyira megváltozott az a féleszű! – nevetett fel keserűen – De nem csak ő! Mindenki bekattant! A nagy és hatalmas Bang YongGuk meg… nézd meg milyen lett! Akitől az egész Mato planet rettegett, most olyan, mint egy szobacica! Teljesen ellágyult! És…!

A szőke nem várta meg, míg a matoki befejezi a mondandóját. A lány leöntötte őt a kamillával. A fiút váratlanul érte a hideg zuhany, mégis, mondhatni észhez tért tőle.

- Jobb? – kérdezte YunHee.

- Igen. – motyogta YoungJae lehajtott fejjel. – Ne haragudj, hogy ki akadtam, csak…

- Fátylat rá. Szerintem menj ki egy kicsit és szellőztesd ki a fejedet, közben pedig imádkozz, hogy HimChan ezt nem hallotta.

- Rendben. – mosolygott halványan a fiú, és elindult kifele.

- Oh, és YounJae!

- Igen?

- Ha problémád van jobb megbeszélni azt az illetővel. Így csak rosszabb lesz.

- Észben tartom.

DaeHyun szemszöge:

Halkan osontunk végig a sötét, kihalt utcákon. Szerencsére nem voltak ma este sokan a városban. Eléggé érdekesen festettünk, ha jobban szemügyre vett valaki minket. Bár elmentünk egy rendőr kocsi mellett is, de ők nem fordítottak különösebben ránk figyelmet. Végül is miért lenne gyanús, négy „ember” teljesen feketébe öltözve, fegyverekkel meg ilyennek maguknál?

Jó a fegyvereket elrejtettük és nem terveztük használni, de gondolom hallatszik az irónia…

YongGuk hyung a háztól eléggé messze eső gyógyszerest választott. Mikor megérkeztünk, elbújtunk a vele szembeeső parknak a bokrai mögött.

- Na jó, akkor vázolom a tervet. – kezdte ShiShi – KeKe, te vagy a leggyorsabb közülünk, szóval te fogod véghezvinni az akciót.

- Igenis!

- Zelo, te… Zelo, figyelj már rám! – integet a robot előtt, aki csak a semmi meredt – Istenem… Z.3.L.0! Erre bezzeg már odafigyelsz! Szóval, térképezd fel a környéket. Tudni akarom, hogy mennyi biztonságőr, térfigyelő kamera van a környéken és, hogy hány lakónak esik rá az ablaka a patikára… Ez parancs!

- Igenis. – mondta Zelo, majd távozott köreinkből. Gondolom elment teljesíteni a dolgát.

- DaDa, te velem együtt kint leszel, és ha van, akkor eltávolítjuk a zavaró tényezőket, de te elsősorban Keke hátvéde leszel.

- Rendben.

A kicsi robot hamar visszaért és meghozta nekünk az információkat. A környéket nem őrzik őrökkel, viszont négy biztonsági kamera van felszerelve. Pár lakó háza is ide néz, de nem olyan vészes, mert mindenhol le van húzva a redőny, vagy micsoda. Viszont a kamerák már neccesek, mert mindegyik az ablakokat vagy a bejáratot nézik. De hála a mi szuper okos „kis” csodánknak, azt is megtudtuk, hogy a mellette lévő antikváriumot nem őrzi semmi.

- Az antikváriumon keresztül fogunk betörni. – mondta ShiShi – Mindenki tudja a tervet, igaz?

Bólintással jeleztünk, majd felvettük a maszkunkat, ami szinte eltakarta a teljes arcunkat. ToTo feltörte az antikvárium zárát, majd behatoltunk. YongGuk hyung az ajtóban maradt őrködni, míg én és JongUp előrébb mentünk. Zelo -a Leader utasítására- megmutatta nekünk, hogy hol tudjuk áttörni a falat. Drasztikus megoldás, de nincs más választásunk. JongUppie, egy erős és jól célzott ütéssel áttörte az egészet. Nem hiába, az ő családja mindig is az erejéről volt híres. Átbújtam a falon, viszont mielőtt léptem volna még egyet, megakadt a sarokban a plafonnál valamin a szemem. Basszus.

- Mi az hyung? – suttogta DaDa – Valami gond van?  Kamera?

- Nem. – válaszoltam halkan – Mozgásérzékelők.

- Francba.

- Mi legyen? – kérdeztem – Ha megmozdulok akkor végünk!

- Daehyun, csináld. – hallottam meg YongGuk hangját – Szedd össze a gyógyszereket. Nem fognak minket elkapni. Z.3.L.0, keresd meg a leggyorsabb és legrövidebb menekülési útvonalat!

- Yes, sir!

- Ez meg milyen nyelven volt?! 

- Valami nagyon nem működik benne. – csóváltam a fejemet.

- Te inkább csináld. Háromig számolok, aztán mehet! – fújta ki a levegőt – Egy, kettő…!

- Három! – suttogtam, majd elindultam.

Csodák csodájára, de a mozgásérzékelő nem érzékelt. Meg sem szólalt és be sem csipogott. Talán a földi szerkezetek nem képesek érzékelni a gyorsaságomat? Az egész Mato Planeten a gyorsaságomról voltam híres. Senki, de tényleg senki nem tudott engem legyőzni. A szüleim azt mondták, hogy ez is amolyan családik örökség, ami még az őseinkhez volt visszaköthető, bár a mai generációnkban nagyon ritka volt, ha valakinek előjött.

Mire észbe kaptam, már ott álltam, ahonnan elindultam teli kézzel. Mindenhonnan összeszedtem valamit, ugyanis fogalmam sem volt, hogy mi mire való.

- Aszta, Keke, nagyon jó vagy! – ámult JongUp.

- Szép munka volt. – mondta YongGuk – És most húzzunk innen.

Ám ahogy átléptem a kitört falat a másik helységben a gyógyszeres állványok elkezdtek felborulni, akár a dominó. Természetesen ezek bekapcsolták mozgásérzékelő kamerákat, mert miért is lenne akkora szerencsénk, hogy nem érzékeli őket?

- Futás! – kiáltottam.

- Túléltem már ennél nagyobb dolgokat is, mint egy Patikai rablást! – mormogta YongGuk. – Ott van Zelo! Mindenki utána!

’Fél órával később’

- Na végre, hogy itt vagytok! – mondta boldogan YunHee, majd kikapta a gyógyszereket a kezemből – Mit hoztatok?

- Nem tudom. – fújtam ki a levegőt.  

- Ah, ez jó lesz, ez láz és fájdalomcsillapító! – nézegetett egy dobozt – De minek hoztatok ennyi hashajtót?!

- Nem kérdez. Örül, hogy ezeket hoztuk! –ült le Gukkie.

- Rendben. – bólintott a lány. – Én viszont már álmos vagyok. HimChan is lefeküdt már, szerintem YoungJae is. De amúgy JungSoo nem jött haza… próbáltam felhívni, de nem vette fel, folyamatosan kicsöngött neki. Kicsit aggódok miatta.

- Tényleg? – vontam fel a szemöldökömet. – Ez fura…

- Lehet, hogy túlórázik. – mondta YongGuk – Valamelyik nap, mintha említett volna valami ilyesmit.

- Ha reggelre sem kerül elő, akkor majd elmegyünk megkeresni, igaz?

- Persze. – bólintott a Leader – Nem hagyunk sorsára senkit, de lehet, hogy tényleg csak dolgozik. Szóval, majd reggel. Ne zavarjuk.

- Oké. – bólintott a lány – Én megyek aludni. Valaki odaadná a gyógyszert Rimnek? Valaki? VALAKI?!

- Felfogtam, én vagyok az a valaki! – csitítottam el – Istenem…

- Szuper, tessék! – nyomott a kezembe egy dobozt. – Csak egyet vegyen be belőle, és törd ketté neki, mert úgy könnyebben tudja lenyelni.

- Rendben. – bólintottam – Jó éjt.

- Neked is!

Bementem a lányok szobájába, és meglepődve tapasztaltam, hogy a beteg fent van. Mikor észrevett halványan elmosolyodott és intett nekem, hogy menjek oda hozzá. Letérdeltem az ágya mellé, és halványan elmosolyodtam.

- Hogy vagy? – kérdeztem halkan.

- Már jobban valamennyire. – mosolygott – Bocsi, hogy a szívbajt hoztam rád. Ne nézz így rám, tudod, hogy Channie mennyire pletykás.

- Ah, mindegy. – sóhajtottam – Vedd ezt be.

- Oh, végre fájdalomcsillapító! – ült fel egy picit – Köszönöm! Kettétöröd nekem?

- Persze. – motyogtam, majd megtettem, amit kért és megvártam, míg lenyeli. – Szeretnél még valamit?

- Igen. – bújt vissza a takarói alá – I-itt maradsz ma velem?

Meglepett a kérdése, kicsit sem tagadom. Jó, aludtunk már együtt, de úgy, hogy ő magától megkért rá, miközben ilyen, hogy is mondjam... olyan szemekkel nézett rám, amikben csak én láttam azt a bizonyos csillogást... így még soha sem. Nyeltem egy nagyot, majd bólintottam. Arrébb húzódott, végül bemásztam mellé az ágyba. Mikor közelebb bújt hozzám, aprót felszisszentem. Még mindig tűzforró volt a teste. Aggódó pillantásokat küldtem felé. Bár nem látszott rajta, hogy olyan rosszul lenne, mint este, én azért mégis féltettem. Az egyik kezemmel átkaroltam és közelebb húztam magamhoz, hogy még jobban melegben legyen. Nem akartam, hogy ennél is nagyobb baja legyen. Belegondolva, hogy egy egyszerű megbetegedésétől kikészültem, mi fog történni, ha valami komolyabb baja lesz? Nem, az nem fog megtörténni. Nem engedem.

- Meg foglak védeni. – suttogtam, miközben egy jobban le-lecsukódtak a pilláim – Mindentől.

Reggel arra ébredtem, hogy valaki bökdösi az oldalam. Morogtam egyet, de az illető még így sem hagyta abba.

- HyeRim, az oké, hogy te kipihented magadat, de én fáradt vagyok…

- Elég érdekes lenne, ha én HyeRim lennék, mivel ő ott alszik melletted. – hallottam meg a számomra legváratlanabb hangot.

- YoungJae? Mégis mit… - ültem fel, közben óvatosan kimásztam alvópartnerem szorításából.

- Beszélnünk kell. – mondta komolyan.

- Rendben. – válaszoltam neki, majd elhagytuk a szobát.

HyeRim szemszöge:

Mikor reggel felkeltem, hogy is mondjam… enyhén szólva érdekes légkör fogadott. YoungJae és Dae minimum úgy néztek egymásra, mint akik bármikor készek élet-halál harcot vívni. A másik furcsa dolog az az volt, hogy YunHee próbálta Gukkie társaságát keresni, de ő éppen ellenkezőleg, próbálta a lány társaságát kerülni. Ja, és JungSoo-t sem találom sehol! Mi történt, míg kipurcantam?! És…

- Miért van ennyi hashajtónk?! – mutogattam a földön heverő dobozokra. Már kaptam is volna választ, de egy ismerős hang félbeszakított mindent.

- MEGJÖTTEM! – kiáltotta KyongHa.

- Kyonggie! – ugrottam a nyakába – Nagyon hiányoztál!

- Te is Tubi, de nagyon szar a hangod, ugye tudod?

- Beteg lettem.

- Nem lepődtem meg. – nevetettet – Ej, hallottátok? Tegnap este kiraboltak egy patikát! Egy patikát! És mit vittek el? Hashajtókat! Egy rakat hashajtót! Sírok!

Azonban hirtelen néma csend telepedett a házra. Kyonghának is hamar leesett, hogy valószínűleg ilyen furcsa dolog nem véletlenül történt.

- Na, ne…

- FIÚK! – kiáltottam.

- MEGMAGYARÁZZUK!

31.Fejezet

Sziasztok!
Nagyon-nagyon sajnáljuk, hogy ilyen règen volt már friss. (Sőt mèg csak èletjelet sem adtunk) A suli mellett sajnos ritkán jut időnk írni, de igekszünk!:3
Nem tudjuk, hogy mikor jön a következő, de legkèsőbb tèli szünetben èrkezik!^^
Addig is jó olvasást a kommentet/teket pedig köszönjük, elolvastuk, csak olyan kèsőn vettük èszre (ma, amiért elnèzèst kèrünk) hogy válaszolni már nem válaszoltunk hisz már it a kövi:3 De nagyon hálásak vagyunk, köszönjük!
Ui.: Ha valamièrt hülyèn lenne a szöveg megformázva azèrt (is) elnèzèst, de Nim gèpe felmondta a szolgálatot, szóval tabletről ügyeskedtem valamit XD
Nya nem húzom tovább jó olvasást!:3




HyeRim szemszöge:

Másnap reggel valami borzasztóan keltem. Fájt a fejem, a torkom lángolt, ráadásul a gyomrom sem volt a legjobb állapotban. Nehézkesen felültem az ágyamban, közben észrevettem, hogy valami nagyon nem stimmel. Hiányzik a kakukk madár és az alvópartnerem sincs a helyén. Megcsóváltam a fejemet, végül kimásztam az ágyamból és a pulcsim felvétele közben, átbattyogtam a konyhába. Az asztalnál már ott ült az egész Matoki társaság, meg JungSoo és YunHee. Köszöntem nekik, majd helyet foglaltam Daehyun mellett. Mikor behúztam a székemet, kicsit olyan volt mintha a rózsaszín matoki arrébb húzódott volna tőlem. Különösebben nem fordítottam rá figyelmet, csak egy kérdő nézéssel illettem meg, mire lesütötte a tekintetét.

- Reggelt, Tubi! - köszönt KyongHa miközben a tányérokat szedte elő.
- Neked is. - fordultam felé. - Áh, bocsi, hogy ilyen későn keltem. Megyek, csinálom a reggelit, biztos mindenki farkas éhes lehet már.
- Nincs szükség erre, Tubi. - intett le KyongHa. - Már mindent megcsináltam.
- Ja, oké. - bólintottam, majd egy pillanat múlva tágra nyíltak a pupilláim, mikor az agyam felfogta, hogy mit is mondott.
- TE FŐZTÉL?! – kérdezte mindenki egyszerre.
- Aj, most mi a bajotok? - háborodott fel Kyonggie - Kóstoltátok már a müzlimet?!
- Ne! - álltam fel - Csak a müzlit ne!
- Nyugodj le Rim...- csitított YunHee - Csak müzlit csinál. Azt még ő sem tudja elrontani!
- Óh, de még mennyire, hogy eltudja!
- Na, először a sajátomat csinálom meg! - tette le az asztalra a hozzávalókat.

Barátnőm először maga elé tette a tálat, majd beleborította az egyik fél zacskó gabonapelyhet. Mikor ezzel megvolt, elővette a tejet és lecsavarta a tetejét. Barbár módon beleborította a tejet. Ekkor viszont meglepő - számomra nem- dolog történt. A müzli lángolni kezdett, szinte már majdnem a plafont verték a fényes lángcsóvák. Mindenki egy emberként ugrott hátra, kivéve jó magam, mert nekem ez már meg szokott dolog volt. Éppen az eloltásával akartam foglalatoskodni, mikor két kart éreztem meg magam körül, ami gyengéden, de határozottan hátrahúzott.
Meglepődve fordultam meg, így Daehyunnal néztem farkas szemet. Olyan érzéseket láttam benne, amiket eddig még soha és ez így fura volt, nem tudtam hova tenni.

- Mi az? – kérdeztem zavart tekintettel.
- Veszélyes. – nézett rám. Tekintetében aggodalom tükröződött.
- Öhm, köszönöm, de már számtalanszor csináltam ilyet.
- Majd a többiek elintézik. – legyintett, majd hátrébb húzott.
- Furcsa vagy. – jegyeztem meg – Mi ez az aggódósdi?
- Miről beszélsz? – vonta fel az egyik szemöldökét.
- Hát csak… mindegy nem érdekes. Inkább engedj el. Mákor is csináltam már ilyet, szóval nem lesz gond.
- HyeRim, kérlek! – nézett rám szinte könyörögve – Ne csinálj ilyen veszélyes dolgokat!
- DaeHyun, eddig is csináltam, mikor ti nem voltatok itt!
- Már eloltottuk a tüzet. – szólalt fel YongGuk.
- Ez teljességgel fizikai képtelenség! – vizsgálta a tálat YoungJae.
- Én mondtam, hogy nem tud müzlit se csinálni. – rántottam meg a vállamat, miközben kiszedtem magamat, matokim védelmező öleléséből, majd egy bosszús pillantással illettem meg. – Látod nem lett semmi!

Dae idegesen a hajába túrt. Pilláit lehunyta, végül kifújta a levegőt és rám emelte a tekintetét. Még mindig ugyanazokat a nem megszokott érzéseket láttam benne, amiket nem tudtam hova tenni. Miért néz rám így? Talán tettem valamit ellene?

- Szerintem, inkább hívjuk fel a taxist, hogy hozzon valami reggelit, vagy lassan már ebédet. – szólalt fel YunHee.
- Ez egy remek ötlet hugicám, de én ebben nem tudok részt venni. – szólalt fel a kakukk.
- Miért?
- Anyuék felhívtak, hogy el kell mennem valahova. Majd csak holnapután jövök haza.
- És ezt mikor akartad közölni? – kérdeztem.
- Ja, hát csak most jutott eszembe, mikor a müzli kigyulladt. – rántotta meg a vállát.
- A müzliről…?
- Ja, tök vicces, én se tudom, hogy miért arról!
- Nekem is mennem kell?
- Nem Yun, te itt maradsz Hyevel meg a fiúkkal, és JungSooval.
- Hé! – szólalt fel JungSoo. – Egyébként én elmentem dolgozni, majd jövök.
- Ja, akkor oké. – válaszolt a hugica, majd a nappali felé vette az irányt – Én elmentem TV-t nézni. Gukkie, nem jössz?
- De, megyek. – mondta a Leader, végül a lány nyomába eredt.
- Hogy ezek, mikor lettek ilyen jóban? – döntöttem oldalra a fejemet.
- Szerintem, akkor amikor KyongHa szülinapjára készülődtünk. – felelte HimChan elmélázva – Na, mindegy! HyeRim, nem akarod felhívni a taxist? Már kezdek éhes lenni…
- Igen, persze, mindjárt.

Bementem a szobánkba, hogy előkeressem a telefonomat. A beszélőkém keresése közben még segítettem Kyonggie-nak megkeresni a flamingós papucsát, mert azt mondta, hogy ő a nélkül nem hajlandó elhagyni a házat. Mikor ez meglett és az én telefonomat is megleltük, elköszöntem lakótársamtól, majd a nappali felé vettem az irányt, miközben a taxis számát tárcsáztam.

- Nem veszi fel. – néztem a srácokra – Ez fura.
- Akkor éhen fogunk halni! – jelentette ki JongUp.
- Dehogy! Majd én összeütök valami… khö… valamit. – köhögtem el a mondanivalómat.
- HyeRim, jól vagy? – kérdezte YoungJae.
- Persze, minden oké, csak lehet egy kicsit megfáztam. – motyogtam, miközben elindultam a konyhába.

Mikor beértem, már akkor tudtam, hogy most valami egyszerűt fogok készíteni, ami nem más lesz, mint ramen, másodiknak meg halas tészta. És ha addig jókedvemben maradok, akkor lehet, hogy kapnak desszertet is. Felraktam a tűzhelyre forrni a vizet, közben leveskocka után kutakodtam a szekrényben. Már ott tartottam, hogy lebontom a szekrénysort mikor leesett, hogy az asztalon van. Zelo éppen az asztalnál ült, így nekem pont kapóra jött.    

- Zelo! – szóltam neki a konyhaszekrényből – Ide tudnád, hozni a leveskockákat? Már a víz is gőzölög, addig tököltem itt…

A kék matoki, mintha meg se hallotta volna, amit mondtam, ugyan úgy ott ült mozdulatlanul a falat bámulva.

- Zelo! Kérlek h…
- Zelo, gyere, segíts nekem egy kicsit! – hallatszódott Gukkie hangja.

A matoki felállt, majd elindult a nappali felé.

- Anyádat! – horkantam fel. – Ash, akkor idehozom magamnak. Hapcii!
- Jézus, Rim ne ijesztess! – tette a szívére a kezét, az éppen beérkező Yun. – Egyébként egészségedre!
- Ez már régen nem az. – motyogtam, közben elkezdtem belepakolni a leveskockákat a vízbe. – Ah, légyszi hozd ide a kamrából az aprított hagymát. Tudod, amit Gukkie megpucolt.
- Van kamránk?
- Igen, a spájz mellett megtalálod a kis ajtót, ahol le kell menni és ott kanyarodj balra, majd gyere fel, végül a piros ruhás krampuszfüles Jimin mellett fordulj jobbra és ott lesz.
- Egészségedre! – mondta a hugica, majd elindult.
- Oké, akkor én addig belerakom a koliándert. – tárgyaltam magammal. – Ah, meg is van, mennyi kell ebből? Egy evőkanál, vagy egy teáskanál? Aj, mindegy!
- Itten vagyok! – jelent meg a segédem két tál aprított hagymával és egy tál barackkal.
- Honnan szedted a barackot?!
- Oh, találtam egy másik ajtót is a Krampusz mellett, és ott minden tele volt barackkal!
- Te… szerintem feltörted a barackfasuttogó bácsi titkos barackkészletét!
- Basszus…
- …

- Hé, lányok, hogy áll a kaja? – jött be HimChan
- Egész jól. – feleltem, miközben a hagymát dobáltuk a levesbe. – HimChan, felrakod a tésztát főni? Ott van az asztalon.
- Hm, oké!

Narrátor szemszöge:

Mikor a csibecsapat kész lett a reggeliebéddel, azután mindenki ment a dolgára. Ezalatt értsük azt, hogy Gukkie meg YunHee elmentek a boltba Hye unszolására, hogy nincs itthon semmi normális dolog. JongUp elment megfürdetni Hápit, amiben HimChan segédkezett neki. YoungJae valami furcsa okból kifolyólag az ablak előtt gubbasztott, mintha be lenne rágva valami miatt. Zelo a nappaliban ült és tv-t nézett – legalábbis valami olyasmi lehetett, mert a képernyő felé volt fordulva.

HyeRim a konyhában maradt mosogatni, DaeHyun pedig az asztalnál majszolt egy barackot miközben a lányt nézte. A vörös hajúnak egy idő után feltűnt, hogy a matoki bámulja, ezért elzárta a csapot, majd a matokihoz sétált és leült mellé. A fiú egy kérdő pillantással jutalmazta. Nem értette, hogy mit szeretne a lány.

- Valami baj van, HyeRim? – nézett rá.
- Azt mond meg inkább te.
- Tessék? – értetlenkedett a fiú.
- Olyan furcsán viselkedsz mostanában. Nagyon furcsán!
- Nem értelek.
- DaeHyun, t-te, h-hogy…
- Hogy? – vonta fel a szemöldökét.
- H-hogy tekintesz… r-rám? – nyögte ki a lány nagy nehezen.
- R-rád? – dadogott a fiú, majd elfordult – Sehogy… nem értem a kérdést.
- Jaj, ugyan már! Dae, kérlek, ne tettesd a hülyét! Tudom, hogy tudod, hogy hogy értettem!
- HyeRim ezt már megbeszéltük egyszer! Én nem…
- Mit nem?! – kapta fel a vizet a vörös hajú – Mostanában… abszolút nem úgy viselkedsz, mint akinek közömbös lennék!
- Már mondtam! – állt fel a fiú – Nekem semmit nem jelentetek! Nem akarom, hogy bárki fontos legyen nekem! Egy eldobható papír, semmi több!
- Akkor miért védtél meg ma reggel?! Miért nem akartad, hogy megsérüljek?!
- Én próbáltam, tényleg próbáltam, de nem megy! Nem tudom azt tettetni, hogy fontos vagy, mikor nem! – csapott az asztalra, viszont a szemkontaktust kerülte. Idegesen az ajkába harapott. – Nekem… nem megy! Nem megy…
- Még… még mindig itt tartasz? – csuklott el a lány hangja. – Tényleg ennyit jelentenék… neked?
- S-sajnálom HyeRim… - fordította el a fejét DaeHyun, majd becsukta a szemét és nagy levegőt vett. – Én tényleg… HyeRim!

A lány nem várta meg a további értelmetlen érvelést, elfutott.
- Basszus… - fújta ki a levegőt DaeHyun, majd az erkély felé vette az irányt.

Gyorsan szedte a lábait, közben végig a kezeit tördelte és gondolkozott. Még azt sem vette észre, hogy az éppen megérkező boltos páros hangosan kacarászva ment el mellette. A Leadernek viszont feltűnt a rózsaszín matoki szokatlan viselkedése.

DaeHyun szemszöge:

Kicsaptam az erkély ajtaját, majd a korláthoz siettem, és nekivágtam magamat. Kihajoltam és mély levegőket vettem. Nem, ez így igaz. Én tényleg így érzek. Nem, várjunk! Nekem érezni sem szabad! Áhj, nem értem! Nem birok magammal, nem bírom ezt!

Beletúrtam a hajamba, közben jól meghúztam a hajtincseimet, hátha ettől észhez térek, de mind hiába. Én… nem hazudtam HyeRimnek. De akkor miért nem bírtam a szemébe nézni, miközben azokat a szavakat vágtam a fejéhez? Miért?!
Nem akarom ezt nem! Nekem nem szabad máshogy gondolkodnom, nem ezt tanították! Meg fogok bolondulni, érzem! Nem akartam olyanokat mondani neki, de lehetetlen lett volna mást válaszolnom. Mikor a szemeibe néztem, akkor teljesen lefagytam. Olyan furcsa érzések kerítettek hatalmukba. Legszívesebben odamentem volna és… És? Mit csináltam volna? De nekem nem szabad, nem és nem – csaptam a fejemet a korlátnak.

- Héj, mi a probléma? – hallottam meg YongGuk hangját.
- Semmi. – vágtam rá rögtön, és felvettem a monoton nézésemet.
- Dae… nem is, inkább KeKe! Érzem, hogy van valami, szóval ki vele. Tudod, hogy bátyád helyett, mindig is a bátyád voltam, úgyhogy ne kímélj! – lépett mellém, majd karolta át a vállamat. – Megsirattad HyeRimet.
- Sír?! – nyíltak nagyra a szemeim. - É-én nem akartam ezt!
- Yunnie, most vigasztalja.
- Én… nem tudom, hogy mit mondhatnék. – hajtottam le a fejemet – Úgy érzem, hogy nem vagyok jól. Mármint nem akarom, de… nem vagyok tisztában az érzéseimmel… nekem nem is szabadna. De valahogy… nem értem ezt az egészet!  

YongGuk szemszög:

Vigyorogva léptünk be Yunnieval az ajtón, aki éppen azt magyarázta nekem, hogy lesz egy csigából és egy gilisztából meztelen csiga, amikor Daehyun idegesen elhaladt mellettünk. Értetlenül néztem utána és láttam, hogy az erkély felé tart, kezeit tördelve. Mondani akartam Yunnienak, hogy magyarázza tovább, amikor váratlanul eltűnt az arcáról a mosoly.

- Hallod ezt? – kérdezte halkan, mire hallgatózni kezdtem – Valaki sír…

Értetlenül néztem körbe, de Yun már elindult én pedig követtem. Benyitott a lányok szobájába, ahol HyeRim feküdt az ágyában magához szorítva az egyik párnáját és sírt. Ránéztem Yunniera, aki legyezgetett a kezével, hogy menjek ki én pedig kihátráltam és becsuktam az ajtót. Megfordultam és gondolkodás nélkül elindultam az erkély felé. Mikor kiértem, Daehyun éppen a korlátott szemlélte meg közelebbről.

- Héj, mi a probléma? – léptem mellé.
- Semmi. – vágta rá rögtön, és érzelemmentes arccal nézett fel rám.
- Dae… nem is, inkább KeKe! Érzem, hogy van valami, szóval ki vele. Tudod, hogy bátyád helyett, mindig is a bátyád voltam, úgyhogy ne kímélj! – lépettem mellé és átkaroltam át a vállát. – Megsirattad HyeRimet.
- Sír?! – nyíltak nagyra a szemei. - É-én nem akartam ezt!
- Yunnie, most vigasztalja.
- Én… nem tudom, hogy mit mondhatnék. – hajtotta le a fejét – Úgy érzem, hogy nem vagyok jól. Mármint nem akarom, de… nem vagyok tisztában az érzéseimmel… nekem nem is szabadna. De valahogy… nem értem ezt az egészet!  
- HyeRimmel van baj?
- De, vagyis nem. Mármint vele semmi bajom… d-de mégis. Én ezt nem értem! – fogta a fejét.
- Jaj, Keke, ez teljesen normális, csak azért nem érted, mert még nem találkoztál ezekkel az érzésekkel. – veregettem meg biztatóan a vállát.
- Mi-milyen érzések…? – kérdezte bizonytalanul.
- Hát… tudom, hogy mik a nézeteid a kapcsolat kiépítések terén, és én, mint bátyád, azt mondom, hogy újra át kéne gondolnod ezeket a dolgokat, mert az óta sok minden változott. Beleértve téged is, csak te nem akarod ezt elfogadni, ami szerintem egyáltalán nem jó, főleg úgy, hogy körülötted minden állandó változásban van.
- M-meg változtam?! – dadogta.
- Igen, én úgy láttam, hogy változnál és az érzéseid is változnának, csak nem engeded magadnak, mert túl makacs vagy. – csóváltam a meg a fejem – Egy jó tanács, gondold végig, hogy hogy állsz HyeRimhez, ja és békülj is ki vele. Az alapján, ahogy KyongHa főzz, nem hiszem, hogy Yunnie ügyesebben tud. – mosolyogtam rá biztatóan.
- Rendben át gondolom. – motyogta és hevesen bólogatni kezdett – Köszönöm.
- Ez a minimum. – veregettem meg a vállát és elindultam befelé – Gyere, egyél valamit, hogy jobban érezd magad.

Beléptünk az erkélyajtón én elindultam a konyhába és előhalásztam egy nagy tál banános sütit végezetül Daehyun kezébe nyomtam, aki bizonytalanul biccentett, majd mélyen elgondolkozva automatikusan elindult a terasz felé. Bementem a nappaliba, ahol Zelo még mindig a TV-t nézte JongUpal, aki hangosan énekelte a DuckTV valamelyik műsorát, amihez nem is volt szöveg… Gondolom kitalált egyet magának.

- YoungJae ne termesz gombákat az ablakban! – szóltam rá az említettre, majd letelepedtem én is a kanapéra.


DaeHyun szemszöge:

A tálal a kezemben indultam el, miközben Hyung monológján gondolkoztam. Még mindig nem tartottam helyesnek azt, amit mondott. Mármint, csak furcsának, mert ugyebár most lényegében azt mondta, hogy lehetnek érzéseim, vagy… én nem tudom.
Félve nyitottam ki a terasz ajtaját. Előrehajoltam és kikukucskáltam. Rögtön megpillantottam a puffon reszkető lányt. Nagy levegőt vettem – ma már sokadjára – és elindultam felé. Leraktam a tál süteményt, majd letérdeltem a mellette lévő puffra.

- HyeRim… - suttogtam.

Lassan nézett rám. Szemei könnyesek voltak, és meg voltak dagadva. Orra ki volt pirosodva, valószínűleg a sok sírástól. Szinte az egész teste remegett. Előrébb hajoltam, majd lassan és félénken átöleltem. Fejemet a vállára hajtottam, ugyanis nem mertem felnézni. Ahhoz túlságosan is… gyáva lennék? Félek, hogy valami olyasmit fog bennem elindítani, amitől megint összezavarodnék. Egy mély levegővétel után, a végtagjaimat ellazítottam és kicsit ráengedtem a súlyomat, ezáltal közelebb kerülve törékeny testéhez. Az egész testemet elöntötte az a bizonyos forróság, amit mostanában a közelében éreztem.

- Sajnálom. – suttogtam – Nagyon sajnálom. Én… nem akartalak megbántani, csak… magam se vagyok tisztában… magammal.    
- DaeHyun…! – szipogta – Hülye vagy! Annyira, hülye vagy!
- Tudom, de én csak nem értem az… érzéseket. Mármint, nekem eddig nem voltak megengedve az effajta dolgok. Így lettem nevelve. É-én nem tudom, hogy mit kezdjek ezekkel az érzésekkel, képtelen vagyok befogadni őket… még! Egyszerűen, ha veled vagyok, mindig elkezd bizseregni mindenem, és előjön az a nemkívánatos érzés, ami egyszerre irritál, másrészt meg majd megőrülök tőle, mert még többet akarok belőle.
- A-akkor ezek szerint… - vezette HyeRim a hátamra a kezeit.
- N-nem vagy k-közömbös számomra. A-azt hiszem. – hunytam le a szemeimet – A-ajd nekem időd, k-kérlek. Igyekszem m-megváltozni, csak ez… nem olyan egyszerű.
- Dae, én nem tudom, hogy mit mondjak.
- Én se. – kifújtam a levegőt. Kezdettnek… nem is volt olyan rossz.
- Nagyon gyorsan ver a szíved. – suttogta a nyakamba, mire megremegtem egy kicsit. Nem mondom, hogy rossz érzés volt, kifejezetten jólesett.
- Neked is. – nevettem fel halkan.

 
Narrátor szemszög:

- Komolyan, mit csinálsz? – nézett a mato Leader az ablakpárkányon gubbasztó YoungJae-ra.
- Semmit.
- Figyelj, én azt mondom…
- Ash, nem mindegy neked, hogy mit csinálok?! – horkant fel a sárga matoki, majd távozott a helyiségből.
- Mi a fene ütött, ma mindenkibe?! – fújta ki a levegőt YongGuk, majd leült a kanapéra a kék matoki mellé – Legalább Zelo, te nem kattantál meg.

Totomato azonban nem reagált semmire sem. A Leader ezt gyanúsnak találta, hisz most kellett volna egy „Igen apu, rám mindig számíthatsz!” féleséget kapnia. Így kicsit közelebb húzódott hozzá és megsimogatta a fejét. Azonban Zelo még mindig nem adott semmilyen életjelet.

- Zelo? – suttogta halkan a piros maszkos matoki.

A robot felé fordult és ránézett, mire ház legidősebb tagja hátrahőkölt. ToTo érzelemmentes arccal nézett rá, mint régen. Szemeiben nem csillogtak az élet szikrái, amit maga YongGuk sem értett, hogy hogy és miként kerültek oda.

- Várom a parancsot, mester! – mondta monoton hangon.
- Ez nem lehet igaz…


HyeRim szemszöge:

- Hogy érted azt, hogy visszaváltozott?! – kérdeztem, két tüsszentés között. Alig fél órácskát szántam a saját bajaimra, erre tessék, megint lemaradtam valamiről!
- Úgy, ahogy mondom. – válaszolt Gukkie – Egyszerűen olyan, mint régen volt. Nem reagál senki másnak csak nekem, de nekem is úgy, mintha a mestere parancsba adta volna…
- Áh! – kiáltottam fel – Akkor, ezért nem reagált nekem délelőtt… vagyis délben.
- Már akkor is ilyen volt?
- Igen, azaz azt hiszem. Kértem tőle, hogy hozzon oda nekem valamit, de nem csinálta meg. Én abban a tudatban voltam, hogy nem hallotta.
- De mi történhetett vele? – gondolkozott hangosan Dae. – A robotok nem változnak csak úgy oda-vissza, ez teljesen képtelenség. Jézus… tisztára olyan voltam most, mint YoungJae. Brr. Nem jó ez a változás dolog, érzem…
- Az én kicsi fiam! – könnyezett HimChan.
- HimChan, hányszor mondjam el, hogy nekem és neked nincs közös gyerekünk! – mondta nyugodt hangon YongGuk – És azt hiszem, már nekem sincs.
- A kicsi fiam!
- Valaki lője le…
- Nyugi, HyeRim!
- Nem lehet, hogy víz érte? – kérdezte JongUp.
- Attól nem kéne, hogy baja legyen. Ráadásul rozsdamentes matoacélból csináltam. Teljes védelmet nyúlt!
- Mint az új Pampers babapelenka! – szólaltam fel, mire mindenki felvont szemöldökkel nézett rám. – Bocs próbálom oldani a feszültséget, de én nem vagyok KyongHa. Nem tudok olyan jó poénokat elsütni.
- Tudom, de azért köszönöm, HyeRim. – paskolta meg a fejemet Gukkie.
- Szerintem, meg kéne próbálnunk újra életre kelteni.
- Mégis, hogy? – nézett rám értetlenül, közvetlen a szemembe Dae, mire kicsit elpirultam – HyeRim, ez egy robot.
- Kötözzük ki egy asztalhoz, majd dobjuk fel a tetőre, hátha belecsap a villám!
- Tényleg nem megy ez neked…
- Köszönöm, DaeHyun!
- Na, most komolyan! – intett minket csendre Gukkie – Mit csináljunk vele?
- Te vagy az apja!
- Ne kezd te is JongUp…
- Én meg az anyja!
- NEM! – kiáltottuk egyszerre.


Narrátor szemszög:

YunHee éppen a tetőre igyekezett, hogy kirakja egy kicsit Stephanot a napra. A levelei kicsit elszáradtak és lekonyultak, ezért a lány átment a barackfasuttogó bácsihoz, hogy megkérdezze, hogy mi baja lehet a ház egyetlen értelmes lényének. A választ meg is kapta, miszerint fényre van szüksége a drágalátos Stephanonak, de egyben le is hordta szegény lányt, ugyanis szerinte nagyon neveletlen a szobanövényük. YunHee bocsánatot kért a növény nevében is, majd szépen hazaindult, és eközben találta ki azt, hogy a tetőre viszi fel, mert délutánonként jobban süt oda a nap. Ám, amikor felért nem számított rá, hogy társasága akad.

- Áh, szia YoungJae! – köszönt boldogan a lány. – Nem is tudtam, hogy te itt vagy. Utoljára Gukkie-tól hallottam felőled, miszerint valami gombákat termesztesz a nappali ablakpárkányában.
- Oh, igen… - mormogta a sárga matoki, de komorsága hamar elszállt, amint a szőke hajú lányra pillantott. – És, mi szél hozott téged erre?
- Kihoztam Stephanot levegőzni! Kell neki a fény a Barackfasuttogó bácsi szerint.
- Értem. – mélázott el YoungJae – Egyébként, tudtad, hogy a teknősök a víz alatt alszanak?
- És te tudtad, hogy a grafitceruzában grafit van? – ült le mellé YunHee Sthephanóval a kezében.
- A cipőket meg általában műbőrbőrből készítik.
- Mert Kínából van a legtöbb minden. – rántott egyet a vállán a lány, majd a növény leveleit kezdte el igazgatni – Na, máris sokkal zöldebb! Tényleg csak egy kis fény kellett neki.
- Ez egy nagyon érdekes elgondolás. – válaszolt YoungJae – Tudtad, hogy a gömb mohák a szekrényben is megélnek?
- Azok is hímnősek?
- Tulajdonképpen ők…

- Áh, megvagytok! – lépett ki a tetőre YongGuk. – Mit csináltok idekint? Már megy le a nap!
- Csak kihoztam Stephanót levegőzni, eztet meg itt találtam. – mutatott a sárga matokira YunHee.
- Én meg itt fortyogok a búsnyomoromban! – mormogta YoungJae.
- Komolyan nem értem, hogy mi a baja. – vakargatta a fejét a mato Leader, majd a lány felé fordult – Mindegy is, csak meg akartam kérdezni, hogy nem e jössz el velem abba a szerszámboltba, amit láttunk visszafele jövet. Nem nagyon emlékszek rá, hogy merre volt, és sürgős lenne…
- Valami gond van?
- Ami azt illeti, nem is kicsi…
- Persze, elkísérlek! Tessék YoungJae, vigyázz rá! – nyomta a fiú kezébe a növényt.
- Mi a…?! – kezdett bele a fiú, de észrevette, hogy már egyedül van – Persze, hogy ne vigyáznék rá… ez minden álmom…

30. Fejezet

Na itten vagyunk:3 Már tegnap akartam a frisset föltenni nektek, de kedves másik írótárs felem nem engedte amíg el nem olvassa... Na, mindegy most itt van és kérte, hogy szóljak, hogy ketten írjuk a ficit, csak, mert sokan írnak nekünk egyesszámba és szeretnénk ezt a kis félreértést kijavítani, nehogy azt higgyétek, hogy az író skizofrén vagy valami:3 Ja és ez most neki szól, kérlek ingnoráljátok:3 : Nézd! Szóltam! Örülsz?!?!?!4?4?4?

Jó olvasást:3

Mindent az olvasókért és a sajttortáért:3

~Nim :3

KyongHa szemszög:

- Pá! – köszöntem el, miközben kihúztam Zelot az ajtón – Egyébként milyen étterembe megyünk?

- Meglepetés lesz. Egyébként köntösben vagy…

- Nem baj, majd az emberek azt hiszik, hogy új divatot, teremtek!

- Ez biztos így lesz… De azért nem tennéd meg, hogy átöltözöl?

- Hogyan és mibe, drága miniterminátor? – néztem rá kérdően.

- Nem tudom, keressünk valami ruhaboltot és ott valamelyik próba fülkében, vagy menjünk föl valakihez, akit ismersz.

- Ne bonyolíts ennyire túl! Menjünk, vegyünk nekem ruhát!

- Ez is egy megoldás. – vonta meg a vállát.

- Na látod. Indulás! – fogtam meg a kezét és elindultam vele egy közeli ruhaboltba.

- Nézd, ez jó lesz. És nincsenek is sokan, nem kell annyi embert kiütnöd. – húztam be ruhaboltba.

- Akkor én megyek is… - próbált Zelo elaraszolni, de én megfogtam a karját.

- Nem mész te sehova segítesz ruhát választani. – húztam magam után egy közeli ruhakupachoz – Oh, nézd ez, de cuki! Aish, nincs az én méretemben.

- Szerintem ez jobban állna. – adott a kezembe, egy szép, kék fodros ujjú pólót, amin strassz kövekkel két pillangó volt kirakva.

- Hmm… nem is olyan rossz. Akkor kell még egy nadrág is…

- Vagy szoknya.

- … Én olyat föl nem veszek.

- Mind kettő.

- És majd cserélgetem, vagy mi?

- Hát ööö… ja.

- Vagy te fölveszed…

- Tényleg?

- …A szoknyát.

- … Nem.

- Tessék itt vannak a farmerok. – mentem oda a kirakott nadrágokhoz - Ez túl rövid… túl hosszú… túl kék… túl szétvágott… túl mintás… túl ronda.

- Tessék. – adott a kezembe egy kissé koptatott, világos farmert Zelo.

- Nem rossz… a pólóhoz is megy. – néztem meg együtt a kettőt.

- Tessék egy szoknya.

- Nem kell…

- Jaj, Ha legalább, csak nézd meg, hogy hogyan áll!

- Ha? – néztem értetlenül.

- Szerintem aranyos. – vonta meg a vállát.

- Na, jó. De csak fölpróbálom! – vettem el a szoknyát és elindultam a próbafülkék felé, hogy felpróbáljam a ruhákat. Bementem az egyik üres fülkébe és elhúztam a függönyt. Úgy döntöttem, hogy előbb a szoknyát veszem föl, hogy minél hamarabb túl legyek rajta. Miután átöltöztem hallottam, ahogy Zelo engem keres.

- KyongHa, hol vagy?

- Itt. – húztam el a függönyt.

- Áh, tessék hoztam még ruhát. – jött oda egy hegynyi ruhával a kezében – Jól áll.

- Te jó ég mennyi cucc! – mondtam, miközben letette a fülkében lévő kis székre a ruhákat – Te fogod hozni a szatyrokat.

- Valahogy éreztem.

Miután sikeresen végig próbáltam mindent, és meg is „vettük” őket. Átmentünk a szemben lévő cipős boltba, ahonnan négy pár új cipővel távoztunk, természetesen az egyik rajtam volt.

- És most hova megyünk? – kérdeztem a karácsonyfát.

- Meglepetés lesz, ne kérdezősködj.

- Oh, nézd egy raptor!

- Az csak Ravi a VIXX-ből.

- Tudom, de úgy tartja a kezét, mint egy raptor. – bólogattam.

- Értem.

- Nézd itt a Duna! – mutattam az elénk táruló folyóra.

- Ez nem a Duna! Ez a Han folyó!

- Nekem ez a Duna! Amúgy mit csinálunk itt? – néztem körbe.

- Mondtam már, hogy meglepetés.

- Te jó ég, úszni akarsz?!

- Mi? Nem!

- Akkor jó, már megijedtem. De akkor mit? – kezdtem megint a kérdezősködést – És mikor érünk oda? És egyáltalán hova?

- Eszünk. Most. És itt. – állt meg Zelo.

- A járdán? – kérdeztem csodálkozva.

- Nem, néz jobbra. – mondta JunHong és közben arra is mutatott.

- Jé, ez a Takebayashi. - mondtam csodálkozva.

- Igen, HyeRim említtette, hogy szereted.

- De jó, ezt a helyet nagyon szeretem. – tapsoltam – Mit állsz, még itt? Menjünk be!

- Ennyi cuccal? – kérdezte Zelo amikor már bent álltunk.

- Persze, gyere, keressünk valami jó kis helyet és együnk végre!

Végül sikeresen lepakoltunk egy, az emeleten lévő asztalhoz, ahonnan, remek kilátás nyílt a folyóra, és rendeltünk, én elkezdtem a menüt vizsgálgatni, amiben rövid kis történetek is voltak így pluszba. Zelo hamarabb végzet ezzel és ő inkább nézelődött.

- Tényleg nagyon szép ez a hely. – jegyezte meg végül.

- Ugye? Nem véletlenül szeretem annyira. Az meg csak rálapátol egy gereblyével, hogy itt van mellette a folyó és a kilátás a teraszról meg innen az ablak mellől is gyönyörű.

- A pincér is kedves volt, aki fölvette a rendelést.

- Én eddig mindig másik kiszolgálóval találkoztam és mindegyik kedves volt. És az ételek is nagyon finomak. És érzi rajta az ember, hogy frissen készítik el, és nem csak a sushira gondolok.

- És ez a kis barna izé, ami itt van az asztalon az mi?

- Ja az a pincérhívó. Szerintem a leves után kérjünk egy hajót, éhes vagyok. Nézd, milyen jól néz ki. – toltam az orra alá a hajók képét.

 

- Melyiket akarod?

- Természetesen a nagyobbat, majd ha még éhesek leszünk, rendelünk tésztát vagy valamit.

- Rendben. Nézd, hozzák a ramenünk.

Kértünk még egy hajót és elkezdtük enni a ramenünk. Mire végeztünk, hozták is a hajónkat, amit két pillanat alatt meg is ettünk. Én jól lakottan nézegettem, hogy milyen desszertet kérjek, Zelo pedig elment körbe nézni, mert kíváncsi volt az alagsorra, mert említettem, hogy ott tatamis terem van, csak most ennyi cuccal nem akartam oda lecuccolni. Inkább föl jöttem.

- Igazad volt, tényleg tatamis. – ült le, amikor visszaért.

- Én megmondtam. – bólogattam, amikor eszembe jutott, hogy én még nem is sütöttem meg Zelonak a meglepetésem.

- Szerintem, most hagyjuk a desszertet és induljunk. – csaptam le a menüt az asztalra és fölálltam.

- Várj, még ne menjünk haza! – állt föl ő is.

- Miért?

- Nem akarsz még enni?

- Akármikor képes vagyok vissza jönni ide. – legyintettem – Most menjünk, meglepetést kell neked csinálnom, a desszertekről jutott eszembe. A múltkor HyeRim elásása miatt elfelejtettem.

- De nem lehetne, hogy valaki másnál készítenéd el? – kérdezte, miközben fölvette a szatyrokat és sietett utánam.

- Miért?

- Jaj, most, ha visszamennél, HyeRim rögtön lehordana, hogy minek vettél ennyi ruhát, meg nem is biztos, hogy bejutnál a konyhába és nyugodtan meg tudnád csinálni, YoungJae hyung biztos jönne a randomságaival. Engem meg apa biztos lecseszne, hogy minek hagytam, hogy vegyél ennyi ruhát, vagy valami spontán okból. – magyarázta.

- Jó, jó fölfogtam. De hova menjünk? – kérdeztem.

- Nem tudom. Van valaki, akinek használhatod a konyháját, és nem kap szívrohamot?

- Hé, nem szoktam rendetlenséget csinálni! Egyébként, most, hogy mondod, van. Gyere utánam.

’ kb. fél órával később’

- Ez nem is fél óra volt. – morogta Zelo.

- Nem szól bele, azt írok, amit akarok!

- Mikor érünk már oda?

- Már vagy ötödjére kérdezed, és mindjárt.

- Már vagy hatodjára mondod ezt. – mondta duzzogva.

- Jó, akkor te maradj itt, én meg előre megyek megnézni, hogy szabad-e a konyha, mert ha nem, akkor is bemegyünk. – mondtam, és gyorsabban kezdtem szedni a lábam.

- Ennek nincs semmi értelme. De rendben. – vonta meg a vállát.

Én végig siettem az utcán és befordultam a sarkon. Ahogy közelebb értem a házhoz láttam, hogy a fiúk a kapu előtt toporognak és készülnek valahova.

- Szisztok! – köszöntem rájuk – Mentek valahova?

- Szia, KyongHa! – köszönt vigyorogva JunMyeon – Igen, most készültünk elindulni.

- Gyakorolni megyünk. – világosított fel jobban Chen.

- Értem. Akkor jó gyakorlást.

- Köszi. Oh, indulnunk kell, szia KyongHa! – intett egyet LuHan és a többiekkel együtt elindultak.

- Sziasztoooook! – integettem nekik, majd megfordultam és visszaindultam Zeloért.

- Jöhetsz, van konyha! – kiabáltam neki a sarokról.

- És használhatjuk is?! – kérdezte miközben elindult.

- Persze, én már eldöntöttem, hogy használni fogom. – vontam meg a vállam. Bevártam Zelot és bementünk a házba. Ő lepakolta a cuccokat a nappaliba én, pedig bementem a konyhába.

- Most ne gyere be, mert csinálom a meglepetést.

- Minden meg van hozzá? – kérdezte és kicsit közelebb jött.

- Szerintem igen. Most menj, néz körül vagy valami, hamar kész leszek. – hessegettem el és nekiálltam összeszedni a hozzávalókat.

- Hmmm… nincs alma. Zelo hozz almát éhes, vagyok! – kiabáltam ki neki.

- Hányat?

-… Akkor inkább nem köszi!

- … Aish KyongHa. Hozok ötöt, annyi elég?

- Igen, de, csak ha nem hányat.

- Aj már KyongHa. – nevetett Zelo és hallottam, ahogy kimegy.

Én szépen kipakoltam mindent és elkezdtem összekeverni őket. Éppen a tej kimérésével szenvedtem, amikor hallottam, hogy nyílik az ajtó.

- Ne gyere be a konyhába! – mentem Zelo elé átvenni az almákat – Oh, köszi.

Visszamentem a konyhába és folytattam a sütögetést. Kb. fél óra múlva készen is voltam.

- Zeloooo. Hol vagy? – mentem a nappaliba, de nem volt ott, csak a zacskók – Hova lett ez?

- Szóltál? – jött be az udvarról.

- Nem, magamban beszéltem.

- Ja, akkor jó.

- … Kész a meglepetésed, maradj itt és csukd be a szemed. – fordultam vissza a konyhába. És kihoztam a tányért.

- Kinyithatod.

- Palacsinta? És ezt te csináltad? – nézett meglepetten.

- Bizony. Almás-fahéjas palacsinta, csak neked. – bólogattam.

- Az összes?

- Igen, neked csináltam. Na, kostóld meg. – adtam a kezébe a tányért.

- Hmmm. Nagyon finom. – mondta mosolyogva, miután meg kóstolta

- Na ugye? Tudok én sütni-főzni, csak nem hagyják. – sóhajtottam – Na, de azért most már menjünk vissza. Kíváncsi vagyok, hogy HyeRim mit csinált enni.

- Rendben. De ezt még megeszem. – tömött a szájába egy palacsintát.

- Jó. Én nem sietek. – vontam meg a vállam.

Amint Zelo megette a palacsintát, a kezébe adtam a szatyrokat és kiléptem az ajtón.

- Rendet raktál? – kérdezte, amikor utolért.

- Áh, ne aggódj nem lesz baj. Nem fognak haragudni érte. – legyintettem - Menjünk.

- Na végre itt vagyunk. – sóhajtotta Zelo, amikor beléptünk a kapun.

- Most nem mondhatod, hogy nem volt jó ötlet a fagyi. – mondtam és benyitottam az ajtón. - ITTHON VAGYOK!

- Basszus! – hallottam HyeRimet.

- Megjöt… mi a?! - döbbent le Zelo.

- MEGLEPETÉS! – kiáltotta mindenki.

- Meglepmi? – motyogtam.

- Meglepetés! – mondta HimChan – Szülinapod van!

- Jé tényleg, biztos. – vontam meg a vállam – Oh, tűz is van?

- Igen, igen. – bólogatott HyeRim – Nagyon jó ugye?

- …Neked meg mi bajod van Hye? – néztem rá értetlenül.

- S-semmi. – mosolygott idegesen.

- Makrélasütögetés? – emeltem föl az egyik kész makrélát – Ma már ettem halat.

- Inkább nézzük az ajándékokat.- morogta HyeRim.

- Jaj, de cuki róka, hát egyem meg! Ez is az ajándékom?

- Nem őt sajnos vissza kell vinni. – mondta bátortalanul HimChan.

- Aj akkor nézzük az ajándékokat. – ültem le – Egyébként miért van mindenki cowboynak beöltözve?

- Ja hát western stílusú bulit akartam. – monda Yun – De HimChan szafarisat.

- Ahaa. Akkor azért van itt róka meg teve, de minek a dzsungel?

- Ja, hát összekeverte. – vonta meg a vállát Daehyun.

- Az ablakkal nem tudom mi történt, de tetszik. Szerintem hagyjuk így.

- Nem hagyjuk így. – morogta HyeRim – Inkább nézd az ajándékaidat.

- Jó, na nézzük. - vettem a kezembe a hozzám legközelebb levő színes zacskót – Szép kis tollboa.

- HyeRimnek jobban állna. – jegyezte meg HimChan.

- Egyet értek. Tollboa támadás! – mondtam, miközben rádobtam Hyere az említett tárgyat és a nyaka köré tekertem.

- Nézzük a kövit! Hmm… Ez szerintem Hápi. – vizsgálgattam a kis kacsát.

- Te jó ég, megint becsomagoltam! – ugrott föl JongUp.

- Kövi… egy Biblia… Hye ezt is visszaszolgáltatom, nekem már van kettő. Ahogy látom ez is egy könyv… „Az 1000 legfinomabb étel a világ tájairól” hmmm éhes lettem.

- Ez nem meglepő, nézd tovább.

- Wow egy szöges bőrdzseki ezttet nem adom vissza. – szorítottam magamhoz az említett tárgyat.

- Ha, szerintem nem fogod tudni egy kézzel kinyitni azt az ajándékot. – jegyezte meg Yun.

- Már hogy ne tudnám. Ezt figyeld! Egy plüssmaci! Ezt is bebuktátok!

- Lehet, mégis új ajándékokat kellett volna beszerezni. – morogta HimChan.

- Jé itt még van egy. – húztam magam elé a dobozt – A rózsaszín oridzsinál nyúl! Tessék Daehyun. A lelki társad, nem veszem el tőled.

- Még mindig gonosz vagy. – morogta YongGuk.

- Na, együnk. - álltam föl a legújabb szerzeményeimmel és bementem a szobánkba letenni őket.

- KyongHa várj.- jött utánam Zelo – Az én ajándékomat még nem nézted meg.

- Oh, tényleg. Köszi. - vettem át tőle a kis csillogó ajándékos zacskót és belenéztem – Ooooohhh.

- Tetszik? - kérdezte bizonytalanul.

- Nem. Nem tetszik. Imádom! - dobtam el a zacsit és magam elé emeltem a kis hógömböt. A talpa mintája olyan volt. mintha fehér korallok lenének a gömb pedig egy kicsit tojás alakú volt, mintha benne csücsülne egy fehér korall fészekben, a gömbben volt két kis alak, az egyikben fölismertem magam, a másikban pedig Zelot.

- Akkor jó. - nyugodott meg – Féltem, hogy nem fog tetszeni, mert én is ott vagyok.

- Nem baj az. Az a lényeg, hogy én ott vagyok. - bólogattam – Ezt nem mutatom meg senkinek, mert el fogják törni. Most menjünk vissza enni.

- Jó. Egyébként olasz kaja van.

- Pasta! Nyomás megesznek mindent! - húztam ki a szobából magam után Zelot – Kérek kaját.

- Gyere már vissza. El kell fújnod a gyertyákat. - húzott oda az asztalhoz HimChan.

- Tényleg az is van, de addig nem eszik senki!

- Jó, csak fújd el. - mondta DaeHyun.

- Kívánj is! - figyelmeztetett JunHong.

- Jó, csak had egyek már belőle! - mondtam. Hamar eszembe is jutott mit kívánjak, majd vettem egy mély levegőt és egy szuszra elfújtam az összes gyertyát.

- Ügyi vagy tesa! - tapsolt YunHee.

- Szerintem is, de most már tényleg együnk, mert kilukad a gyomrom.

- Ma egész nap ettél, nem? - húzta maga elé húgocskám az egyik tálcát.

- Tudtátok, hogy a Gyűrűk Ura az egy film, mármint több film?

- De, de ez még nem jelent semmit.

- Ki az isten csoszog? - nézet körbe Hye – Mind ülünk...

- WÁÁÁ ITT A BESZÉLŐ WC PAPÍR! - ugrott fel JongUp ijedten – HÁPI SEGÍTS!

- Nem, hogy mentenéd a kacsád! Jaj, hát szia Mumi. - fordultam a múmiánk felé – Mizu?

- Mit keres itt egy múmia? - nézett nagyokat YoungJae.

- Ja. Hyenek kellett írnia valamit töriből TutanHamonról én meg elhoztam a múzeumból, hogy kikérdezze.

- Te elloptál egy egész múmiát?! … Minek lepődök meg? - sóhajtotta YongGuk.

- Ötöst is kapott rá.

- Jó, elhoztad, értem, de miért van még itt? - kérdezte a taxis.

- Jaaa. Hogy néz már ki, ha besétálok egy múmiával a múzeumba? Inkább föltettem a padlásra. - vontam meg a vállam.

- Majd, ha végeztünk vigyétek vissza a cuccokat. - mondta Hye.

- Öhmm... Nos igazából többet tudtam szerezni, ha megveszem őket. - nevetgélt idegesen HimChan.

- Most nem mondod komolyan?! - ugrott fel Hye – Most hova tegyük ezeket?!

- Hmm... szörnyű helyzet. - bólogattam együtt érzően – Betesszük őket JungSoohoz.

- Mi!?

- Az nem jó nem fér be. - vettet ellen Zelo.

- Tudtátok, hogy a paradicsom Amerikából származik?

- Akkor hova vigyük ahol nem lesznek útban? - tárta szét a karját HyeRim.

- … Nekem van egy ötletem.

'pár perecel később'

- Ne írj hülyeségeket!

- Nem beszél! Hozza a rókát! Ezt a fejezettet én írom!

- Egyébként meg biztos jó ötlet áthozni mindent az EXOsokhoz? - kérdezte Hye, miközben szabadon el engedte a rókát én pedig kikötöttem a tevét.

- Persze. Nem hiszem, hogy zavarná őket.

- KyongHa az ablakokkal mi legyen? - jött be YoungJae – Nem látunk ki rajta.

- Hmm... cseréjük ki az övéikkel. Szólj Zelonak, hogy hozza őket.

- Rendben. - mondta és bement a másik helyiségbe.

- HimChan óvatosan azzal a tábor tűzzel! - hallatszott YongGuk hangja.

- Biztos, hogy jó ötlet volt áthozni a tábor tüzet is? - kérdezte Hye és elindultunk kifelé.

- Persze különben elveszik a feelingje! - bólogattam – Mindent át hoztunk?

- Papagájok, rókák, tevék, tábor tűz, dzsungel, akvárium, sült makréla... ami meg maradt belőle. Most hozzák az ablakot.

- Vigyük a függönyöket is.

- Rendben. Más van?

- Szerintem mindent át hoztunk. Na akkor cseréljük ki a függönyöket és nyomás. Vár még ránk egy csomó pasta!

'még több perecel később'

- Ne szórakozz már! Így, hogy vegye akárki is komolyan a ficinket?!

- Ne vitatkozz velem! Az író társad vagyok most én írok!

- Minden át lett költöztetve? - néztem körbe a nappalinkban.

- Mumi még itt van. - monda Yun.

- Tényleg. - csapott a homlokára YoungJae – Velem mi legyen? Őt is át visszük?

- Dehogy is! Elvisszük az állatkertbe.

- Minek?

- Ott majd jó lesz neki. Mondjuk bedobhatnánk a pingvinekhez!

- Ott vannak kacsák?

- És ha csak simán elengednénk? - vetette fel Yun.

- Nem is rossz ötlet. Tudtátok, hogy a macskáknak 9 életük van?

- Na jó... De az én ötletem jobb volt!

- Gyerünk Mumi! - tárta ki az ajtót Yun – Menj amerre akarsz.

Drága múmiánk hörgött egy kicsit, majd megindult az ajtó felé és mint egy öreg komfortos macskás néni kicsoszogott, Yun pedig becsukta utána az ajtót.

- Ez meg van. - csaptam össze a kezem.

- Igen... nem mehetnénk aludni? - nyafogott JongUp

- Nem is rossz ötlet, már akartam ajánlani. Stip-stop a fürdő!

- Hé! Ez így nem ér!

- Na végre Hye. - néztem az említettre, amikor belépet a szobánk ajtaján - Kerested Némót a Wcben vagy lehúztad magad a Mágiaügyi Minisztériumba?

- Egyik sem. MissDívaHercegnéHerrChan beszökött előttem.

- Az se rossz. Mindenkit ágyba küldtél?

- Igen, JongUp be is aludt, és nyugi YongGuk a kanapén alszik Yun meg egyedül az ágyban. Le ellenőriztem neked. - mondta, miközben behuppant az ágyba.

- MissHerChanHercegnéÜgyeletesDíva hova bujdosott el? - kérdeztem, miközben letettem a könyvet és lekapcsoltam az éjjeli lámpám.

- Az ágyon amit az EXOsoktól hoztunk el.

- Nagyszerű! - bólintottam – Akkor menjünk mi is aludni. Kapcsold te le a villanyt.

- Aish jó van na. Jó éjt!

- Jó 'cakát!

Eközben az EXOsoknál:

- Miért van a nappali közepén egy tábortűz HyeRim gyerekkori albumjaiból? - nézett értetlenül a tábortűzre ChanYeol.

- Engem inkább az érdekelne, hogy mit keres a zuhanyzónkban egy TEVE!? - mutogatott az említett állatra Tao, miközben az nyugodtan állt a nyitott zuhany alatt és értetlenül nézelődött.

- Nyugi Tao mindjárt kiszedem. - indult meg Kris.

- Sivatagi rókák és dzsungel? - vakargatta a fejét SuHo – Ezek, hogy kerülnek ide?

- Mi is a nevem...?

- Te jó ég a kádak tele vannak tengeri halakkal! - hallatszódott Kai hangja a másik fürdőszobából.

- Wááá! Megvakultam nem látok ki az ablakon!

- Csak feketére lett festve Chen. - nyugtatta LuHan.

- Tudtam én... Egyébként meg mi lett a függönyeinkkel?!

- Nézzétek! Sült makréla! - jött be egy nagy tálcával Xiumin.

- Azt honnan szerezted? - kérdezte Baekhyun.

- Hát a konyhából. Mármint ami maradt belőle.

- A... A konyhám... - motyogta D.O – Az én szép kis konyhám...

- Szerintem, most kap idegösszeomlást...

- KI TETTE EZT?! MELYIK TETTE TÖNKRE AZ ÉN GYÖNYÖRŰ KONYHÁMAT!?

- Én kimentem, boldoguljatok vele ti! Pá! - indult ki Chen – Az EXO-M lelép!

- Egyetértek! Sziasztok! - fordult ki LuHan.

- Huh... Már ennyi az idő mennünk kell Tao.

- Igen, GeGe.

- Hova megyünk? - nézett értetlenül Lay, miközben mindenki kiszaladt a bejárati ajtón.

- Gyertek vissza idióták! - futott a bejárati ajtóhoz SuHo – EGY HELYEN LAKUNK!


 Na megint én:3 Csak, hogy legyen még mit olvasnotok:3 Szóval a ficiben szerepelt egy éterrem a Takebayashi, ez az étterem egy valóban létező japán étterem amit én nagyon-nagyon szeretek (nem véletlenül dicsértem picit a ficiben) és akik szeretik a japán ételeket (nem csak a sushit, vagy csak azt) szívből ajánlom:3

Itten kiteszem a facebook oldalukat (természetesen megengedték) :

Bambuszliget Japán Étterem & Sushi Bár 
link: https://www.facebook.com/bambuszligetetterem?fref=ts&rf=102813866513716

Cím: Belgrád rakpart 18., Budapest, Magyarország 1056

És itt van egy kis ízelítő az étterem kínálatából:Jó étvágyat! :3